Írta: Dinók Zoltán
Daninak összegyűltek feje felett a gondok. Fáradtan feküdt le. Nővérének, Nórának elvetélt a gyermeke. Máriának igen sok gondja akadt fiával. Utóbb bátyjával került összetűzésbe. Tíz órakor már aludt. Tizenegyre arra ébred fel egy pillanatra, hogy Mária sír.
– Miért sír ez? – kérdi Dani
Nem mert eléje állni. Őmiatta? A depressziója miatt? Vagy csak összegyűltek neki is a gondjai Nóra miatt? Miért? Nem értette, de meglepődött, s nagyon rosszul esett neki. Őszinte magatartás ez? Egész nap a vidám, gondtalan anyukát játszotta, s most meg sír. Na, hát igen. Ez képmutatás a javából. Milyen viselkedés ez? Miért nem nyílik meg őszintén? Ilyen talán az öregkor, hogy könnyek nélkül is van napközben bánat? De éjszaka meg nem? Szegény Dani forgolódott az ágyban. Anyja meg még jobban sírt. Nehezen aludt el.
Reggel aztán amikor felkelt Dani, megleste anyját, de az csak rejtvényt fejtett az ágyban. Túltette magát rajta? Vagy inkább képmutató? Dani nem is érezte jól magát. Ideggyengesége miatt szédült. Pár óra múlva már jobban lett. Azon gondolkodott, megkérdezze-e hogy Mária, az anyja miért sírt vagy csak hallgasson, mert hallgatni is arany. Ám őszinte legény volt. Nem bírta az őszintétlenséget.
Szabad idejében festegetni szokott, de most nem ment az sem. Mária – egy alkalommal – mikor Dani a szobában heverészett – rászólt:
– Miért nem festesz?
– Most nincs kedvem!
Mária valamit megérzett, de ő úgy tett, mintha mi sem történt volna. Úgy viselkedett, ahogy minden hétköznap. Daniban így tehát felmerült az is, hogy sokszor sírhatott anyja, mikor ő elaludt, csak egyszerűen nem vette észre.
Egy este, mikor közeledett a lefekvés ideje, Dani ravasz módon úgy csinált, mintha elaludt volna. Lekapcsolta a villanyt, s még horkolt is. Anyja megint sírt. Ám most sem volt Daninak annyi ereje, hogy megkérdezze, miért teszi ezt, csak most már látta, hogy ennek fele se tréfa. Még mindig nem tudta, vajon őmiatta sír vagy amiatt, hogy nővére elvetélt. Másnap már nagyon komor volt Dani, és Mária látta rajta, hogy nagyon szótlan.
– Miért nem festesz? – kérdezte ismét.
– Sok gondom van! – mondta erre
– Milyen gondod van neked?
– Mintha nem tudnád.
Mária magára hagyta. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát, gondolta.
Aztán Dani egy idő után meggondolta magát, majd festeni kezdett. De nem ment neki sehogy. Rájött, miért nem. Úgy nem lehet alkotni, hogy az ember szívét erősen nyomasztó, sőt fullasztó gondok gyötrik. Elébe állt Mária elé, s megkérdezte:
–Éjszakánként miért sírsz?
– Én?
– Te! Nem a szomszéd!
– Miket találsz te ki!
– Hiszen hallottam!
– Törődj csak a festéssel!
Dani erre így válaszolt:
–Addig a festésre sem tudok odafigyelni, amíg te olyan gondokkal küzdesz, amit nem osztasz meg velem őszintén!
Mária szégyellte magát. De nem árulta el a titkot. Jött a következő este és éjszaka. Dani várta megint a kellő pillanatot. Anyja félrevonult, most nem az internetes szobában volt, hanem a nagyszobában. Dani kilopódzott hozzá, s látta, hogy sír.
–De anya mi baj van?
– Csak fáj nekem, hogy Nóra elvetélt, s te is olyan depressziós vagy mostanában.
– Dehogy vagyok depressziós, csupán az keserített el, hogy este sírni hallottalak!
– Jól van, semmi baj! – s meleg, őszinte érzéssel karjaik egymásba ölelkeztek.
– Feküdj le, s aludj nyugodtan. Majd túl leszünk e nehéz időszakon.
– Hát persze hogy túl leszünk!
Mária bevett egy nyugtatót, s sokkal nyugodtabban aludt el, hogy fia átkarolta, s megkérdezte, egyáltalán mi baja van…
