Írta: Seres Ernő
Olvasom egy idős asszony levelét. Nem tudom, miért, de minduntalan az ifjúkoromban csodált Villon-versek refrénje jut eszembe: „Az évek szállnak, mint a percek / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” (Faludy-fordítás, átköltés. Elnézést, ha netalán pontatlan.) Az irgalom hiánya az, ami a verssorokat felidézi. És most idézek néhány sort az említett levélből.
„Kérem szépen a meghallgatásomat!” Mint egy halk sóhaj, ugyanakkor dobhártyát repesztő segélykiáltás. Vajon ki hallja meg? „Egy megkeseredett, egy megroskadott 70 éves vagyok, 3 gyermek édesanyja, két házasságom volt. A második világháborúban elhalt a férjem, maradt egy drága lányom. Másodszor is férjhez mentem, a szegénység rávitt. Második házasságomból született két fiúgyermekem...”
És az évek szálltak, mint a percek... Akit a szegénység rávitt arra, hogy másodszor is férjhez menjen, nemcsak korban gyarapodott. Mire a gyermekei felnőttek, már volt amit eloszthatott közöttük. „A két fiúgyermek, már mind a kettő családos. Az idősebbik fiamnak építettem egy családi házat. A kisebbik fiam velem maradt. Ő is kapott egy olyan épületet, amiben két család megfér. A lányomnak adtam 40 ezer forintot. Magyarul kimondjam, a lányom kisemmiztem, de ő a 40 ezer forintot is megköszönte, mindent rám bízott, úgy van jól, ahogyan én csinálom, ma is szeretet és béke van közöttünk. Én a két nagyobbik gyermekemmel tudatosítottam, hogy a kisebbik fiammal kötök egy eltartási szerződést. Ajándék címen átaladom a fiamnak a lakást, aminek értéke egymillió-kétszázezer forint...”
Véred kiontott harmatával... Mert vér és verejték az az áldozat, amit a szülő hoz a maga gyermekéért. El tudom képzelni, hogy a kevéske öröm mellett, amit az élet egy embernek ad, mennyi fáradsággal, törődéssel és szenvedéssel jár a boldogságot, családi békességet teremtő, elszánt akarat. A gyermekeket fel kell nevelni. A gyermeket tisztességgel etetni, öltöztetni, sebeit gyógyítani illik a szülőnek. A gyermek múltja, jelene és jövője a szülő felelőssége, de mindenért a szülő sem felelős, mindenről ő sem tehet, hiszen az évek szállnak, mint a percek és ez a gyermekre is vonatkozik. Már ő is felnőtt, már ő is szülő, még akkor is, ha szülőanyjának édesgyermeke. A gyermek felelőssége és kötelessége is növekszik, gyarapodik az elszállt évekkel. De mit ír ezzel összefüggésben a 70 éves édesanya?
„A fiam az én ajándékomat elfogadta, a szerződésírásnál meg is volt a béke, de az ő családjában romlott az élet. A fiam két gyermek édesapja, és én mindig a jóra kértem. Mindkettőjüknek mondtam, hogy a két gyermek megvan, nekik édesapa és édesanya kell, nem szabad veszekedni. Igen, de egy asszonyka eljött hozzám és kérdezte, tudom-e, hogy a menyem felvett az ő fia nevében 4 ezer forint kölcsönt, és nem fizeti. Én a fiamnak megmondtam a megtörténtet. Erre a fiam torkon kapott, ez nem igaz – kiabálta, és jól megvágott. A menyem nem volt itthon, elmentem utána, és bebizonyosodott, hogy mégis igaz. Kettőjük között a helyzet megint megromlott, és kezdődött újra a verekedés, a civakodás, és én újra szóltam, gyermekeim nem szabad, ne tegyétek egymást tönkre. A két gyermeket erre a fiam kikergette a házból, és amikor megfordultam, a fiam úgy megvágott, hogy az ajtófélfába ütöttem a fejem, azonnal kicsattant. Még akkor is azt gondoltam, hitben élek, mint egy anya, nem veszem a beteg szívemre a dolgokat...”
Irgalmazz nékünk Jézus Herceg... Ha van egyáltalán irgalom az elszabadult indulatoknak közepette. Az idős asszony levelének további részéből kitűnik, hogy miután csitult némileg a házaspár közötti vita, a gyermekek újra a lakásba mentek, de a verekedés újrakezdődött. Az anya, a nagyanya most már az unokákért aggódva újra korábbi bántalmazásának a helyszínére ment.
„Verekedés közben bementem a két gyermekért, jöjjenek ki. Megint kapott a fejem. Tyúktojás nagyságú gümő lett rajta. Akkor elterveltem, hogy a fiam lakásába nem megyek be többet. A fiam, a menyem később úgy alkalmazkodtak hozzám, hogy a két gyermek végett megbocsátottam. Igen, úgy gondoltam, hogy az Úrjézus is megbocsátott az ellene vétőknek, akkor én az én véremnek miért ne bocsássak meg. Megbocsátottam igaz szívemből. És teltek a napok, a hónapok, és se éjjelünk, se nappalunk nem volt. Április harmincadikán, vasárnap a hívek a templomban voltak, nálam verekedés volt. De nem is ilyen-olyan. A fiam a kisfiával el akart menni. A menyem a gyermeket a kocsiból kivette, hozta befelé. Én a kiskapuba szaladtam segítségért kiabálni. A fiam a kocsiból kiszállt, jött befelé, engem a betonjárdához úgy odavágott, hogy három helyen tört el a vállam. Négy hétig voltam gipszben, de akkor a gipsz alatt a mellem, az egész karom romlásnak indult. Akkor három hónapig nem szóltam hozzá. De ismét megbocsátottam, elmúltak a szörnyű fájdalmaim, felejtettem.”
És az évek szálltak, mint a percek... Aki könnyen bánik a pénzzel, főként azzal, ami nem az övé, nagy bajba keveredhet. Az idős asszony menyének a munkahelyén egymillió forint hiánya keletkezett. Az anya nyugtatta a fiát. Valahogyan össze kellett volna szedni a pénzt, hogy az ügy nehogy a bíróságra kerüljön, De a fiúnak ezt a szörnyű rengeteg pénzt nem sikerült összeszednie.
„Így nappal-éjjel alvásom nem volt. Csak a nagy civakodás és verekedés volt. Már akkor dühbe jöttem, amikor az unokám, a kislány is vérzett és visított. Kiszaladtam, és mondtam, se éjjel, se nappal itt megpihenni nem lehet. Erre a fiam azt mondta: a kurva anyádat, menj be, nekem fordult, mellbe zúdított, megvágott, elestem. Eltört a lapocka- és farcsontom, belső zúzódásom volt, és véreztem. Felállni nem bírtam. Erre a fiam rám ordított: állj fel te kurva, mert ha én felállítalak, úgy beváglak a házba, hogy soha többé ki nem jössz. A menyem felállított, bevitt. Jött a mentő és elvitt. A fiam még azt sem kérdezte, te kutya, hogy vagy?”
„Véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk Jézus Herceg!” Mi történik néha az emberekkel? Miért tudják így és ennyire gyűlölni egymást? Hús a húsunkból, vér a vérünkből, mégis megölő ellenségünk lesz, ha a fékevesztett indulatok eluralják a békességet, a békét. Egy családról van szó. Arról a családról, ahol ünnepi esemény volt a gyermek születése, öröm az első megtett lépés, az első szó, ahol a családi fészek melege védte, a széltől is óvta a gyermeket.
„Arra kérnék szépen választ a szerkesztőségtől, hol rontottam el. Még a szerződésírást is én fizettem ki, és a fiamnak mondtam, megköszönheted a szüleidnek ezt az ajándékozást. A fiam akkor azt válaszolta, nincs mit megköszönni. Most két hónapja nem szólok hozzá. Az én fiamtól ezek után mit várhatok? Eltartást nem remélek, mit tehetek? Kérem a tisztelt szerkesztőséget, tessenek leközölni, sok édesanya tanuljon belőle, hogy olyat, mint én, előre ne tegyenek, amijük van, magukról le ne adják. Nagyon szépen kérem a vezetőséget, a nevemet még véletlenül se közöljék, mert én lennék miatta bajba! Levélben szintén ne írjanak, mert a levelemet ide se adnák. Az újságot elolvasom én is, ők is.”
Újra idézem a vers sorait: „Az évek szállnak, mint a percek / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg...” És most megrettenek. Hiszen a fiú, a vétkes gyermek, ha elolvassa az édesanyja levelének sorait, vajon hogyan fogja fel annak lényegét és értelmét? Búbánat, avagy újabb vétek elindítója lesz-e az irgalom hiányában felröppentett anyai sóhaj? Követi-e a viszályt a békesség, avagy az írás újabb tragédiát okoz? A levél közlésére az anya kért, de ez nem ment fel a felelősség alól. Nekem tudnom kellene valami bizonyosat. De mert semmi bizonyosat nem tudok, hiszek a jó szándék, a jóravalóság minden emberben meglévő erejében.
Hogy az édesanya hol hibázott? Semmiképpen ott és azzal, hogy a házát a fiára íratta. Inkább ott és akkor hibázott, amikor az átírással, a haszonélvezeten túl olyan jogokat is gyakorolni kívánt, ami nem az ő dolga. Az anya a fiával osztja meg szeretetét. A fiú szeretetére már többen tartanak igényt, az anya, a feleség és a gyermekek. Veszélyes dolog anyai szemmel és érzéssel meghatározni, megkövetelni vagy előírni, hogy a fiú az ő szeretetét hogyan és milyen mértékben ossza meg, Márpedig minden szó, még a jóindulatú is, ami a felnőtt gyermekek, a fiú és a feleség ügyeire vonatkozik, indulatokat kelthet. A pusztító tüzet szítással nem lehet eloltani. Legyen intelem ez a fiú számára is.
Sokad íziglen is „Irgalmazz nékünk Jézus Herceg”...
1991