Írta: Vaskó Ilona
1. Őrmanók
Új tanév, új költözés… De legalább már kopnak a csomagok. Sokat tanultunk az elmúlt hat évben a lányaimmal csomagolási szempontokból. Például, hogy egy utazótáskába minden belefér, amire szüksége lehet egy embernek a mindennapok eseményeihez.
Így hát megint költöztünk, de ez most olyan más, olyan otthonszagú. Az elmúlt évek hányódásai, hol penész, hol doh, máskor meg csak porszagú albérletei után vettünk egy saját lakást. Majdnem új. Nem kicsi és nem nagy. Olyan pont jó. Illetve ahhoz kicsi, hogy a régi életünk szeretett emlékeit belecipeljük, de pont elég arra, hogy hat éve zsákokban pihenő múltunk egy-egy részletét elővehessük.
Hat éve nem látott könyvek. Egyesével szedtem elő mindet. Bocsánatkérően végigsimogattam a borítókon, és végiglapoztam, átpörgettem a lapokat, hogy szellőzzenek. Több mint hat órán át tartott. Nem számoltam meg, hogy hány darab, de megvan a Janikovszky, Lázár Ervin, Gabriel García Márquez összes. Minden Nyugatos és Lexikonok, szótárak, klasszikus irodalom és a kedvenc ponyvák… Ami egy régi típusú polgári családi ház öt méteres könyvfalán gyűlt, azt most elhozhatom ide. Haza.
Mondanom sem kell, hogy ezt a mennyiségű könyvet nagy megalkuvások árán tudom csak egy ötöd akkora helyre bezsúfolni, mint ahol eredetileg voltak. De itt vannak. Érzem a belőlük áradó történetek illatát. Látom őket, és minden arra emlékeztet, hogy hazaértek velem együtt.
Aztán előkerültek a manók – még most is megmosolyogtat. Aranyos festett agyag manók, akik arra voltak hivatottak, hogy óvjanak minket. Én meg megfeledkeztem róluk, de így, hogy előbújtak egy legalsó-legutolsó dobozból, így már mindenre emlékeztem. Azt is, hogy melyik manó melyik könyvre vigyázott a könyvfalon, és még arra is, hogy miért kaptam.
2. Válogatott dobozok
A költözés nagy terhe a válogatás, a szelektálás. Nem fér bele egy nagyobb ház felszerelése egy kisebb lakáséba. Képtelenség. Mit tesz a gyakorlott költöző? Összeállít olyan dobozokat, amibe azt teszi, amire nincs szüksége, és maga mögött hagyva elajándékozza. De nem viszi már magával ezeket a válogatott dobozokat. Hogy mi van a válogatott dobozokban? A haszontalan dolgok, a kinőtt vagy szakadt ruhák, és minden olyan dolog, ami a mindennapi továbblépésben már csak teher.
Végeredményében, ami marad, ami soha nem kerül a válogatott dobozokba, a könyvek, a festmények, kedvenc filmek. Lefordíthatom egyszerűbben is, mit viszek magammal a saját dobozaimban? A tudást, a művészetet, az emlékeimet. A válogatott dobozaim maradnak. Hát ezért sem létezik legutolsó doboz, mert valami mindig hátra marad… Hogy marad-e érték a dobozban? Fogalmam sincs. Csak reménykedem, hogy nagyon is sok maradhat.
3. A legalsó-legutolsó doboz
Aki valaha is költözött az mind tudja mi a legalsó vagy legutolsó doboz fogalma. Olyan nincs. Olyan van, hogy még egy doboz. De legutolsó vagy legalsó sosincs. Szóval a sokadik legalsó-legutolsó doboz után jöttem rá valami furcsa érzésre. Az otthonszerzéssel együtt otthontalannak éreztem magam. Mindig hazavágytam. Haza, a szülővárosomba, de valahogy én nem kellettem neki. Azért érdekes ez és egyben talán kissé szánalmas is, mert a város tele van olyan emberekkel, akiknek tudom, hogy kellek, akik szeretnek, akik hazavárnak. Mi lehet a baj? Vajon miért kerültem én ennek a városnak egyik olyan dobozába, ami pakolható?
Az évek alatt a vágy, hogy hazakerülhetek, átcsapott dacba, hogy ott csak bosszantana a provincializmus. Míg vívtam a magam szélmalomharcait, az is kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Amikor először köszönt rám az utcán egy otthoni, régen látott barát, vagy amikor egyre több szülővárosomból származóval ültem össze budapesti kávéházakban… Amikor a nagymarosi művésztelepen nyíregyháziak fogadnak, amikor mindegy hova megyek, otthoniakba botlok, akik rám köszönnek…
Akkor már tudod, valami nagyon nincs rendben. Néha megkérdezem csendesen, hogy van-e olyan, hogy legutolsó doboz az elhagyott városomban. Vajon mi lesz, ha az is eltűnik? Ki és mi marad?
