Írta: Cserbakőy Levente
Az idei nyár azon ritka napjainak egyikén, amikor hétágra sütött a nap, találkoztam gyermekkorom egyik kedvencével, az orrszarvú bogárral. Mintha éppen egy szépségszalonból jött volna, ahol frissen lakkozták a páncélját. Öntudatos méltósággal igyekezett átjutni a betonjárda túloldalán lévő diófához. Ebben a törekvésben akadályoztam meg, ha rövid időre is. Két oldalt fogva felcsippentettem a betonról, hogy jól megnézzem: tényleg ő az, akivel közel negyven éve nem találkoztam?
Miskolctapolcán, ahol a gyermekkoromat töltöttem, a házunk udvarában volt egy nagy tölgyfa. Ezt a fát én átalakítottam repülőgéppé, a tetejét pedig pilótafülkévé, amire a szükséges berendezéseket kiképeztem: botkormány, műszerfal, gáz-és fékpedál, már alig jutott helye a pilótaülésnek. De azért szerkesztettem egyet, ahol még a másodpilóta is elférhet.
Amikor úgy találtam, hogy a gép már biztonságosan kezelhető, és elég kényelmesen el lehet rajta látni a felelősségteljes pilótamunkát, leszálltam a földre, azaz lemásztam a fáról.
Lent a lombos faágak nagyobb halmaza fogadott, mint a legnagyobb nyári viharok után. A kisebb ágakat gyorsan eltüntettem a vadkörtefa melletti fagyalbokrok alatt. Nagyanyám a fa átalakítását így is észrevette, és azon jajveszékelt, hogy mit fognak szólni a szüleim, ha észreveszik a pusztítást. Nem magyarázhattam meg neki, hogy Tiszaszederkényben Ládi Katinak azt ígértem, hogy pilóta leszek. Ehhez pedig már most meg kell kezdenem a repülőgép vezetésének gyakorlását, elsajátítását.
A fán való sűrű közlekedésem közben felfedeztem, hogy az alsó ág alatt, a kéreg egyik repedésében szürkésfehér hab türemkedik elő. Mindez addig nem érdekelt különösebben, amíg e habon ott nem találtam egy nagyagancsú szarvasbogarat.
Mivel a szarvasbogár a mindennapi játékainkban komoly értéket képviselt, hiszen a gyufás skatulyákból készült kocsik versenyén ők voltak a versenylovak, a tölgyön ezt a habcsomót naponta többször is ellenőriztem. Hamarosan egész csinos versenyistállóm lett.
Egy ilyen ellenőrzés során találtam rá az orrszarvú bogárra. Versenyeztetésre ugyan alkalmatlan volt, nem lehetett rátenni a cérnaistrángot, de különös szépsége teljesen lenyűgözött. A fején lévő kis szarv és kitinpáncéljának ragyogó feketesége úgy magával ragadott, hogy betettem egy gyufásdobozba, és elrejtettem a többi gyermek elől.
Amikor a strandon összetalálkoztam a biológiatanárunkkal, és elmeséltem, hogy milyen furcsa bogarat találtam, elkérte tőlem, mert az iskola gyűjteményéből pont egy ilyen bogár hiányzott.
Legközelebb ősszel láttam viszont a kis orrszarvú bogaramat, kartonpapírra tűzve, a többi bogár között. A homlokán lévő szarv kisebbnek látszott, fénylő, fekete páncélja teljesen matt lett, mintha szürke penész lepte volna be. Egyedi szépsége eltűnt a többi bogártetem között. Ekkor tudtam meg, hogy ez a szépség az élőknek a sajátja.
A csillogó bogarat óvatosan visszatettem a betonjárdának arra a pontjára, ahonnan felvettem. Megvártam, amíg a sokkból magához tér, és szép lassan elindul. Egyre jobban szaporázta a lépteit, elérte az első biztonságot adó fűcsomót, és eltűnt a szemem elől. Most már biztos, hogy az én segítségemmel őbelőle nem lesz szemléltetőeszköz.
A kép forrása:http://www.tananyag.almasi.hu/krez/az_erdo/allat/orrszarvubogar.htm
