Írta: Balogh Géza
Szürke, kedvetlen a tavasz. Nyúlós, hosszú szálú eső csepereg, teremtett lelket se látni Mezőladányban. Csak egy kicsi, görnyedt öregembert.
A kiskertjét ássa.
Sűrű, loboncos haj, s vastag vasutas kabát. Szelíd, tétova mosollyal és kinyújtott, fakéregtenyérrel fogad.
− Isten hozta az urat. Meggyesi József.
− De szép neve van.
− Az − bólogat. - Katonakoromban volt egy parancsnokom, Kiss József főhadnagy úr. Az mondta mindig: büszke tehet a nevére Meggyesi, mert ez igazi, szép magyar név.
Ilyen névvel lehetett volna mándoki − de akár kisvárdai szolgabíró is.
Vagy főjegyző ,vagy két-háromszáz holdon gazdálkodó dzsentri.
Ám ő napszámos meg szőlőpásztor volt világéletében. Az apja meg kerülő, Az öreg Meggyesi majd ötven esztendőn át őrizte a ladányi határt, tőle vette át a fia is a hivatalt.
De hát az régen volt... nagyon régen.
− Járt már maga a ladányi szőlőhegyen... ?
− Még sosem.
− Pedig annál nincs gyönyörűbb tán az egész világon. Feláll az ember a tetejére, s belátja az egész országot. A Tiszát, meg ha jó az idő, azokat a gyönyörű messzi hegyeket.
Fent, a tetőn öreg zsidótemető, bokortakarta, homokba süppedt sírkövek. Meggyesi József ismeri mindnek a gazdáját. Jó embere volt mindegyik, náluk is szolgált hosszú ideig.
− Vittek magukkal Gulácsra, meg Petneházára. Én vigyáztam a gyümölcsösökre. Soha még csak össze sem zördültünk...
− És a Ladányi keresztényekkel?
− Azokkal sem. De olyan sem volt, hogy énmellőlem elloptak volna egy fürt szőlőt! Ha eljött a szüret, én számot adtam mindenről.
A hegybírót, Babják Pétert említi. Az igen, az értett a gazdálkodáshoz! Szigorú, de igazságos ember volt. A szőlőpásztort szüret után fizették ki, de itt, Mezőladányban elő nem fordulhatott, hogy valamelyik gazda húzódozott volna a fizetségtől...
Szép idők voltak, milyen szép idők!
De most csak esik, meg esik, nem győzzük hajunkról seperni a vizet. Bemehetnénk ugyan a házba is, de Kicsi, a kutya nem engedi. A törött lábú ágy alól morog rám, s kérdezi a gazdáját: „Miféle idegenekkel barátkozol...!?”
Morgott a télen is, mikor Meggyesi József baltát fogott a kezébe. Kivágott hat szilvafát a kertben, mert hideg volt a tél, s valamivel fűteni kellett. Négyezer-hatszáz forint segélyt kapnak, s száraz koszton élnek. Néha főznek egy kis pergelt levest, egy kis puliszkát...
Még szerencse, hogy van azért vasárnap is. Meg egy jó szomszéd. Pilcsák József, aki minden vasárnap átballag egy tál húslevessel, egy kis kaláccsal, töltött káposztával. Jó étvágyat, mondja s nézi, hogy esznek ők ketten.
Az öreg Meggyesi, meg Kicsi, a kutyája.