Írta: Antal Anikó
"Maradnék, ha a reménynek csupán
egyetlen rügye fakadna a fán.
De nem fakad. Tehát elindulok,
S kisétálok a Semmi kapuján."
(Omar Khajjam: Rubaik)
(Faludy György fordítása)
Most elmesélek neked egy történetet. Mondta. Ült a szürke autó kormánya mögött, és könnyekkel a szemében mosolygott rám. Ekkor már hét hónapja bimbódzott a szívem alatt az Életvirág. A gyermekem. Pontosan azon a napon két hónapja léptem az Óperenciás-tengeren túli világ végtelennek tűnő földjére. Ő volt az első nő, aki a szárnyai alá vett. A neve Khumri. Azt jelenti galamb. A messzi Keletről.
Kérdezte, mit szeretnék. Fiút vagy lányt. Valójában nem is tudtam a választ. Csak azt, hogy minél hamarabb szeretném karjaimban tartani gyermekem. Végtelen utakon jártunk. Ünnepre készülődtünk. A telet elűző tűz, a tavasz ünnepére. Az új napra. Newroz. Ők így hívják. Egy rubintvörös ruhát adott kölcsön nekem. Arany rózsái indákként fűzték körül a finom selymet. A fekete bársonymellény tűzvirágai láthatatlan öleléssel pihentek domborodó hasamon. Csilingelő érmei reménnyel áldották minden mozdulatom. Még akkor is, amikor Életvirág finom szirmaival lágyan simogatott odabent.
A történet. Mondta. Hirtelen mozdulattal fordította el a kormányt. Megálltunk egy parkolóban. Nem irigyellek. Anya leszel. Szépsége mellett mindig ott fog bujkálni a szívedben egy láthatatlan szellem. Az aggodalom. Kivette a kocsi kulcsot, és fekete ruhával borított ölébe tette. Egy datolyát adott. Egyél. Mondta. Enned kell. Neked és a gyermeknek. Mit számítanak ilyenkor a kilók? Kacagott. Az óra már hetet mutatott. Elkésünk az ünnepről. Mondtam. Vaskos kezével legyintett. Nem baj. Csak várjanak. Nők vagyunk. Néha ki kell szakítanunk az időből egy újholdnyi szeletet, hogy meséljünk.
Anya vagyok. Kezdte. Négyszeresen. De te csak hármat ismersz. Három gyermeket a négyből. Fiatalabb voltam, mint Te, mikor az elsőt világra hoztam. És szép voltam, igen, szép. Mondja, miközben belenéz a visszapillantó tükörbe, hogy őszülő hajat kendő alá rejtse. Igen. Szép voltam. Bólogat. Derekam körül játszó fekete hajammal. Szép, mint Seherezádé. Akkor felénk szomorú idők jártak. Sötét fellegek. Politika. Mi, kis porszemek, csak sodródtunk tovább és egyre tovább egy kegyetlen útvesztőben. Az uram is, aki mindig a szabadság emberének vallotta magát, a végtelen csillagos ég és a kék hegyek fiának. Nem hódolt be senkinek. Épp ezért mennünk kellett. Elhagytuk az otthonunk. Volt idő, mikor a férjem fent bujdosott a hegyekben. Én meg vártam. És védtem. De valahogy mindig megtaláltak a hatalom emberei. Vallattak, áruljam el, hol bújtatom az uram. Megfenyegettek, aztán békén hagytak. Sokáig nem is jöttek. És bennem már bimbódzni kezdett a remény, míg egy nap, mikor első gyermekem hároméves lett, újra megkerestek. Azon az éjszakán meghalt a fiam. Csak hároméves volt.
Édesítsük az életet! Mondta kissé remegő hangon, és a dobozba nyúlt, hogy kivegyen egy újabb mézédes datolyát. Telt az idő. Kisfiamért cserébe kislány érkezett hozzám odafentről. Négyéves volt, gyönyörű, gesztenyebarna hajú, piros orcájú rózsa, amikor az uram a hatalom ellen szervezkedett. És megint bujdosott. A partizánok itták minden szavát. Én pedig vártam. És védtem. Börtönbe kerültem. Az én kis rózsám is jött velem. És szívem alatt velem tartott ezen az úton harmadik gyermekem. Öt hónapja élt bennem. A börtönben faggattak, hogy mit tudok. És vertek is. Volt, hogy napjában kétszer. Ezért született harmadik gyermekem sérülten. Ahányszor csak szoptattam, minden csepp anyatejjel az erőt és reményt tápláltam bele. Könnyezve énekeltem altatókat, miközben lányom selymes hajat simogattam.
Rám mosolygott. És bekapott egy szem datolyát. Az anyák erősek. Mondta. Te is az leszel. Titkos szövetség ez. Az anyaság. Minden rezdülést megérzel majd. Figyelj az álmaidra. Üzennek. S elindította az autót.
Látod? Mondta nevetve. Annak idején, ott, a nehéz időkben semmit nem vezettem, csak szamarat. Itt meg autót. Semmi nehézség sincs benne. Majd megtanulod. De nagyon fontos: figyelj a jelekre. Mindig. Erős mozdulattal fordította el a kormányt. Vegyél még datolyát, ha kérsz. Ilyenkor kívánósak vagyunk, mi nők. Én már csak tudom. Negyedik gyermekemet várva erőspaprikát és joghurtot kívántam. Ő már itt született. Végzős Montrealban az egyetemen. Csacsogott tovább. A datolya ott van az irattartóban. Egy egész dobozzal. Mert ma este ünneplünk. Dupla ünnepet. Holnap érkezik a lányom egy konferenciáról. Ő tüdőgyógyász lett.
Életvirágom születésénél Khumri is jelen volt. Fogta a kezem. Törölte homlokom. Majd örömmel kiáltotta a hajnali órába: fiú. Boldog volt, hogy fiam született. Könnyebb lesz az élete. Mondta. Ebben nem értettünk egyet, de így, múltját ismerve, tudom, miért gondolta ezt.
