Kukuts Csilla úti naplója Norvégiából (1.)
Földrajz szakosként, érdeklődő emberként és még sorolhatnám miként, kihagyhatatlan lehetőség volt az a 18 napos utazás, aminek a fő célja Norvégia, azon belül is Európa legészakibb pontja: a Nordkapp. Amikor a fő csapás kirajzolódott előttem, el is határoztam: holnaptól futni fogok. Mivel ma még csak ma van, így ma nem kell. Heteken át csak holnaptól terveztem futni. Ilyen markáns előkészületek után megdöbbenve láttam a buszba sorakozó megannyi gazellát, Sportacust, és nagyon szurkoltam, hogy legalább egy molettebb legyen az utazók között. De nem! Mindenkit a turistareklámok prospektusáról vágtak ki. Sebaj! Gondoltam, a buszon az 50 kilómmal elvegyülök, aztán csak nem küldenek már haza.
Rostockba érve rövid látogatást tettünk a tengerpartra. A képen látható póló ott még megvolt, az utazás további részében szőrén-szálán eltűnt. Ez biztos az én hanyagságom, mert az északi országokban nem lopnak, ez teljesen biztos. Hajózás a Balti-tengeren, érkezés Dániába és végre nem kell majd törnöm a fejem, ha Dániát tanítom. Olyan képeket készítettem, amelyen látszik, hogy alapvetően mezőgazdasági országról van szó.
Tovább, tovább, tovább! Irány Oslo! Már fjordokat nézünk a buszból, és rövidvágtával bepillantunk a norvég főváros zajló életébe. Káprázik a szemünk az Operaház hófehér falain és az Oslo-fjord naplemente-ragyogásán. Meglátogatjuk a Vigeland szoborparkot, ahol 200 meztelen szobor mutatja be az emberi életet, szépségeivel, nehézségeivel egyaránt. (Nem! Nem töltök fel 200 képet!)
És végre az első túra! A terv szerint 11 km, 700 m szintemelkedés a Kjeragbolten szikla. Az odaút egy csoda, és üzenem mindenkinek: a láncok időnként nagyon jól jönnek! Főleg azok, amelyek meredek falak megmászásában segítenek. A Kjeragboltenról saját képet készítettem, de nem másztam fel egy vagány fotóra. Az én tériszonyommal?! Mint kiderült, ezzel csalódást okoztam Levi fiamnak, aki szerint: igenis ki kellett volna állnom! (Szerintem az örökségre hajt. Újabb üzenet: Élve egyelőre többet érek!)
Fiatal útitársnőm viszont kiállt a beszorult sziklára. Én fotóztam, és közben annyira rettegtem, hogy éreztem, mikor a hajam ledobja a rákent kemikáliákat, és gyors őszülésbe kezd. Mikor biztonságban mellém ért, hagytam remegni a lábam egy kicsit, majd abban a bizonyos vágtában igyekeztünk utolérni a csoportot. Jóbarátként üdvözöltem a láncokat, sziklákat, emelkedőket, lejtőket és már a busznál is voltunk. (Ez még csak a 4. nap) A fjellek és a fjordok… kőbevésett csodák. A képek magukért beszélnek.
2019.
A szerző további fotóiért katt a Kjeragbolten sziklára!
(A megjelenő Flipbook-ban a jobb felső sarokban lévő nyilakkal lehet navigálni.)
