Írta: Ozsváth Sándor
Atyánkfia székelyföldi, pár éve „nyugalmazott néptanító”. Kiterjedt rokonsága révén otthon van Csíkban, Gyergyóban, s utóbb, megözvegyülvén, kedves időtöltése lett a rokonlátogatás. Esküvő, keresztelő nincs nélküle, hívják unokák, jó barátok mindenfelé. Atyánkfia szeret - s tud is - mulatni, amúgy magyar módra, cigányzenével.
Most Debrecenben van. Húsz éve nem járt errefelé. Addig évente kereste fel kedves városát, még diákkorában szerette meg Móriczon keresztül, meg aztán mint műkedvelő, annak idején eljátszhatta a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” főszerepét. Barátjától sűrűn kapott meghívó levelet, egy ideig csak így jöhetett, s itt is szerét ejtette mindig egy kis mulatozásnak, eleinte a Hungáriában, majd a Bikában, később a Gambrinusz közben. Szerette Jeremiásékat, Benczi Gyula bácsi meg már kedvenceit is ismerte.
A nótázásra nagyapja kapatta rá, vasárnapi szokása volt az öregnek a kocsmázás, „biztosítéknak” vette maga mellé kicsi unokáját. Ott sündörgött a fiú akkor is, mikor megbüntette a helybéli milic az irredenta dalokért. A nyíregyházi kaszárnyáért leszurkolta az öreg a 25 leit, majd még egy kucsmást (a huszonötösön lévő román népvezér miatt nevezték így e pénzt) simított a közeg markába: „Ezt meg előre domnu, a következőért!”, s már rendelte is: Ha kimegyek a doberdói harctérre…
Nyolcvanhétben nagyon megalázták, vérig sértették atyánkfiát a granicserek. Odaát bozgorozták, itt meg lerománozták, s akkor fogadta meg, hogy legközelebb csak akkor jön, ha nem kell hozzá útlevél. Igaz, ezt eredetileg másképp gondolta, de most, hogy ők is uniós állampolgárok lettek, ismét jöhet, immár útlevél nélkül.
Barátjával, itteni házigazdájával érkezése örömére rögtön egy kis nótázással egybekötött vendéglői kiruccanást terveznek. Körtelefon a kínálat felmérésére, sorra veszik egykori törzshelyeiket, némelyik már a telefonkönyvben sem található, majd néhány ismeretlen nevű étteremmel, szállodával kísérleteznek – cigányzene sehol. Újabb baráti javaslat, utolsó szalmaszálként, talán a nagyerdei sportszállóban, ott mintha… de mégsem. Így hát vesznek pár üveg bikavért, s a társasházi lakás kicsiny konyhájában múlatják kettesben az időt, szolidan énekelgetve. Hajnaltájban, több tucatnyi nóta után pihennek meg, újabb pillanatnyilag nem jut eszükbe, meg aztán a bor is már csak ujjnyi.
Menjünk ki este a Hortobágyra, javasolja atyánkfia, valamelyik csárdában bizonyára mulathatunk egy igazit! Bizonyára…
.
