Írta: Somorčík Sz. Rozália
A huszadik század harmadik negyede a vége felé járt.
Csehszlovákiában a normalizáció időszaka, Gustáv Husák vezénylete alatt és Moszkva forró támogatásával, a harmadik évbe lépett. Az emberek nyílt helyeken még óvatosak voltak beszélgetéseikben. Más volt a hangulat, mint a laza hatvanas években.
Ajánlatos volt nem megszólalni a buszban, ha bántotta az embert valami, ami a politikai helyzettel volt kapcsolatos. Ilyet csak a részegek csinálhattak; tulajdonképpen alkoholizmus nem is létezett abban az időben, egyszerűen nem volt ideológiailag helyes, ugyanúgy a munkanélküliség sem, az előbbi ok miatt. A lerészegedés csak pillanatnyi botlásnak vagy nem koordinált életfelfogást hiányoló, labilis lelkiállapotnak számított. A buszban az emberek olvastak, filmekről, esztrádműsorokról beszélgettek, pletykákat szőttek vagy egymásról álmodoztak.
A falu, ahová a busz megérkezett, vallásos volt. Templomba járt ott mindenki.
Ez volt a tiltott, ám eltűrt kultúrprogram azokban az években.
A pap a szószéken vasárnaponként züllött filmekről tartott példabeszédet, amikbe bravúrosan beleszőtte saját kritikáit Fellini vagy Godard filmjeiről, az egyház által arra a vasárnapra ajánlott szentbeszéd után. A jóravaló hívőknek pedig ettől beindult a fantáziája. Röhögcséltek is javában a templomból hazamenet, fel nem dolgozva a prédikáció számukra felfoghatatlan részeit, kialakítva lelki szemeik előtt saját, még züllöttebb verzióikat az említett filmekről.
A papnak óriási, több ezer könyvet tartalmazó könyvtára, ami nemcsak szentes könyvekből állt, sőt televíziója is volt. Hétvégeken néha több autó is parkolt a paplak magas kőfallal körülvett kapuja előtt. A prágai tavasz utáni időszak seggberúgott értelmiségeiből néhányan, vagy azok, akik csak a papnál szoktak hangosan beszélni politikai elégedetlenségeikről, álmaikról, amikben maguk sem hittek, voltak a vendégei.
A falu nem nézte jó szemmel azt a rengeteg idegen autót: vajon ki mindenki járhat oda, és mi mindent csinál az ő papjuk.
Közben a faluban szép kamaszlánnyá serdült egy kislány, egy ártatlan kék szemű.
Ha végigment a templomhajó testén, és a leglátványosabb helyen megállt bal oldalt, az oltár előtt, és ahogy aranyszőke, göndör fürtjei a szemébe hulltak, mikor letérdelt és keresztet vetett, és utána felállt, hogy kezeit hasa alatt összekulcsolja, a mise végéig tekintetét a papról le se vegye, bizony, nemcsak a hívő férfiak, hanem a szent ember szeme is rajta maradt néhány pillanatig. Persze az asszonyszemek sem voltak vakok.
Múlt az idő.
A politikában semmi sem változott, oda-vissza röpködtek a párt elöljárói Prága és Moszkva között; hozták az újabb tanácsokat az aranykucsmák alól a szocializmus rendíthetetlenségének megerősítésére.
Nyugaton újabb és újabb művészfilmek születtek.
A Barrandov, prágai és a Koliba, pozsonyi filmstúdiók alkotásaiban olykor-olykor, egy-egy cseh vagy szlovák színésznő is megmutatta meztelen testének domborulatait és völgyeit – amennyit természetesen a párt engedélyezett, hogy megmutassa, mennyire haladó szellemű a rendszer.
A templomban suttogni kezdett a nép, főleg az asszonyok, mikor a pap az erkölcsről tartott példabeszédet; egymást lökdösve vigyorogtak. Olyan szavak és mondatfoszlányok hallatszottak a szent plafon alatt, mint: „ez?”, „ennek?”, „ez nekünk?”, „mit akar ez?”, „nekünk prédikál?”.
A paplak gyakori esti látogatója lett a szőkefürtös lány. Hamar elterjedt a faluban, hogy a pap és a kék szemű egymáséi lettek. A férfi legjobb életkora és a fiatal nő amúgy is rossz híre – a szombati táncmulatságok szüneteiben, állítólag, minden héten más fiúval, a kultúrház sötét parkjából előtűnő kócos feje – csakis ezt bizonyították.
A mise alatt már nem volt a hívők arcán az a megszokott ájtatosság, suttogtak, morogtak, nevetgéltek.
Múltak a hetek, hónapok.
Az ötödik ötéves terv a negyven év eddigi legsikeresebbjének ígérkezett. A párt egyre kevésbé szólt bele az egyház ügyeibe. Az emberek bátrabbak lettek.
Ekkor jelentek meg a gombok.
Az aranyrojtos peremű, bordó bársony, tarisznyává formált perselybe, melyet a ministráns fiú egy hosszú, az évektől sötétre barnult nyélen tartva végig kínált a hívők között, egyre több gomb került.
A szegény pap, aki főleg adományokból tartotta fel magát, már egyre kevesebbszer prédikált az erkölcsről vasárnaponként. A szőke lány, akivel irodalomról, művészetekről beszélt, kezdetben még csak azért is eljárt a paplakba, de mivel a perselyben vasárnaponként már több volt a gomb, mint a pénz, így végleg elmaradt.
A hívők lassan megnyugodtak. A perselybe újra csak pénzérmék kerültek.
Elkezdődhetett a hatodik ötéves terv.