Írta: Kecskeméti Zsuzsa
A férfi lassan, komótosan dolgozott. A tálba belecuppantotta a friss túrót, ráborította a tejfölt, és alaposan megsózta. Az újhagyma egész friss volt, tavaszillatú, hersegően zöld. Leharapta a zöld végéről a hegyet, és nézte, ahogy kiserken az átlátszó lé. Csak egy csepp, kicsit csípős nedű. Minden szálat belekarikázott a tejfeles túróba, nagy körültekintéssel.
A retek előtt belenézett a lenyugvó napba. Még mindig meleg volt, és ő minden pillanatát kiélvezte a kora estének. A retkeket karikára vágta, de nem hámozta meg. Szerette a szép színét, leginkább azt, ha a retekkarikák belseje is kicsit rózsaeres volt. Igaz, akkor megcsípte a hideg, ezért az íze is csípőssé vált, de gondolta, ha már van íze, legyen karakteres.
A paradicsomokat gerezdekre szabdalta. Hosszúkás, még fóliás, de már valódi föld ízű piros kis csákók sorakoztak előtte. A gyönyörű piros lében remegtek a zöldes magocskák. A kenyér vastag, ropogós héja a recés kés alatt ontotta a morzsát mindenfelé. A kenyér illata összekeveredett a zöldségek frissességével. Beszippantotta, és lenn tartotta egy pillanatra, amíg gyermekkora képei keveredtek elő a távoli vidéki rokonok csodakertjeiből.
A végére hagyta legjavát. A papírból lassan csomagolta ki a házi füstölt mangalica kolbászt. Szinte még meleg volt, hajlott a kezében. A kenyér mellé terített belőle hat hosszú, vékony szeletet. Egy pillanatig nézte a kolbászt, elmosolyodott, és jóízűt harapott belőle. Az íze még az illatánál is jobb volt. A finom zsír feltapadt a szájpadlására; a fűszerek, a hús, a fokhagyma egyszerre támadta meg az ízlelőbimbóit. Még a szeme is benedvesedett a gyönyörűségtől. Megvárta, míg leér a falat, elmúlik az ízrobbanás. Nézte a lenyugvó nap után maradt rózsaszín égboltot. A kenyér héját letépve beletunkolt a hagymás-tejfeles túróba, harapott mellé a retekből. Ízlelgette, aztán úgy érezte, az egész világot fel tudná falni. Nekiesett, és tömte a kenyeret a túróval, retekkel. A paradicsom leve folyt a szája szélén, a kolbász és a hagyma csípte a szemét, de nem hagyta abba. Amíg elpusztította a szépen elkészített vacsorát, beesteledett. Mikor az alsó szomszéd ordítva becsapta az erkélyajtót, magához tért. Felállt nyolcadik emeleti panellakása dísztelen betonerkélyén, a maradékot beleseperte a műanyag szemetesbe, és egy üveg kőbányait kinyitva keresett valami meccset a tévében, amin elalhat. Álmában disznópásztor volt, mangalicát hajtott a mezőn. Reggel undorítónak találta ezt az álmot, és égett a gyomra az előző esti parasztvacsorától.
Illusztráció: Márton Bence fotója
