Tárcán kínálom

Írta: Somorčík Sz. Rozália A nappali délkeleti sarkában, ahol a nagy étkezőasztal van, Giampietrino Madonna és a gyermek című festményének reprodukciója függött a falon. A Szépművészeti Múzeumban vettük az első férjemmel, lányunk alig volt két éves. A reprodukció eredetileg egy vékonyka plakát…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Elveszett ez a fotó. Kerestem. Tudom, megvan valahol, talán valamelyik könyvben. Ülök a 89 éves soványka nagymamám csontos combján. Csak úgy könnyedén, nehogy összenyomjam szegényt. Az ötödik hónapban vagyok. Egy bézs színű apró-kékpöttyös selyemruha van rajtam.…

Írta: Somorčík Sz. Rozália A huszadik század harmadik negyede a vége felé járt. Csehszlovákiában a normalizáció időszaka, Gustáv Husák vezénylete alatt és Moszkva forró támogatásával, a harmadik évbe lépett. Az emberek nyílt helyeken még óvatosak voltak beszélgetéseikben. Más volt a hangulat,…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Ilonához járt festeni szerdánként, kettőkor oda, hatkor vissza. Csak tíz perc busszal. Az épp megállt, s őt tolta kifelé az áradat. Nagyot lépett, hátrafelé, épphogy csak el nem bukott, egy cigányasszony mellé. Ő persze nem segített, megvárta, míg végre biztosan megáll…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Felvettük a legmodernebb, legszebb ruháinkat, mert anyánk azt ígérte, kirándulni megyünk; vízhez visz minket. Két-három koronával a retiküljében, ugyan hová utazhattunk volna busszal? Összesen négyen voltunk, és egy buszjegy ötven fillérbe került…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Elsőnek a fehér bőrű jött be, szemlét tartani. Hozzádörgölőzött a nőhöz. Ő akarta a szerelmet, de nem ezt az olcsó dörgölőzést. A fehér bőrű megkérdezte, hogy van. Tolakodóan hamis volt a hangja, kérdései végét felemelte, élesre, szinte…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Péter időnként lekurvázta a feleségét, mindig akkor, mikor valamilyen számlát kellett kifizetnie. Nem a szokásosat, arra tisztelettel reagált. De ha tavasszal és ősszel megjött a gáz vagy a villany többletfogyasztásáról az értesítés, akkor…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Egész nap arra gondolok, amíg még él, éljen tisztességesen, tisztán, egyen jókat. Egyen párolt argentin steaket, főtt libamellet, prágai sonkát, kacsazsírba forgatott kenyérdarabkákat, hagymán sütött virslit. Mikor hazamegyek, az első utam…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Nincs semmiféle levertség vagy rossz hangulat bennem, besorakozom, hozzásimulok a forgalomhoz. Kevés a különc módon viselkedő ember, haladunk, felszállunk, reggel van. A metró kocsi kapaszkodó rúdjára − előttem úgy három méterre − khaki…

Írta: Somorčík Sz. Rozália ‒ Azt mondta mindjárt jön. Ez milyen finom, és mennyi van belőle! ‒ remegnek, ropognak a halványzöldek. ‒ Ezt meg ki tette ide? Fúj! ‒ megkóstolt idegen anyag tapad az ágra. ‒ Hol van már ennyi ideig anya? ‒ Hopp! Innen látom az utat, csak…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Egymásba estünk évekkel ezelőtt. Bármilyen hülyeségben egyek voltunk. Nem volt ez szerelem, csak eszeveszetten egy húron játszottunk. Üvöltve beszéltünk egymással. Mostanra meguntam. Már a seggbe küldtem, de ő is engem. Megáll a nyitott ajtó…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Összehajlanak a fák a fejem felett, de csak annyira, hogy felülről lásson az ég. Vezet. A kaptató fehér kavicsain egy-egy csillag mosolyog. Némelyiket félrerúgom, némelyiken visszacsúszom, ahogy talpam alól kilő felfelé. Némelyiken kibicsaklik a sarkam. Nem gondolok…

Írta:  Somorčík Sz. Rozália Ült az apóka az eresz alatt, a kiskertben, a nárciszok között. Két tenyere botjának fogantyúján nyugodott, szépen, békésen. Kedves, jóindulatú piros arca, mozdulatlan volt zsíros kalapja alatt, csak a lányt nézte, szeme sem rebbent. Szürke…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Már bent volt, át kellett haladnia azon a rohadt folyosón, csak az a nagypicsájú fel ne ébredjen. Hozzáért a keze a ragadós linóleumhoz, egyensúlyozott, ahogy a bakancsát lefejtette a lábáról, reggel héttől rajta volt, most meg már éjfél is…

Írta: Somorčík Sz. Rozália                                                  …

Írta: Somorčík Sz. Rozália Akkor kezdődött, mikor a két vigyorgó kamasz kismotorral elütött egy őzgidát. Két hónapos lehetett. Tudták, hogy szeretem az állatokat, jó heccnek tartották, hogy direkt nekem szóltak, jót szórakoztak rajtam. Törött volt két lába, feküdt az út…

Írta: Somorčík Sz. Rozália…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Onnan indultam, hol közlekedési idegbaj volt a magas víz. Oda tartok, hol magaslatok várnak, de kilátás visszafelé. Ha szép az idő, látni a kékeszöld hegyeket a nagy kanyarban. De még itt vagyok közöttük; itt futok mellettük, fák a társaim,…

Írta: Somorčík Sz. Rozália ‒ Na, de te egy oroszlán vagy, egy igazi nőfaló, és mégis azt mondod, hogy szerelem, vagy legalábbis anélkül a valami nélkül, csak úgy, nem jó. ‒ Igen, de elmondok egy történetet. Te, ezt senkinek sem mondtam ‒ és büszkén felugrik a székről…

Írta: Somorčík Sz. Rozália – Miért nem szeded ki azokat a szőrszálakat a szád felett? Esküszöm, ha lenne egy pinzettám, itt rögtön kitépném őket, ha engednéd, ha nem. – Kiszedném én, de nem látok jól! – nevet rikoltva, és rám mereszti gyönyörű, hatvanéves szemét.…

Írta: Somorčík Sz. Rozália (Nina) Talán azért adott neki embernevet, mert neki gyereke nem volt soha. Nem is lett volna jó. Nina tíz éves dobermann szuka volt. Mikor megismertem, a kerítéshez sem közelíthettem, fröcsögött a nyál a pofájából. Aztán ahogy fogytak a gazdasszony…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Buta libának tartottam Jolit, vagy inkább lúdnak, mert terpeszben járt, sőt még a farát is rázta. Fehér volt a köpenye színe is. Röhögtünk rajta, ha többen jöttünk, húztuk, közben egymást csipkedtük lent a comboknál, a pult innenső oldalán.…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Fogtam a le petit Marseillaist, benyomtam a jobb hátsó zsebembe, a balba két tartalék papír zsebkendőt. A jobb elülsőbe a mobilt, a balba a ploszkacskát csúsztattam, a három deci ötvenhárom fokos szlivovicával, melléje egy kis stampedlit. Mondták, az…

Írta: Somorčík Sz. Rozália Szemeiből csak a barna szembogár alatti fehér sávot látta és a fekete gödröket, mikor gyanútlanul kitárta az ajtót. Rögtön be is csapta, látva az őrült tekintetet, amitől ugyan nem félt, de irtózott.  Mire ő akkorát rúgott kívülről a…

Írta: Somorčík Sz. Rozália − Ha lefeküdnél velem, az nem lenne olyan nagy bűn, hisz én a férjed testvére vagyok. A családban maradna a dolog − mondta ő, a szikár, egyenes hátú férfi. Ott ült a konyha hátsó egyharmadában a fal mellé állított…