Tárcán kínálom

Írta: Vaskó Ilona Már reggel ötkor kiszámoltam, hogy ha addig élek, mint a dédanyám és nagyanyám, akkor éppen életem felénél járok… Ha így nézzük, van még mire nézni. De ha anyukámra gondolok, akkor már csak egy negyed évszázad vár rám. El is gondolkodtam, hogy mivel is tölthetném ezt az…

Írta: Vaskó Ilona Vajon ha megkérdezném tőled, hány éves az anyukád, mit válaszolnál? Az én anyám nagyon sokáig harmincnyolc éves volt. Így emlékszem rá. Akkor mentem első osztályba, akkor kellett mindenkiről mindent tudnom, hiszen mindig azt kérdezték, hogy hívnak, hol laksz, hogy hívják apukád és…

Írta: Vaskó Ilona   Talán épp a mosatlant válogattam, töröltem szárazra a konyhában, amikor éreztem a fuvallatot az arcomon. Sehol nem voltál, még nem ismertelek. Nyár volt. A konyha hideg kövén álltam, és úgy törölgettem. Pont ekkor érkeztél. Belopóztál a félig nyitott ablakon langyos szellő…

Írta: Vaskó Ilona   Anyátlan ürességemben a konyha kövén zokogtam. Árvaságom ténye úgy forgatott be a magány borzalmas rejtelmeibe, hogy féltem, soha nem tudok onnan kitalálni. Anyám piros takaróját ölelve üvöltöttem a hiánytól, a félelemtől. A „nincsenek többé” kezdetű mondatok záporoztak zavaros…

Írta: Vaskó Ilona   Néha kikopnak az emberből a szavak. Belőlem fakulni kezdtek, mint a Vasvári Pál utcai panelház oldalára felfestett „ICA LOVE” felirat. Először csak az idő halványította, de később, már az emberi kezek is más értelmet adtak neki. Majd jött egy panelprogram, és teljesen…

Egy András napi szerelem emlékére  Írta: Vaskó Ilona   Kedves M. – Csak így, ponttal, mert már régen nem kiáltok fel semmiért. – Muszáj leírnom sok év után, hogy mi is voltál nekem. Azért van a muszáj, mert a hosszú évek olyan szilárd burkot növesztettek a szívem köré, hogy félek, soha nem…

Írta: Vaskó Ilona   A világot elözönlötték a mindentudók. Soha még ennyi polihisztor nem létezett, mint napjainkban. Mindenki ért mindenhez és mindenkihez. Pár sorból, hírből, mások által elejtett félmondatokból ítélkeznek egyénekről. Megszűnt a megismerni akarás emberi tükre. Elveszett a lassú…

Írta: Vaskó Ilona   Néha megállítanám a földet a forgásában. Jó lenne leszállni róla egy kicsit. Megállítani az időt, és várni az időtlenségben. Várni valami megváltó gondolatra, mely újra felemel magához vagy adj Isten, szárnyakat ad. Egyszerre vágyom megállni és…

Írta: Vaskó Ilona (Ajánlás: lányaimnak és minden mai kamasznak, fiatalnak)   Olvasni alap. Nincs menekvés. Muszáj. Egy ideig az is mindegy, hogy mit. Aztán persze tovább kell lépni, fel kell nőni dolgokhoz. De addig ne ítélkezzen senki Coelhoról, míg nem olvasott el, legalább…

Írta: Vaskó Ilona   Éjjel a falnak fordultam, mint régen, gyermekkoromban. Homlokomat a hideg vakolathoz hajtottam, lehunytam a szemem. Féltem. Mint régen. Ott. Gyermekkoromban. A szorongás mindig gondolatok, érzelmek formájában törnek az emberre, és valahogy ezek ott…

Írta: Vaskó Ilona   Ó az istentelen szürke tél, az örök vakító fehér ruhájával… Már annyira gyötrő, már annyira kínzó, és még háborogni próbált a múlt héten. Még utoljára megmutatta rettenetes erejét, még utoljára rúgott minden nyomorultba, kinek szíve, lelke…

Írta: Vaskó Ilona   Néha a legerősebbek is elbizonytalanodnak. Hiába süt a nap vagy látszik minden rendben lévőnek, akkor is érzed, hogy ott liheg a hátad mögött a hazugság. Nem tudod még, nincs rá bizonyosság, hogy hazudnak neked, egyszerűen csak az áporodott leheletet érzed…

Írta: Vaskó Ilona   Idén karácsonyra szeretném, ha becsomagolnák a hibáimat. Azt szeretném, ha azok, akiket valaha megbántottam figyelmetlenségemmel, arroganciámmal vagy esetleges önzésemmel, azok csomagolják be nekem, és adják át. Nem kell díszcsomag, nem kell masni se rá.…

Írta: Vaskó Ilona   1. Őrmanók Új tanév, új költözés… De legalább már kopnak a csomagok. Sokat tanultunk az elmúlt hat évben a lányaimmal csomagolási szempontokból. Például, hogy egy utazótáskába minden belefér, amire szüksége lehet egy embernek a mindennapok…

Írta: Vaskó Ilona   … Ahogy baktattam át a téren, a sűrű ködben megpillantottam őt. Ott ült a szökőkút szélén, lábait lóbálta. Furcsa látvány volt. Ruhája ezüstös szürke, horgolt, az alján csipke lógott ki. Szép volt. Aranyszőke hajával a szél vidáman játszott.…

Írta: Vaskó Ilona A selyemsál fényesen és büszkén hevert az ágyon. Még a címke is ott lógott rajta, pimaszul hirdetve ifjúságát. A virágminták szinte vidáman vibráltak rajta a lámpa fényénél. Már türelmetlenül várta azt a pillanatot, amikor megmutathatja magát a…

Írta: Vaskó Ilona   A Szajna partján ültem és sírtam. Persze nem valójában, csak a lelkem egy darabja sírt, az sem a bánattól, hanem a mérhetetlen örömtől. Párizst nem lehet nem szeretni. Van valami a levegőben. Valami varázslat, ami elrepít egy teljesen más…

Írta: Vaskó Ilona   Valami mindig hazahoz. Sokan azt kérdezik tőlem, amikor hosszú útról térek haza: miért jöttél vissza? Hát hogyan magyarázzam el, hogy életem filléres emlékei hazahoznak? Ki értené azt meg, hogy őrzöm apám és nagyapám szerszámait? Vagy hogy…

Írta: Vaskó Ilona A változás tűnt fel a leghamarabb. Az, hogy mostanában minden olyan gyorsan változik, hogy ami tegnap elvárható volt, az ma már kétségbe vonható. Az iskola udvarán haladtam át éppen, amikor feltűnt az ősz. Sárgásbarna ruhában jött, és a nap arany ívet…

Írta: Vaskó Ilona   Összezárt kanapén, félig vetett ágyban alszom minden éjjel. Mint aki csak vendég, mint aki hamarosan hazamegy, csak egy éjszakát tölt itt. Egyet. Mindig csak még egyet. Ez már a kilencszáztizenkettedik éjszakám, de még mindig elhiszem, hogy egyszer…

Írta: Vaskó Ilona   Vajon mikor válik az ember valóban árvává? Meg kell halnia ahhoz a szülőnek? Vagy már akkor is, amikor a gyermek lesz anyja gondozója? Nem tudom eldönteni, melyik a megrázóbb, nem tudom mi a jobb. Végigélni egy szülő elvesztését, vagy végignézni a…

Írta: Vaskó Ilona   Vajon vihar vagy nyugalom a szerelem? Vajon könnyes fájdalom, egy örök hiányérzet vagy valamiféle gyermeki öröm, játék… Vajon fontos-e az adok-kapok, vagy csak az évek múlásának mérlege csalja meg az együgyűt? Vagy egyszer csak egy reggel felkel a…

Írta: Vaskó Ilona Születésnapomra Harminckilenc. Egy híján negyven. Már mindenki komolyan vesz. Már megszűnt a cicázás, kacérkodás, már évek óta súlya van annak, amit mondok. Istenem! Mennyire hiányzik az a jelmez, amit rám adtál, ami most is itt van rajtam, hogy ifjabbnak…

Írta: Vaskó Ilona Nyári ruhában, mezítláb álltam az útszéli homokban. Az aszfalt okádta magából a forróságot, amibe az autók mély vályút vágtak. Már hetek óta fülledt napok követték egymást, de most éreztem, amint a szél meglebbenti a szoknyámat. Szembe fordultam vele,…

Írta: Vaskó Ilona   Mélán ültem a pultnál, kezemben egy pohár alma lével, a fejemben egy kevés alma pálinkával. – Senki ne kérdezze milyen ízű az alma pálinka, mert semmi alma íze nem volt, de bűnös hatása igen. Kellemes zsibbadtságomban magam elé nézve, egy…