Írta: Csengődi Péter
Egy idős néni lép be a hentesüzletbe, a kerekes bevásárlótáska nagyot csattan a metlakin, ahogy áthúzza a küszöbön. A kapkodó eladó szinte rá se néz, de ezért igyekszik kedves hangon üdvözölni.
– Szervusz drágám! – szól a néni. – Abból a kacsacombból kérnék kettő nagyobbat.
– Nem lesz az magának kicsit drága? – kérdez vissza a hentes.
– Nem nekem lesz, drágám, a fiam jön át látogatni az ünnepek alatt. Neki akarom megsütni.
A hentes kiveszi a combokat, leméri, szoroz a számológépen: 775 forint.
– Egy ötszázas lesz, ha nem lesz más.
A néni fizet, pakol, közben másik két vevő is kiszolgálásra kerül; és aztán, ahogy távoztában halk hangon elköszön, a hentes erőteljesen szól utána, hogy biztosan hallja:
– Kellemes ünnepeket! És üdvözlöm a Jencit!
Otthon a néni gondosan kipakol mindent. A hűtő majdnem üres, vaj van benne, zöldség, zsír, meg egy kis zacskó csirkeaprólék. Ahogy a kacsát melléteszi, egyből teltebbnek tűnik a polc. Az asztalra kiteszi a krumplit, mellé előkészíti a hámozót. Érzi, hogy koszos a keze, de ahogy ránéz a csapra, eszébe jut, milyen hideg szokott lenni a víz, inkább csak beletörli az ujjait az otthonkába.
Átsétál a nappaliba, az ajtó mellett ott ácsorog a feldíszített műfenyő. Van rajta minden: díszek, szaloncukor, boa; de valahogy mégsem szép. Igazgat kicsit rajta, hátha jobb lesz; igen, egy picit az lett. Majd tetszetősebb lesz, ha bedugja az égőket, de most még ne fogyassza az áramot.
A fotelhez csoszog, óvatosan kiemeli a macskát, majd letenné a földre, de már nem hajlik olyan jól az a derék, félúton mondhatni ledobja. Leül, kényelmesen elhelyezkedik, a távirányítóval bekapcsolja a tévét, és hosszasan váltogatja a csatornákat, míg kedvére valót nem talál.
Felriad. Ijedten néz körbe, pedig semmi nem történt. A tévében már más műsor megy. Talán csak elbóbiskolt. A telefonra néz, némán pihenget az is az asztalon. Vajon csörgött már? Arra csak felébredt volna! Most már igazán felhívhatná a Jenci, hogy mikor jön. Rég nem beszéltek, de az ünnepekre mindig át szokott jönni.
Felkel, igazít egyet a műfenyőn, kicsoszog a konyhába. Úgy néz a hűtőbe, mintha nem tudná pontosan, mi van benne. Olyan ínycsiklandó az a kacsacomb! Talán már elkezdhetné sütni, de a Jenci még nem szólt, hogy mikor jön át. Na, vár még egy kicsit.
Leül a konyhaszekrény mellé, ahol ki van rakva a rejtvényújság és a szemüveg. A tollat ügyetlenül fogja meg, összetintázza rögtön a kezét, de nem érdekes. Egyszer az újságot nézi, egyszer az órát. Néha előre hajol, megnézi, mit csinál a telefon a nappaliban, de nem csörren.
Lassan megéhezik, a hűtőhöz megy, és úgy néz bele, mintha nem tudná pontosan, mi van benne. Olyan ínycsiklandó az a kacsacomb, de a Jenci még nem szólt, hogy mikor jön át. Kiveszi a csirkeaprólékot, és felteszi egy fazék vízben levesnek. Amíg fől, időnként átmegy a nappaliba, és igazít egyet a fán, vagy csatornát vált a tévén. Néha a szeme sarkából ránéz a telefonra, hogy mit csinál, de nem csörren.
Elkészül a leves, az illata betölti a kis lakást. Kimer egy jó adagot, és remegő kezekkel átviszi a tányért a nappaliba, az asztalra. Óvatosan kiemeli a macskát a fotelből, majd letenné a földre, de már nem hajlik olyan jól az a derék, félúton mondhatni ledobja. Leül, csatornát vált a tévén, ölébe veszi a levest, és kanalazni kezdi. Közben a macska a hús illatára hízelegni kezd, a lábához dörgölődzik. A leves finom, a leghúsosabb falatot kiteszi a tányér szélére, hogy azt hagyja utoljára. Egymás után gyűri le a répákat, a petrezselymeket, a porcos darabokat. A macska még mindig dörgölődzik. Ledob egy bőrösebb falatot, csatornát vált a tévén, és eszik tovább. Elfogyott a leves, de a macska még mindig dörgölődzik. Ránéz a ledobott falatra, szinte érintetlen.
– Nesze, no! – mondja mérgesen, mikor leveszi a tányér széléről a hátrahagyott húsdarabot, és a macska elé ejti. Azért kicsit mosolyog, amikor látja a jószágot, hogy nekiesik.
Egymás után váltogatja a csatornákat, közben időnként ránéz a telefonra, hogy mit csinál, de nem csörren. Lassan újra megéhezik. Kicsoszog a konyhába, és úgy néz a hűtőbe, mintha nem tudná pontosan, mi van benne. Olyan ínycsiklandó az a kacsacomb! De hát a Jenci még nem szólt, hogy mikor jön át.
– Ó, már ennyi az idő?! – sóhajt fel, mikor ránéz az órára. Akkor talán inkább lefekszik, majd eszik holnap reggelire egy kis vajas kenyeret paprikával. Még az is lehet, hogy valamelyik polcon van egy kolbászvég, de nem kezdi el keresni, felesleges. Fürödni kellene, de télen mindig olyan hideg a fürdőszoba este, inkább majd azt is holnap. Visszamegy a nappaliba; ott alszik, amióta nem tud felmenni a lépcsőn. Igazít egyet a műfenyőn. A heverőhöz megy, felemeli róla a macskát, majd letenné a földre, de már nem hajlik olyan jól az a derék, félúton mondhatni ledobja. Befekszik a paplan alá, ahogy leteszi a fejét, pont az ablakon lát ki. Néha egy-egy kocsi elhajt mellettük, de amúgy nem látni semmit. Felkel, az asztalon arrébb tolja a telefont, és mikor visszafekszik, és így pont rálát. Nézi, hogy mit csinál, de nem csörren. Lecsukódik a szeme, elalszik, és valahol két horkantás között a tévé fehérzajra vált.
Illusztráció: Marius van Dokkum: Csirkeól
