Írta: Kulcsár Attila
Ha Amerikában egy film sikeres lesz, sorozat készült belőle. Ismerjük a Cápa 1., Cápa 2. filmeket, A majmok bolygója 1-2-3-4. epizódjait és sok mást.
Ez most a Sodrásban című 1964-ben készült magyar fim folytatása lesz. Forgatókönyvírója én vagyok. Ez afféle önéletrajzi fantasy, mintha rólam szólna. Velem a rendező, Gaál István az első részben jól kicseszett: belefullasztott Tiszába. A film így is megnyerte Karlovy Vary-ban a fesztivál nagydíját.
Két osztálytársam is főszereplője volt, meg persze én. Nemrég hunyt el a rendező; sokan mások, így az operatőre sem él már. A film helyszínén, a Tisza jobb partján egy üdülőtelep épült ki a galéria erdőben, a hajdani úttörőtábor mellett.
A Sodrásban 1. 1960-ban játszódik, amikor a haverokkal az érettségi után lementünk Gergelyiugornyára, a homokpadra vadkempingezni. Hat fiú és két csaj − mindketten színésznők szerettek volna lenni. Hárman a fiúk közül − Suttyó, Művészkém meg én − a Nyíregyházi Kossuth Gimnáziumban végeztünk. Hozzánk csapódott még egy hajdúsági haver, az ő ismerőse, meg egy helyi úszómester tanonc. Ez volt az utolsó gondtalan nyarunk. Minden gimnazista színész szeretett volna lenni, engem kivéve, de színjátszók voltunk valamennyien. Szavalóversenyeket nyertünk. Kikapcsolódtunk és vártuk a felvételi vizsgák eredményét.
Művészkém volt a Gimnázium „koszorús” színésze, ő nyerte a szavalóversenyeket minden évben. Negyedikben Radnóti Miklós Hetedik eclogájával. Erzsike tanárnő minden magyarórán elmondatta vele, hogy csiszolgassa − nemrég, a hatvanadik érettségi találkozón is kívülről fújta az egész osztály a költő veretes sorait. „Csak az ész, csak az ész, az tudja a drót feszülését.” De akkor már az én feszülésemet Kosztyu Pötyi, az egyik színészpalánta szépsége villanyozta fel. Az iskola színjátszó köre abban az évben Fazekas Mihály Lúdas Matyiját adta elő, Suttyó főszereplésével. A bemutatón már ott volt a Színművészeti Főiskoláról Latabár tanár úr, mert jelezték neki, hogy van itt egy tanyasi fiú, Apagy mellől, aki olyan őstehetség, mint a Körhinta hőse, Soós Imre volt, Törőcsik Mari párjaként. Szeptemberben kaptuk a hírt, hogy felvették, és a hajdúsági gyereket is. A mi Oscar-díjas Művészkénket persze nem, mert polgári származásúak volt, és azokból Dunát lehetett rekeszteni akkor a főiskolán. De nem adta fel, később sok Döbrögi szerepet kellett eljátszani több tájoló színházban, amíg haza nem jött Nyíregyházára, és a Móricz Zsigmond Színházban fel nem karolták egymást feleségével.
A Sodrásban több órás, zseniális operatőri munkájából a vágások során sok minden kimaradt. Így nem került bele a filmbe a tiszavirágok násztánca se. Hajdu Barna fotózta le őket később. Suttyó falusi gyerek volt, a tanyán mindenféle háziállat párzását láthatta, bár akkor már ettől a biológiai pornótól jobban érdekelték volna a másik primadonna jelölt, Molnár Gizi bájai…
De mi van a történet harmadik szálával, velem? Ezt már a Sodrásban 2. mutatja majd be. Én azon az esten odalopakodtam a lányok sátrához, ahol Kosztyu Pötyi egyedül szunyókált. Hálótársa, Molnár Gizi elment az operatőrrel pecázni. A fürdőruhák mind ki voltak akasztva száradni egy kötélre. Eddig jó, gondoltam, és beszóltam, hogy bebújhatok-e. Pötyi, megismerve a hangomat, válaszol, hogy már foglalt, és most aludni szeretne. Persze nem mondott igazat, Suttyóra várt volna. Én tudtam Sutyítól, hogy megmondta neki, csak akkor veszi el a szüzességét, ha elmegy majd vele filmezni Jancsó Miklóshoz − ott nem lesz arra szükség. A mester az ilyen pályakezdő színészpalántákat szerette alkalmazni epizód szerepekre. De Pötyire hiába várt, mert az tudta, hogy ott pucéron kell majd szaladgálni a pusztákon. Neki szigorú erkölcsi normái voltak, nem is szerepelt filmjeiben, csak felöltözve. Nekem is kerek perec megmondta, azon az estén, hogy még ruhába se kellek neki.
A Sodrásban 2. film innen folytatódik. Megismétlődik benne az előző részből az a féktelen ökörködés a vízben és a parton. Az iszaphalászat a folyó fenekéről, dobálózások, kézen állásos indiánosdi. Én persze el vagyok kenődve a visszautasítás miatt, és gondolok egy merészet a játszadozások közben. Otthagyom az egész hancúrozó bagázst, nem vagyok én ezek közé való. Jó úszó lévén, az egyik lemerülésnél átúszom a Tisza túlsó partja mellé, és kezdetben a víz alatt, majd a sodrásban tovább a felszínen, és vagy háromszáz méterrel lejjebb, a híd alatt kimászok a folyóból… Hallom, hogy kiabálva keresgetnek. Hajdu Barna fotóiról derítik ki később, hogy mikor tűnhettem el, és az első rész szerint halottnak nyilvánítanak, megsiratnak. A fiatalok a drámai események hatására megkomolyodnak, hirtelen felnőtté válnak. Ez volt ennek az új hullámos film eszmei mondanivalója.
Második epizód
A Sodrásban 2. nem nevesített főhőse − vagyis én − nem is jelentkezett a színművészetire, öt év múlva a Műegyetemen építész lesz. Első munkája Gergelyiugornyán épül majd fel − egy úttörőtábort tervezett a homokpad szélén, a fák közé. Ma már gyermeküdülő.
Az új epizód elején hosszasan méricskéli a mérnök a partoldalt, keresi az épület jó helyét, emlékeit. Végül oda tűzi ki a főépület sarokpontját, ahol annak idején a lányok sátora állt. Három méter magasra javasolja a ház padlóját emelni, a százéves árvízszinttől is magasabbra, 50 centivel.
− Kell ez uraim, higgyék el az elvtársak. Itt nem szedhet több áldozatot a Tisza. Én is majd idevesztem… − mondja.
Aztán ledobja a ruháit Apáti Bertalan − mert el lesz a filmben a főszereplő új neve −, és mindenki legnagyobb csodálkozására, slicces gatyájában belábal a folyóba. Viszi a „MÉLY VÍZ, CSAK JÓ ÚSZÓKNAK!” feliratú bóját, és ahol nyakig ér a víz, lerögzíti nehezékét a Tisza fenekére. − Ehhez tűzzék ki a többit is! − kiabálja ki a vízügyes előadóknak. Azok csak nevetgélnek: mi köze van a bójáknak a gyermeküdülőhöz? − Azt hiszi a mérnök úr, hogy a Tisza mindenhol egyenletesen mélyül?
Apáti úr ezután kisétál a partra, és táskájából kivesz egy kerek rozscipót. Egy ácsceruzát beleszúr az egyik oldalába, beúszik vele a folyóba és elengedi. A piros ceruza a vízvonal felett, látszik a partról is. Majd azt mondja az elképedt helykijelölő bizottságnak: − Azt mesélik itt mifelénk az öregek, ahol a kenyér megpördül a vízen, ott fekszik lenn a belefulladt ember. – Mint ahogy a Sodrásban 1.-ben Anna néni, a vízbefúlt fiú nagyanyja is megtalálta így az unokáját...
Lassan kigázol a folyóból, a kenyér elúszik a bójától, és a folyó közepén egy nagy örvény megforgatja.
− Na, odáig ne ússzon be senki, már ott valamikor megfulladt egy ember, nekem elhihetik − és holtan esik össze...
Konyec filma, mondaná egy korabeli orosz film.
Aztán megjelenik egy felirat a vásznon:
„SODRÁSBAN 2. - Önök a gergelyiugornyai strandfelügyelet biztonságtechnikai oktató filmjét látták. Rendező: Apáti Bertalan, úszómester.”
Az illusztráció forrása ITT.
