Tárcán kínálom

Írta: Antal Anikó                                                                     „Elhaló fény. Hamarosan nem lesz már minek elhalnia.                                                                                Nem. Ilyen nincs, hogy nincs…

Írta: Antal Anikó   Azon a vasárnap délután a kislány könnyei lassan összemosódtak az esőcseppekkel, és fekete, ujjlenyomatszerű maszattá formálódtak a bazsarózsa vörös orcákon. Fekete gumicsizmájára megsárgult levelek tapadtak, mohazöld nadrágját pedig egyre jobban…

Írta: Antal Anikό   Egy όlomnehéz éjszakán, a nagyváros tompa zajában magányosan vándorolt Szerencsefia. A végtelen utcákon senki sem járt, csak a szél fütyülte az ősz melόdiáját, hόna alá kapva, céltalan tova sodorva a járdán heverő, esőáztatta újságpapírokat.…

Írta: Antal Anikό    Fekete, fehér és szürke árnyékok játszanak a metró üvegén. Pár villanás között látja feltűnni az arcát, neonfény csillan ezüst fülbevalóján. A szerelvény kereke kattog szüntelen. Színtelen rövidfilm az egész, amiben ő úgy fest, mint egy…

Írta: Antal Anikό   A kert végében egy nagy diόfa áll, és esténként ágai közé szorulnak a csillagok, amik azok a szavak is lehetnének, melyek évek όta raboskodnak valami csontszerű lélekbörtönben, megbújnak egy-egy mosolyban, kόsza mozdulatban, összegörnyednek a…

Írta: Antal Anikó Töredék Zs. A. hétköznapjaiból Nem érzek semmit, csak a zsibbadást, ami lassan kúszik végig a testemen, a lábujjamtól egész a homlokomig. Befészkeli magát a fejembe, ráül az agyvelőmre, onnan indítja csápjait skarlátvörös szívemhez. Évekkel ezelőtt…

Írta: Antal Anikó   A Hold udvara megtelt aranyló liliomokkal és az ég is magára húzta csillaggal szőtt dunyháját, mire Danuta kiteregette a törékeny fűzfakosárban felhalmozott ruhát. Hófehér lepedők, kék párnaaljak, orgonalila ágyneműhuzatok integetnek a szélben, mint…

Írta: Antal Anikó   Annus Arra ébred, hogy szúr a szíve. Tompán. Kis fájdalommal. Mintha valami láthatatlan erős kéz szorítaná. Játszana vele. Akárcsak a Teremtő a Nappal és a Holddal. Hol megdobogtatja, hol pihenni hagyja az öreg szívet. Több mint egy hete érzi ezt Kovács úr. Hajlott kora…

Írta: Antal Anikó                                            "Maradnék, ha a…

Írta: Antal Anikó Kislányom soha nem volt cumizós fajta, de valami oknál fogva az elmúlt hetekben rákapott a cumira. Kezdetben csak játszott vele. Ide-oda dobálta. Megesett, hogy a szoba sarkáig küldte. Aztán, ahogy bújtak elő az első fogacskák, a dobálásból…

Írta: Antal Anikó  (Könnyes október) A lámpa pirosa zöldre vált, mikor megcsörren a telefon. Egy pillanatra átfut az agyamon, talán jobb, ha nem veszem fel, hiszen a telemarketingen kívül nem sokan keresnek mostanság. De a készülék kitartóan rezeg szürke kötött pulóverem zsebében. Felveszem. Nem…

Írta: Antal Anikó Az öreg Gregory Smith egy reggelen háza előtti kiskertjébe vitte összecsukható asztalát négy székkel. Mivel a vadszőlővel körbefuttatott vörös téglás háznak kerítése sosem volt, az asztalt közel tehette egész a járda széléhez. Könyveket,…

Írta: Antal Anikó     Mindig egy szokásos bevásárlásnak indul. Pénteken. Általában délutánra hagyom. Mert elodázom. Halasztom. Kifogásokat keresek. A megfelelő pillanatot várom. Alszanak a gyerekek. Takarítani kell. Rossz idő van. Túlságosan fúj a szél. Ez utóbbi…

Írta: Antal AnikóVasárnap. Reggel fél nyolc. A távolból derengő torontói nagyváros félig csukva tartja még felhőkarcolóktól ékes szempilláit. Úton vagyunk. Hazafelé.  Egy csendes, ébredező vasárnapon. A szemem álmosságtól nehéz.  Fehér éjszakát tartottunk.…

Írta: Antal Anikó   Ez a város kávélázban szenved. Ezt a megrendíthetetlen konklúziót lakásunk nagy franciaablakából, egy csésze saját készítésű kávéval a kezemben, a mindennapi áldott feketéért kígyózó sorokat figyelve állapítottam meg. Unaloműzésre kiváló…

Írta: Antal Anikó     Csendes bolond. A legtöbben csak így emlegetik. Torontóban, a nagyváros vörös téglás ódon épületei között, egy forgalmas közért sarkán,  kezében  fehér műanyagpoharat tartva, nap mint nap golyóstollakat árul. Feketét,…