Írta: Kulcsár Attila
Szalacsi Gergely nem volt szegény ember. A gazdasági változások idején megvett egy darabot a hatalmas Tüzép telepből, és a nagyvállalat felszámolása után elkezdte egyedül is árusítani a téglát, oltott meszet, csempelapokat. A régi fuvarosokat ismerte, azokkal szállíttatott, azok meg őt ajánlották az új vállalkozóknak, akik a társasházakat kezdték építgetni. Tíz év múlva már övé volt a város legnagyobb építőanyag kereskedése. Mindig is munkamániás volt, kemény, rámenős ember lett. Sikeres üzletemberként élte az újgazdagok tempós életét, élt a lehetőségeivel. Nagy lakás a zöld övezetben, jó kocsik a garázsban. Jó nők a bagázsban.
Vett egy telket is a hegyekben, egy kis zsákfalu szélén, az út nem is vezetett tovább. Ő még megtoldatta egy kanyarral az erdő aljáig a hegy lábánál, és itt épített egy várkastélyra hajazó nyaralót magának. Még egy kis forrás is eredt a közelben. Vizét felduzzasztotta, és nyáron meg lehetett benne mártózni. Vásárolhatott volna egy régi házat is a faluban, szinte mindegyik eladó volt, a községet már csak öregek lakták, és a városiak nyaralónak vették meg a szebb boronafalas és tornácos parasztházakat. De ő egyedit akart, és távolabbi tervei voltak a házzal, különösen azután, amikor egy országgyűlési képviselő is megvett egy portát, és bekapcsolták a települést is a falu határában átmenő gázvezeték hálózatba. Mindjárt komfortosabb lehet minden, a kandallók csak díszek lettek.
Na, de akkorra már régen készen volt mindennel. Garázs a terepszinten, félig a hegybe bevágva, a nyaraló felette teraszosan fellépcsőzött a telken a toronybástyáig. Masszív kis épület lett kőburkolattal, de milyen legyen az építőanyag kereskedőnek – anyag van , pénzben sincs hiány. Már az első év telén kiütköztek azonban a helyszín problémái, amikorra a falu szinte kiürült. Bizonyos elemek feltörik az elhagyott nyaralókat, ilyenkor elvisznek mindent, amit lehet, sőt beköltöznek, és ott húzzák meg magukat télen, tavaszig. A távoli városokban lakó tulajdonosok hónapokig sem járnak ide. Ez nem borvidék, a pincékben legfeljebb laskagombát lehet termelni. Az ablakokra hamarosan rácsot, zsalugátert építettek, az ajtókra biztonsági zárakat. Szalacsi Gergely a garázsajtóra egy ilyen eset után kiírta: „Te hülye, nem tartok benn semmi értékeset!” Mégis, egy betörő tokostól kirángatta az ajtót, mert rájött, hogy a lakás bejárata a garázsból indulhat az emeletre. Kocsival tépették ki, vonóhoroggal. Ezek nem kispályások voltak. El is vitték a mikrót, a csaja gitárját, a bicikliket, még a fűnyírót és a szerszámokat is. Persze nem dolgozni vele, eladni. És ott élhettek hetekig, mert hatalmas kuplerájt hagytak maguk után.
Szalacsi Gergely ezután fokozta a beépített biztonságot, hatalmas tolókaput építtetett a garázs elé acél hullámlemezből, és tölgyfa lambériával adta meg neki a tölgyesekhez illő természeti illeszkedést.
De a garázs folytatásában épült ott más is. Egy hirdetésben olvasta, hogy nyugaton egyesek az orosz fenyegetéstől való félelmükben atombunkereket építenek. Egy amerikai cégtől megvásárolt egy ilyen típustervet, és a legnagyobb titokban elkezdte továbbépíteni a garázsát, befelé a hegybe. Betont, vasat, mindenféle építőanyagot forgalmazott, volt egy kis építő brigádja is. A kőművesek kezdetben azt hihették, hogy kétállásos garázs lesz, vagy borospince, de később határon túli mesterekkel dolgoztatott. Ezek az atombunkerek különböző nagyságrendűek, és komforttal készülnek. Van, amelyikben csak egy hónapot lehet kihúzni, vannak évekig biztonságot nyújtó luxusbunkerek is Amerikában, persze milliárdokért. A legegyszerűbbekben is van nappali, háló, konyha, wc, éléskamra és technológiai helyiségek. Ezek biztosítják az energiaszolgáltatást, a levegő utánpótlást és a vízellátást. Minden óvóhelynek van egy vészkijárata is, hogy ha ráomlik a szerkezet betonja vagy betemeti a föld, akkor is ki lehessen belőle jutni. Persze meg van oldva a légszűrés, nukleáris sugárzás elleni védelem, a biológiai és a vegyi ártalmak elleni biztonság is. Szalacsi Gergely bunkere négy személyre készült, családi tervei szerint. Ha megtalálja a megfelelő asszonyt, két fiút szeretett volna felnevelni.
A faluban a gázbekötés – a szokás szerint – elhúzódott, de ősszel már nagyon igyekeztek, hogy a hidegek beálltával fűteni lehessen. Ekkorra már a lakásokban, ahol ezt igényelték, ki volt építve minden, és máshol is, a telek széléig, a nyomáscsökkentővel bezárólag.
Októberben érkezett egy körlevél a tulajdonosokhoz, hogy 10-én mindenki legyen otthon, mert összekötik a beállást az órával, és nyomáspróba lesz. Ellenőrzik a csatlakozások szakszerűségét is.
Hát ez a legrosszabbkor jött, esett pánikba a tulaj, mert nagy összegű büntetéssel fenyegetőzött a Gázszolgáltató, ha valaki miatt a nyomáspróbát meg kell ismételni. Aznapra Szalacsinak Pesten fontos üzleti tárgyalása volt előjegyezve. Egy olasz csempegyár vezérigazgatója jött „ratifikálni” megállapodásukat.
Volt a faluban egy 70 éves bácsika ismerőse, aki a fiától kapott egy telefont, és bármikor elérhető volt. Ő vágta a füvet évek óta a telkén. Felhívta, hogy tudná-e helyettesíteni ezen a napon. Beengedni a gázosokat az órához, zárják el, nyissák ki, csináljanak, amit akarnak. A lakásban minden rendben van, azt már korábban, a használatba vételkor leellenőrizték. Elmondta, hogy egy bélelt borítékban elküldi a kapu és a garázs kulcsát, csak úgy simán. Nem ajánlva meg tértivevénnyel, hogy ne kelljen érte menni a nagypostára a közeli városba. A postás nem járt be már régen az ilyen településekre. Az útelágazásnál volt egy levélszekrénysor, ide dobálták be a küldeményeket. Aki levelet várt, kisétált, és kivette belőle, mi az az egy kilométer. De ritkán érkezett ide küldemény, a magányos öregeknek csak választások idején írt a „Szavazz Ránk.” A nyaralók meg telefonálgattak egymásnak meg SMS-eztek.
A fűtőbox a garázsból nyílott, a biciklitároló mellett, benne volt megszerelve a gázóra is. Szalacsi úr feladta a garázskulcsot, már másfél héttel a nyomáspróba előtt, de egy hét múlva, amikor felhívta az öreget, még nem érkezett meg.
A rohadt életbe, szentségelt Szalacsi, mert minden napja be volt táblázva a pesti út előtt is. Jött egy szerelvény fűrészáru az oroszoktól, amit bartellbe vett. Kész faházakat adott értük, kellett volna nekik ezer számra. A keletről hazatelepített katonák családjainak nem volt hol lakni. Ezeket állították fel nekik az ukrán határvidéken. Ilyen ügyeket csak személyesen lehet elintézni. Az egyik dolgozóját elküldte az öreghez egy másik kulccsal, miközben forgott az agya, hogy ha illetéktelenek kezébe kerülne, nagy baj lehet belőle. Ott van a ház tárva, nyitva. Még szerencse, hogy a lakásba való feljárat ajtaja zárt és kettős biztonsággal van ellátva, rács is van rajta. Az öregre nem gyanakodott, hogy eltette, a postást is ismerte, az is rendes ember…
Így október 10-én a nyomáspróba, visszakötés megtörtént probléma nélkül, de a kulcs addig se került elő. Ennek már fele se tréfa, kérdezte a postát, azt mondták, hogy felelőtlenség volt simán feladni, de a Magyar Posta történetében még nem fordult elő, hogy egy levél nem érkezik meg az ő hibájukból. Még ma is kézbesítenek világháborús leveleket, ha elkallódott valahol, és előkerül. Ez is meglesz biztos, lehet, hogy rosszul volt felírva rá az irányítószám vagy a falu neve, vagy megázott útközben. Október végén Szalacsi úr egy vasárnap mégis leautózott lakatos haverjával a faluba, és pikk-pakk felszerelt egy új zárat meg egy tekintélyes lakatot a garázs ajtóra kívülről is. Így már biztosan áttelelhet a ház, tértek haza nagy megnyugvással.
Szalacsi úr április elején ment ki legközelebb a nyaralójához, hogy megnézze, nem tettek-e kárt a tetőben vagy az udvaron a téli vihar meg a fagyok.
Amikor a garázsba begurult, nagy rendetlenség fogadta. Mindenhol szemét, üres konzerves dobozok, összetört boros üvegek, még tűzrakással is próbálkoztak, de nem volt mit elégetni. A gázvezetéket szerencsére a gázosok a kerítés melletti nyomásszabályozónál elzárták, az öreg kérésére.
Valaki járt itt, állapította meg rögtön Szalacsi. A bicikli darabjait feszítővasként próbálták használni. Hiába, itt minden vasból és betonból volt. Kiabálás, kopogás hiábavaló lehetett, mert a falak jól szigeteltek, és senki nem lakik a közelben az üdülőszezon után. Benn, az atomburkerben még nagyobb volt a rendetlenség és pusztítás. Háború esetén se lehetett volna nagyobb. A beköltöző megtalálta zsilipelt bejáratát. De hova tűntek a rablók, mert minden kaja elfogyott. Nem csoda, csak egy hónapra volt a kamra feltöltve.
Szalacsi úr elégedetten állapította meg, hogy a technológiai rendszer hibátlanul működött. Világítás, vízellátás, légutánpótlás rendben, nukleáris sugárzásnak nyoma sincs, biológiai fertőzés nem látszik, mert egy pókhálón valamilyen nyolclábú még élt. A vegyi fegyver elleni védelemben lehetett valami gebasz, állapította meg, mert valamilyen átható szag mégiscsak bejutott a bunker nappali szobájába. Szalacsi mint egy kutya, szaglászva kereste a bűz forrását. A hálófülkék melletti zsilipkamránál érződött leginkább. Felmászott a hágcsón, és elindult a zegzugos járatokon fölfelé. Csak kúszni lehetett a hatvanszor-hatvan centiméteres kürtőben. Egyszer csak nem tudott tovább haladni. Útját állta egy lyukas tornacipős láb, a másikon az se volt, egy combban folytatódott. A bőre már rá volt száradva a csontokra. Egy pokrócba bebugyolált ember lehetett beszorulva. Hideg és száraz volt az a tél. Ilyenkor a test hamar mumifikálódik.
Szalacsi úr ijedten visszakúszott a bunkerbe. Biztos akkor jött be ez a szerencsétlen, amikor már elmentek a gázosok. Ő lophatta ki a kulcsot a levélszekrényből, és itt akart áttelelni. De a zárcsere miatt nem tudott kijönni. Amikor szereltük, biztosan aludt a bunkerben.
A Tüzépes vállalkozó rendes ember volt, csak tehetős. Nem bolygatta a halottat. Tavasszal csináltatott egy másik menekülőjáratot. A régi aknájának mindkét bejáratát egy márványlappal zárta le. Egy feliratot vésetett rá a mogyoróbokrok közötti avarban, a felszínen – hátha lesz ember, aki egyszer megtalálja:
ISMERETLEN KATONA SÍRJA
AZ ATOMHÁBORÚ ELSŐ ÁLDOZATA
Az illusztráció forrása: https://www.erdekesvilag.hu/las-vegas-i-luxus-ovohely-az-atomhaboru-idejere/
