Írta: Kulcsár Attila
A Bosnyák-fiúk ketten voltak. A nagyobbik, Szilárd vaskalapos és szigorú matematikatanár lett egy gimnáziumban. A kisebbik, Béla – az is már ötven éven túl –, az ellentéte, egy bohém alak. Biológus diplomát szerzett, egy környezetvédelmi hivatalban dolgozott, de a fotózás volt a hobbija. Természetfotókat csinált, és minden szabad idejében motoron kóborolt barátaival témákat, kalandokat keresve.
Az idősebb Bosnyák-gyereknek két fia volt, a fiatalabb – a mama kedvence – még facér, sokáig a mama-hotel lakója. Apjuk tekintélyes házat dolgozott össze. Kútfúró mester volt. A hétvégi házak korszakában minden zártkertbe kutat fúrattak a panellakók, hogy legyen mivel locsolni a veteményest, a városok meg termálvizet kerestettek a homok alatt, hátha fürdőváros lehetnek. Bosnyák mester a hétvégeken 35 méter mélyről bárkinek vizet fakasztott az öntözéshez. Hét közben – ha termálvizet nem is– de a Tsz-ek szarvasmarha telepének vizet hozott a felszínre. Hamar bele is halt a folytonos munkába. De a fiúkat kitaníttatta, és egy nagy ház maradt utána. Az özvegy hamar túladott rajta, jó vásárt csinált, és előrehozta az örökségeket. A nagyobbik vett belőle egy kertes házat fürdőmedencével, a kisebbik egy bérházi másfél szobást magának, a többi pénzt elutazgatta.
Bosnyák néni egy lakótelepi kétszobásba költözött, unta már a kerti munkát, a nagy ház rendben tartását. Falevél, hó, horribilis fűtésszámla, és már a szíve is rendetlenkedett. Csak a harmadik emeleten volt egy ilyen lakás eladó a fiúk közelében, de lift is volt a tízemeletes panelházban. Azt remélte, hogy valamelyik fiú majd magához hívja, és öreg napjain gondoskodnak róla, de mindkettő kivárt, pedig már ő is közeledett a nyolcvanhoz.
Az egyik nap Béla többször is hívta bátyját telefonon, de annak a mobilja az online tanórák alatt ki volt kapcsolva. Az ebédszünetben visszahívta: Na, mi van már megint, hol csavarogsz?
– Fenn vagyok az Ipolyságban, a karsztvidéken. Rengeteg itt a magyar pikkely páfrány a mészkősziklákon. Védett növény. Abban különbözik a többitől, hogy a levél hátulján a fő eret sötét szőrzet, úgynevezett pelyva borítja. Ez a szépséges haraszt a szárazság hatására fonákjával kifelé teljesen összegömbölyödik, így védekezik a kiszáradás ellen. Ilyen most az egész karsztmező. A globális felmelegedés az oka. Ezt a katasztrófát fotózom most itt a Felvidéken. Fel kell hívni a világ figyelmét erre jelenségre. Ha ez így megy tovább, kipusztul a Ceterach jávorkaeanum a Kárpát-medencében.
– Na, és ezért hívogatsz?
– Nem, de tegnap óta hívom anyánkat a mobilján, bár a hívás kicsörög, nem veszi fel. Csak nincs valami baja? Nézzél már be hozzá!
Szilárd tanár úr is csinált egy próbát, és miután ő is ugyanezt tapasztalta, kocsiba vágta magát, és elautózott az anyja lakóházához. A kapun persze nem tudott bemenni, mert ma már mindenhol zárják, próbált a kaputelefonon is felcsengetni a lakásba, de semmi válasz nem érkezett.
Szerencsére jött egy lakó, és ajtót nyitott. Megkérdezte tőle, hogy nem jártak-e itt a házban mostanában a mentők, nem vittek el valakit? A diákféle nem hallott semmi ilyesmit, az okostelefonján sakkozott egész nap.
Kulcsa az anyja lakásához a tanár úrnak is volt. Felliftezett a harmadikra, és egyre nagyobb szorongás kerítette hatalmába. Először csak becsengetett, de semmi eredménye nem lett, aztán dörömbölni kezdett az ajtón. Biztos rosszul lett, a szívével is baj van már, hogy miért nem ügyel rá jobban ez az agglegény Béla? A szomszédból ekkorra kijött egy kismama, hogy uram, felébreszti a gyereket.
Aztán elmondta, hogy nem látta Bosnyák nénit már napok óta. Jóban vannak, nem lehet semmi rosszat mondani rá, csak a lakóbizalmi szólt a múltkor, hogy vigye be a muskátlijait a lépcsőházból, mert a tűzoltóság nem szereti, ha a menekülő útvonal keresztmetszete leszűkül. De őt az sem zavarja.
A tanár úr anyja a kertes házából egy virágállványt is átmentett a bérházba, és a lépcsőházban talált neki helyet. Ott fény is van, biztosan mindenkinek tetszik, ő gondozza őket ott is. Lassan kijött a III. emelet 3-ból is egy nyugdíjas korú bácsi, és elmondta, hogy nem régen lakik itt a Manyika, de rendes ember, jókat szoktak beszélgetni, bár előtte összeszólalkoztak, mert egy reggel nagy kopácsolásra ébredt, amikor belambériáztatta ő is az ajtaját, mint a többi lakó. A lépcsőház felől jön a hideg.
Bosnyák Szilárd az ajtó elől is felhívta anyja mobilját, hallotta amint belül kicsörög, de semmi mozgás nem válaszolt rá. Ez egyre ijesztőbb, állapította meg: bent van, talán már nem is él. Beszagolt a kulcslukon, hogy nem érződik-e valamilyen gázszag, és aztán megpróbált bemenni. A kulcsa nem fordult el a zárban – persze, mert benne van belülről a kulcs, állapította meg. Valami nagy baj lehet. Leesett a szobalétráról, mert a függönyt ki akarta mosni, lehet, hogy eltört a lába – az öregeknek csontritkulása van–, és ájultan fekszik a szobában, hogy miért hagyja magára ez a linkóci Béla… Ha infarktust kapott, már nem is él. Ha a vízmelegítő lángja valamilyen okból elaludt, akkor a gázszivárgás végzett vele. Biztos eltakarta a pótlevegő bevezető nyílását, mert fázott, és amikor elhasználódott az oxigén, benyomta az unalmast a láng –zakatoltak az agyában a rémképek. Vagy a porszívó villásdugóját megint megbuherálta, mert eltört, látta is, szigszalaggal volt már összeragasztva, és most valahogy áramütés érte. Magunkhoz kellett volna venni, mert egyedül már minden megtörténhet az öregekkel. De az öcsém egyedül él, igazán vigyázhatna rá…
Nincs mese, felhívta a rendőrség segélyhívó vonalát, hogy fel kéne törni a lakást, mert talán egy halott van odabenn. Aztán a tűzoltóságot is, hogy gázszivárgás gyanúja van az Igrice utcai kilencben, egy öregasszony baleset áldozata lehet. A tízemeletes bérházban gázrobbanás veszélye is fennáll. Majd felhívta a mentőket is a tanár úr, mint a múltkor is, amikor egy gyereken az iskolában epilepsziás roham tünetei jelentkeztek, hogy itt egy életveszély vagy öngyilkosság esete forog fenn.
Hamar megérkezett mindenki. Leghamarább a tűzoltók. Gázszagot nem éreztek műszerrel sem – végre egy jó hír–, de a sérültet ki kell a lakásból hozni. A parancsnok mérlegelt, és azt mondta, hogy az ajtón át való behatolás drága mulatság. Az ablakot olcsóbb beüvegezni, és itt van a kosaras emelő is, azzal bejutnak a fiúk.
Fel is álltak az utcán. Akkorra már óriási tömeg gyűlt össze a ház körül, a rendőrségnek kellett arrébb terelni a kíváncsiskodókat. Senkit nem hagy hidegen egy jó kis katasztrófa.
– Pedig milyen rendes asszony volt, mindig meglocsolta a virágokat a lépcsőházban – mondta az egyik házbeli lakótárs.
– Sohase szólt, amikor a kutyám sáros lábbal összepiszkolta az ajtaja előtt a lábtörlőjét – mesélte egy másik.
A rendőrség elvontatta a tűzoltóautó letalpalási helyéről az ott parkoló autókat. Súlyos bírság vár a tulajdonosokra, itt tilos megállni a magasházak alatt. Ekkorra a mentők is megérkeztek.
A tűzoltó törzs-zászlós felmászott a harmadik emeleti ablakhoz. Erkélye nem volt a lakásnak. Egy szikével levágta a szúnyogháló a keretéről. Az ablakot betörhette volna, de mint a filmeken, csak egy rést vágott üvegvágóval a kétrétegű üvegen, benyúlt és ügyesen kinyitotta.
Beszagolt: csak a múlt heti lecsó illata csapta meg az orrát, belépett, és körülnézett a lakásban. Sehol senki, se macska, se nagymama, se kulcs a zárban, csak az éjjeli szekrényen felejtett telefon, tele nem fogadott hívásokkal.
Amikor a tűzoltó megjelent az ablak színpadán és jelezte, hogy nincs semmi probléma, a közönség megtapsolta. Úgy jött le a lépcsőn, mint egy operettben a bonviván, hátat fordítva a fokoknak, a végén látványos sasszéval leugrott.
A közönség katasztrófaturista része becsapva érezte magát. Sokan azt remélték, hogy a rendőrség kiüríti a házat a gázrobbanás veszélye miatt, vagy hogy a tűzoltó ölben hozza le az elvérzett áldozatot, aki a fürdőszobában vágta fel az ereit.
A mentők elviharzottak – megint egy vakriasztás, az ilyenek miatt nem érnek oda időben az infarktusosokhoz.
A rendőrség mérgében megbírságolt néhány maszkot rosszul viselő bámészkodót a tömegből.
Csak Bosnyák tanár úr nem nyugodott meg, hogy akkor hol lehet az anyja? Vannak olyan Alzheimer-kóros betegek, akik elfelejtik a nevüket, címüket, elkódorognak otthonról, és nem találnak haza. De legutóbb, amikor találkoztak, még a járvány legelején, otthon, az anyjának még nem voltak ilyen tünetei. Fél év alatt nem romolhatott el ennyire az állapota. Kérdezte a rendőrséget, hogy országos körözést ki lehetne-e adni a keresésére? Mondták, hogy várjunk még azzal… – Örüljön, hogy magát nem kísérjük be.
Mindenki hazament, a lakótelep békés unalma is visszaállt.
A tanár úr felhívta az öccsét, hogy jöjjön sürgősen haza, az anyjuk eltűnt. Az közölte, hogy már menne, de határzár van a járvány miatt.
Reggel aztán egy telefonhívás zavarta meg a Bosnyák család karanténos nyugalmát, a nagyi szólt bele szemrehányóan a kagylóba.
– Fiam, mi történt itt? Sáros lábbal össze-vissza járkálta valaki a lakásomat. Az ablakomon egy kerek lyuk van, jön be a hideg, üvegezni kell, ki fogja ezt nekem megfizetni?
– De anyuka, hol jártál, már mindenütt kerestük, hívtunk is, de nem vetted fel a telefont. Azt hittük, hogy valami baj történt veled. A tűzoltó mentek be az ablakon.
– Ejnye, hát csak átmentem a Béla lakásába, meglocsolni a virágokat, meg egy kicsit takarítani, tudod olyan ez a legénylakás néha, mint egy disznóól. A telefonomat otthon felejtettem. Aztán elfáradtam, ledőltem egy kicsit; amikor felébredtem, már besötétedett. Na, mondtam magamnak, akkor már nem megyek haza, egyébként is kijárási tilalom van. Néztem egy kis tévét, és ott aludtam a kisszobában. Most meg hallom, hogy milyen felfordulás volt itt a ház körül, azt hitték gázrobbanás lesz.
– De anyuka, nem tudtam bemenni a lakásba! Már mindenre gondoltam. Le tetszett cserélni a zárat?
– Azt nem, de rátetettem egy két centis lambériát a bejárati ajtóra, mert nincs fűtés a lépcsőházban, és bejön a hideg. Az ember ilyenkor már fázik, melegségre vágyik. A zár ugyan a régi, de kellett egy hosszabb szárú kulcs, hogy kívülről is nyitni-zárni lehessen az ajtót. Majd csináltass te is magadnak egy ilyet, fiam. Hozzá hegesztenek a kulcsodhoz két centit, és már jó is lesz.
Mert egy ajtót nemcsak bezárni kell tudni egy kulccsal, hanem kinyitni is. Olyan a zárja, mint a szív – a kulcsa szárát meg kell toldani néha egy kicsit…
A kép forrása ITT
.
