Írta: Balku László
Braun Leopold nem volt a kisváros leggazdagabb embere, de mindent elkövetett, hogy annak látszódjék. Fűszer és vegyi áru kis- és nagykereskedésében hat „vizesnyolcas” – négy segéd és két inas – húzta az igát látástól vakulásig. Szó szerint, hiszen Leopold kegyetlenül hajtotta őket.
– Szedd a lábad fiam, úgy mozogsz, mint egy beteg tetű – szólt rá hol egyik, hol másik alkalmazottjára – Nem vánszorgásért kapod a fizetésed! Vagy így ösztökélte őket az ebéd gyors befejezésére: „El ne hízzatok, mert akkor nem fogtok elférni a polcok között, oszt’ kénytelenek leszünk megválni egymástól!”. Szegény segédek, ha egy-két percre meg akartak állni, hogy kifújják magukat, két őrszemet is kellett a raktár két ajtajába állítaniuk, mert soha nem tudhatták, hogy a főnök úr az udvar, vagy az üzlet felől toppan-e be váratlanul, ahogy szokott óránként többször is. Nem csoda hát, hogy nemigen kedvelték kenyéradó gazdájukat.
Egyetlen dolgozója volt az üzletnek, aki bármit megtehetett, soha nem kapott szidást: Sára, Braun Leopold egyetlen szépséges leánya. Ő volt a pénztáros. Nyitáskor még soha nem volt a helyén, és a roló lehúzását is csak ritkán látta. Kézimunkázgatott, ha éppen nem kellett tekernie a nagy díszes kassza kurbliját, de ha kedve úgy tartotta, intett valamelyik segédnek, hogy üljön be a helyére, és kiállt a boltajtóba, negyedórákig beszélgetve egyik-másik ismerősével. A segédek kifejezetten örültek az ilyen alkalmaknak, mivel amíg a kasszában voltak, nem nógatta őket Leopold. „Hadd legyen csak az ajtóban a lány, a szépségével becsalogatja a vevőket” – gondolta.
Meg is lett az eredménye az ajtóféltámasztásnak. Pálóczi Feri, a délceg fiatal gazda olyannyira beleszeretett Sárába, hogy még a férfiassága végét elfedő bőrkarimától is kész volt megválni a lányért. Így Leopoldnak sem volt kifogása a házasság – és főleg a háromszáz hold ellen, amelynek Feri, mint szintén egyetlen gyermek, apja korai halála után örököse lett.
A kereskedő lánya férjhez menetelét is gazdagsága fitogtatására igyekezett kihasználni. Pontosan megtervezte az esküvő és a lakodalom minden részletét, és arra is volt gondja, hogy egyetlen szemefénye nem ám akármilyen ágyban búcsúzzon el a lányságától. Felutazott Budapestre, és fél napig járt bútorkereskedőtől bútorkereskedőig, amíg rá nem bukkant az igazira – egy hatalmas, baldachinos franciaágyra. Nyomban ki is fizette, és megrendelte a vasúttól a szállítást is.
Hazaérve első dolga volt, hogy mindenki füle hallatára beszámoljon a nászágy megvásárlásáról – hosszan ecsetelve annak mívességét – és ki is jelölte azt a négy segédet, akik a vasútállomásról a helyére, Feriék házának tisztaszobájába fogják szállítani az üzlet gumikerekes talyigájával.
A kiválasztottak persze nem megtiszteltetésnek, hanem sokkal inkább megalázónak tekintették a feladatot. Hangot is adtak nemtetszésüknek, amint a főnök úr dicsekvését befejezve kisétált az üzletből. Földi Béla, a legfiatalabb, legalacsonyabb, de egyben legfurfangosabb társuk azonban jelezte, hogy van egy terve. Meg is osztotta a többiekkel, amikor együtt voltak a raktárban. Elfojtott kuncogás jelezte az egyetértésüket.
Zárás után Béla a cigánysor felé vette útját. Megszólította az első gyereket, és üzletet kötött vele: egy gyufaskatulya poloskáért fizet fél krajcárt. Gyűlt is a bogár rendesen, mikor az ágy megérkezése előtti estén a segéd ismét tette tiszteletét a város szélén, öt tele doboz poloskáért kellett fizetnie.
A talyiga már a peronon várta a postavonat érkezését. Óvatosan leemelték a vagonból a nyoszolyát, gondosan rögzítették a szállító eszközön, és megindultak vele a Pálóczi porta felé. Út közben hol egyik, hol másik segédből tört ki az elfojtott röhögés.
Pálócziék cselédei akarták a szobába vinni az ágyat, de ők azt mondták, Braun úr szigorúan megparancsolta, hogy csak ők állíthatják a helyére, és amíg ez meg nem történik, más rajtuk kívül a szobában sem tartózkodhat.
Szépen akkurátusan el is végeztek mindent, nehogy valaki ne találjon valamit rendben és igazítani akarjon a fejedelmi fekvőhelyen, ám mielőtt a brokát ágyterítőt is a helyére tették volna, a matracon szabadon engedték a legalább száz apró, akkorra már jócskán kiéhezett vérszomjas fenevadat.
Braun Lipót valóban olyan fergeteges lakodalmat rendezett, hogy még ma, közel száz év távlatában is elevenen él a helyiek emlékezetében. Mi történt a nászéjszakán? Azt csak a Magasságos tudja, az azonban tény, hogy másnap reggel a lepedő kissé gyűrötten ugyan, de patyolat tisztán került a szennyesbe.
