Írta: Vaskó Ilona
Már reggel ötkor kiszámoltam, hogy ha addig élek, mint a dédanyám és nagyanyám, akkor éppen életem felénél járok… Ha így nézzük, van még mire nézni. De ha anyukámra gondolok, akkor már csak egy negyed évszázad vár rám. El is gondolkodtam, hogy mivel is tölthetném ezt az időt.
Kávéfőzéssel kezdtem az elmélyülést, mert a szokások kevésbé változnak, csak az idő halad. Aztán kipróbáltam azt, hogy fáj-e a derekam és a bal térdem, ezt meg persze úgy, hogy táncolni kezdtem. Nem mondom, hogy nem éreztem, hogy léteznek ezek a testrészeim, de azért sikerült betáncolnom mind a negyvenkét négyzetmétert itthon. Majd nagyon fegyelmezetten meghallgatuk a reggeli híreket. Nem kellett volna.
Mivel is akarom tölteni az elkövetkező közel fél vagy negyed évszázadot? (Itt hosszan villog a kurzor.) (Nagyon hosszan.) (Már-már egész napnak tűnik a villogása)… Aztán jobbra néztem az íróasztalomon, és ezt olvastam: ich bin, du bist, er/sie/es ist… Ugye, hogy van mit csinálnom! Az utolsó korlátot rúgom le magamról. Nyelvet tanulok. Hát kell ennél jobb dolog egy életközépi válságban járvány idején? Futni járok és németül tanulok. Tudom-tudom. Sokkal szórakoztatóbb a bulizás, motorozás, meg utazás… de most nem ezt hozta az élet. Covid van. Február van. És még a hideg is ma akar betörni. Azt mondta a tv, hogy szokatlanul hideg jön… Én meg csak nézek ki a fejemből, hogy ezek hülyék? A születésnapomtól – február tizenegy – március tizennyolcig bármilyen időjárási armageddon előfordulhat.
1999-ben anyukám reggel hatkor így szólt bele a telefonba: Isten éltessen Drágám! De el ne indulj sehova… Elkezdtem felhúzni a redőnyt, és azt hittem leszakadt. De nem, másfél méteres hó volt az ablakban. Vagy ugye 2013. március 15-e: „Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!” De a nyolcvanas évek februárjaira sem úgy emlékszem, hogy tavaszi kisszoknyába illegetem magam a farsangi mulatságon. Konkrétan tudom, hogy mindig majd’ megfagytam. A szibériai hideg betöréséről eszembe jut egy régebbi cikk:
Kereskedelmi rádió riportere: Aki rosszul érzi magát az utóbbi napok időjárása miatt, annak figyelmébe ajánljuk, hogy az erdélyi Bodzafordulón (300 lelkes falucska Kovászna megyében), már második hete folyamatosan mínusz 20 fok alatti a hőmérséklet. Stábunk felhívta a polgármestert, és érdeklődött a megváltozott életkörülményekről, mivel ma hajnalban rekord hideget (-28,6 ºC) mért a Román Meteorológiai Intézet kihelyezett műszere.
Polgármester: Fogas az idő, az igaz, de itt ilyen a tél. Áram van, víz van, a hivatalnak van annyi fája, hogy a szükségeseknek odaadhassuk.
Riporter: És milyen rendkívüli intézkedéseket terveznek a nagy hidegre tekintettel?
Polgármester:??? (azaz: nagy csend)
Riporter: Ööö..,. arra gondolok tehát, hogy mik azok a döntések, melyek eltérnek a normális életviteltől?
Polgármester: (kis csönd után) Éccakára begyühet a kutya.
Na de ennyit az időjárásról. Kicsit olyan mellébeszélően jönnek ezek a gondolatok, miközben csak az jár a fejemben, hogy a viharba tud ilyen gyorsan menni az idő. Milyen közhelyes ez… mindenkinek pont ilyen gyorsan repül. De gyötörnek a kétségek, mi várhat még rám? Van-e élet a születés után? Döbbenet, hogy ennyi idősen is ugyanazt a problémakört futkossa az ember, mint huszonévesen, annyi különbséggel, hogy már nincsenek pattanásai, és a hormonjai sem űzik át a világon, hogy mindenkinek megmondja a frankót. Mára már csak csendesen, magamban konstatálom, ha valaki hülye, nem akarok már senkit sem meggyőzni az igazamról. Ha hazaérek, a helyére akasztom a kabátom, és cipőmet is szépen besorakoztatom a szekrénybe. Minden reggel feszesen megigazítom az ágytakarót. Mikor lettem ennyire fegyelmezett? Hova lett az a pimasz kis nő, aki a legváratlanabb pillanatban képes volt beszólni a langyosleves öltönyös/kosztümös embereknek valami nagyon közönséges, nagyon nem odaillő szót. Ma már azért is elnézést kérek ha kiszalad a számon egy fenébe, vagy francba.
Így a sokadik február tizenegyedik napján legszívesebben újra beöltöznék valaminek. Anyukám boldogan varrná a jelmezemet. Valójában boldogan meg is varrta, hiszen tanárt faragott belőlem. Matek tanárt. De most valami egészen más szeretnék lenni! Túró Rudi, oroszlán, vagy királylány! Igen! Azt hiszem, királylány lenne a legjobb! Neki is kezdek! Ma előveszem a legszebb ruhámat, a magas sarkú cipőmet, sminkelek, és felkenem a legélénkebb piros rúzsomat magamra. Bár mindezt senki nem fogja látni, hiszen karantén van… Kettőezerhuszonegy február tizenegy van.
