Írta: Kulcsár Attila
Veszelka volt a rangidős és a tapasztaltabb, Bosnyovics a zöldfülű. Ők voltak párba állítva a járőrözésben, a két „ugari”. Őket lóháton is ki lehetett küldeni a határba.
Veszelka nemrég telepedett haza az államokból, ahol FBI-ügynök volt, de leszereltették, mert legutóbb is leniggerezett egy feketét. A dolog úgy kezdődött, hogy két fickó elkezdett szemetelni: futás közben eldobálták a tableteket, laptopokat, amelyeket egy Elektromos Áruház kirakatából emeltek ki, miután betörték azt. Az ügyeletes járőr-pár persze utolérte az egyiket, és amíg társa erősítésért telefonált, Veszelka leteperte emberét az úttestre, és rátérdelt a nyakára. Nem vacakolt sokat, nem ez a brutalitás volt az első esete, kemény kommandós kiképzést kapott, még a kolumbiai drogbárók elleni akciók idején, és több sikeres bevetésben is vett részt.
Miután az özvegy beperelte az intézkedő rendőrt, a nyaktörést balesetnek minősítette a független bíróság, de a rasszista megjegyzéséért elvették tőle a jelvényét, és az utcára került.
– Tele lett a tököm ezekkel a szűzlányokkal – mondta a társának –, se kutyám, se macskám nincs itt, én hazamegyek. A Kunságban nőttem fel, ott nem szaroznak a birkatolvajokkal.
Nem tudták lebeszélni a többiek, repülőre szállt.
Itthon munkára jelentkezett, és miután megfelelt egy állásinterjún, felvették a Zöld-kommandós egységbe, de figyelmeztették, hogy mindent tudnak róla, fogja vissza magát. Ez nem Amerika, itt nincsenek afroamerikaiak, itt jogállamiság van és szigorú törvényesség. Minden akciót jelentéssel kell igazolni. Oké, ezt ismerem, mondta. Kapott egy helyismerettel rendelkező kollégát, a Bosnyovicsot, és dzsipjükön naponta járőröztek a Hortobágyi Nemzeti Park területén, igyekeztek lebuktatni a szemetelőket, fatolvajokat.
Az egyik este kiküldték őket a védett szilfásba, mert ott kezdett kialakulni egy illegális szemétlerakóhely. Valamelyik cég elkezdte odahordani az építési sittet, bontási törmeléket, aztán mások meg azt hitték, hogy ez az új szeméttelep, és már háztartási lomokat is helyeztek el itt.
Este a dűlőút közelében, egy kiserdőben figyelőállásba helyezkedtek, álcázva a kocsijukat. Éjellátó készülék, távcső, rádiós kapcsolat, mindennel fel voltak szerelve, mint Amerikában. A harmadik éjszaka jött is egy Toyota utánfutóval. Tele volt bontott mozaik lappal, cementes zsákokkal, festékes dobozokkal, flakonokkal és egyéb lomokkal. Még egy szétkefélt bútornak látszó nagyobb tárgyat is ledobtak az avarba, afféle nappal fotel, éjjel ágy lehetett. Valami fületlen kuktát, meg egy biztosan használhatatlan mikrosütőt lehetett még felismerni a helyzetükből.
– Kapjuk el – mondta Bosnyovics –, és vigyük be a kapitányságra!
– Ne siess – intette le Veszelka, aki visszafogta magát a leniggerezés óta –, én nem szeretem a papírmunkát. Te írod a jelentést, de előbb járjunk végére magunk az ügynek. Vegyük el a kedvét egyszer és mindenkorra, ne ússza meg egy bírsággal. Nehogy azt mondja, hogy ellopták a kocsiját, meg a szemetét is, és hogy skizofrén.
Csöndben odakúsztak, és jó szögből leolvasták a kocsi rendszámát.
A férfi aztán, mint aki jól végezte dolgát, távozott. Hazáig követték, egy lámpánál lefotózták a rendszámot, s amikor beállt a garázsba, a házszámot is: Gyöngyvirág utca 32., a villasoron. Hatalmas kertje volt fürdőmedencével, gondozott pázsit, virágszigetekkel. Rendszám, utca házszám, mi kell még? Csak a neve nem volt a levélszekrényen. De gyerekjáték lesz kideríteni.
Másnap világosban kimentek a szilfásba, hogy bizonyítékokat keressenek, mert a főnök ügyvédek által megtámadhatatlan dokumentumokat követel a jelentésben. Bosnyovics ebben jó volt. Átforgatták a teljes szeméthalmazt. Mozaiklap – a Zalakerámia terméke volt, döglött nyom. A szétszakadt rekamiéféle alján volt ugyan egy cetli, hogy a Kismicskei Bútor-és Faáru KTSZ terméke, de ez sem használható semmire. Veszelka amerikai emlékei alapján kesztyűvel dolgozott, és örömmel szedett össze néhány bedöglött golyóstollat, mert az is volt. Zacskóba gyűjtötte, tele vannak ujjlenyomatokkal, mondta. Bosnyovics majdnem felkiáltott örömében, amikor egy vérfoltos papír zsebkendőre bukkant a fotelágy rozsdás zsanérja között. A rakodáskor odacsípődhetett a fickó keze: – Lesz DNS-ünk is! A mikrosütő oldalán viszont megtalálta azt az azonosító cetlit, amit a Kisgépszervízben a legutolsó javításnál ráragasztottak. Mindent leltárba vettek, lefotóztak, aztán bementek, hogy alaposabban is utána nézzenek a gyanúsítottnak. Bosnyovics elment a szervizbe, és a munkaszám alapján kikerestette az ügyfél címét, telefonszámát. Ezen a számon szóltak neki két hete, hogy Bolgár úr, jöhet érte – javíthatatlan.
Bosnyovics, miután átnézette az országos bűnügyi nyilvántartást, és lekérte a feltételezett elkövető kórelőzményeit az egészségügyi adatbázisból, megírta a főnöknek a jelentést.
„Bolgár Pál nevű, heteroszexuális, büntetett előéletű (kétszeri puskázás zárthelyi dolgozat írásakor) gyanúsított fehér férfi (személyi szám, lakhely, születési hely, idő, anyja neve, vércsoportja; krónikus betegsége nincs, DNS azonosító, ujjlenyomat, szemétleltár, fotódokumentumok mellékelve.) Dátum, óra, perc időpontban a Hortobágyi Nemzeti Park védett szilfásában (helyrajzi szám) közveszélyesen szemetelt. A csatolt bizonyítékok alapján megbírságoltuk, és végrehajtásra átadtuk az ügyet a NAV-nak.”
A szerdai nap volt a háziszemét-ürítés napja. Jött a kukásautó, és a kitett bödönöket nagy zajjal beleöntötte az autó konténerébe. Veszelkáék is ezt a délelőttöt használták ki az ügy lezárására. Egy homlokrakodóval felnyalábolták a szilfásban lévő szemétkupacot egy teherautó platójára, és követve a szemeteseket, beautóztak a Gyöngyvirág utcára. A háziak munkaidő lévén ugyan nem voltak otthon, de a homlokrakodó kiürítette a teherautót, és a rakodójármű kanala a kerítésen átemelve leszórta a szemetet a virágágyásokba.
A levélszekrénybe bedobták a cég ajándékát, a szemétszállítási naptárt, és egy csekket a levéllel: „Tisztelt Bolgár Pál úr. Ezen a csekken legyen szíves befizetni a Városüzemeltetési KHT egyszámlájára a szemétszállítás elmaradt díját 8 napon belül. Késedelem esetén a dupláját.”
Illusztráció forrása ITT.
