Írta: Farkas Molnár Péter

Szűk utcán, esőben, a Keleti pályaudvar felé. Lassú léptekkel, át a Csikágón. Csöpög az eső, de az csak víz, engem nem zavar. Nézem a kopott házakat, a behúzott nyakkal és élettelen arccal siető embereket meg a hajléktalan asszonyt, aki megterített magának a sarkon, egy narancsszín szemétgyűjtőn, és arcát úgy dugja nejlonszatyrába, akár ló a zabos tarisznyába. Amikor mellé érek, kicsit kiemeli fejét a szatyorból és rám néz. Szájára morzsák ragadtak, haja ősz és zsíros, a tekintetében nincs semmi emberi. Elmegyek mellette, ő eszik tovább.

 A Thököly úton egy sánta férfi veszkődik kerekes bevásárlókocsijával. Vonszolja maga után, a busz feltűnik a kanyarban. A férfi rángatja a guruló alkalmatosságot, küszködik, végül félreugrik, a kocsi feldől, a busz áthajt egy kiló kenyéren. Kétszázötven forint szétlapulva a vizes aszfalton. Végül is nem történt semmi, a férfi megúszta, a kenyér nem.

Mindennapi kenyerünket add meg…

A Verseny utca sarkánál fiatal lány áll a pékség ernyője alá húzódva az eső elől. Giroszt eszik, szája sarkán és ujjain valami vörös lé. Mintha vérezne. Mellette férfi áll, néha beleszív a cigarettájába és a lány arcába fújja a füstöt.

A parkoló melletti járdán kövér, naplopó arabok és kövér, naplopó taxisok múlatják az időt. A taxisok épp most szerveztek demonstrációt lehetetlen életkörülményeik miatt, a kormány tárgyalna velük. Az arabok nem szerveznek demonstrációt. Velük nem tárgyal a kormány. Az arabok kezében műanyag pohár, benne tea vagy kávé, talán valami üdítő. A taxisok kezében pénztárca.

Üvegportál, felette tábla: non-stop pizzéria és pékség. Harsog a zene. Rai. A Közel-Keleten és a Baross téren népszerű.

A pályaudvar falánál, a járdán ezüstmetál X5-ös BMW. Mellette fiatal cigányfiú. Csillogó szemmel bámulja a luxust, nézi magát a füstszínű szélvédőben, aztán lassan leül az autó krómozott lépcsőére.

– Húzol onnan az anyádba, vagy lerúgom a fejedet!

Nagydarab ötvenes férfi érkezik kivörösödve. A srác felpattan a küszöbről, arcán valami leírhatatlan mosoly. Félszeg alázat és rémület keveredik ebben a mosolyban. Képtelen vagyok megfogalmazni, mit is látok a fiú szemében. A nagydarab lassít és egy ötszázast dob a motorháztetőre.

– Hozzál valahonnan egy kólát!

A srác felkapja a pénzt és fut.

– Ha eltűnsz, kitépem a beled, te kis geci – morogja a férfi, inkább csak úgy magának. Néz a fiú után és tökéletesen tisztában van vele, hogy semmilyen tekintetben sem egyenlők.

Rágyújtok és kicsit arrébb megállok, kíváncsi vagyok, mi történik.

A srác jön és hozza a kólát, meg a visszajárót. A nagydarab elveszi tőle a palackot.

– Meleg, bazmeg.

Morogva eltűnik, a fiú bámul utána. Az arca szomorú.

Milliónyi ember a buszmegállóban. Groteszk mozdulatokkal kerülgetik egymást, kicsavarodott tagokkal állnak, inkább kificamodnak, csak ne kelljen egymáshoz érniük. Védelmezik csöppnyi magánterületüket, ameddig lehet. Ha feljutnak a zsúfolt buszra, akkor úgyis mindegy már. Összeszorulnak, egymásba nyomódnak, egybeolvadnak.

Egy európai ember úgynevezett intim szférája cirka két négyzetméter. Egy átlagos japáné nulla egész öt…

Hömpölyög a tömeg a megállóban, a gyalogjárókon, az átkelőhelyeken. Emberek tolakodnak és nyomakodnak, kerülgetik egymást. Kikerülik a szembejövőket és nekiütköznek a mellettük igyekvőknek. Elmosódott kontúrok. Arcvonások már nincsenek, azokat rég lemarták a mindennapok.

Leülök a villamoson. Velem szemben kövér nő ül, kakaós csigát eszik, a szája barna. Táskája egyre lejjebb csúszik az öléből, utánakap, leesik a táska és a sütemény is. A nő néz maga elé, aztán a táskát felveszi, gyengéden letörölgeti a kabátja ujjával, a süteményt a lábával diszkréten maga alá tolja.

A peronon mocskos ruhájú alak áll és bámul az ülés alá.

A Fiumei úton óriásplakátok.

„Betéti kamat három egész öttized százalék, egy éves lekötés esetén, akár ötszáz eurótól is.”

„Zágráb a zene fővárosa.”

„Az új Grand Cherokee megérkezett! Már tizenhárom millió ötszázezer forinttól.”

Hat hónap alatt másfélszáz ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Meddig játsszuk azt, hogy minden rendben van, hogy ez egy normális világ, benne normálisan élő emberekkel?

A villamos döcög, le- és felszállnak. Senki nem ügyel a másikra, üres szemmel merednek maguk elé. Kibámulnak az ablakon a házfalakra és kerítésekre, vagy valahová a falakon és kerítéseken túlra. Ezer és ezer ember tart valahonnan valahová, bezárkózva önmagába.

Spar áruház az Üllői úton. Asszony lépked előttem sietősen, két gyereket húz maga után kézen fogva. Megállítja őket a bejáratnál, százforintost nyom a bevásárló kocsiba és eltűnik a forgóajtó mögött. A srácok állnak a szemerkélő esőben és a cipőjüket bámulják egykedvűen.

Azt mondod sivatag, lakatlan sziget? Tévedsz. Ott rajtad kívül nincs senki. Egyedül vagy. A városban millió ember él. Semmi sem fogható a város magányosságához.