Írta: Kulcsár Attila
Újsághír: „Borzalmas bűntény nyomaira bukkantak hétfőn a hengerkeresztesi lakótelepen a köztisztasági vállalat dolgozói. A konténer kiürítése közben egy női alkart találtak a házi szemét között. Hamar kiderült, hogy tulajdonosa az épület 10. emeletén lakó magányos hölgy, akit napok óta nem láttak.”
A 40 év körüli nő értelmi fogyatékossága ellenére ellátta magát, takarított a nyugdíjas otthonban, és valamilyen szociális ellátásban is részesült, mert nem tűnt elhanyagoltnak, 30 évesnek se látszott, pedig alig múlt húsz. Sokan ismerték, szerették a mosolygós Gizikét, aki mindenkit azzal üdvözölt, hogy „nincs probléma”. Jól van Gizike, hát persze, hogy nincs, ha neked sincs − szóltak vissza neki az ismerősök kedvesen. Jó neki, gondolták legtöbben.
A bűntény a hét végén az éjszakai órában történhetett, de a szomszédok nem hallottak semmit. Még a házmester sem észlelt rendkívülit, amikor kitolta a konténert az út mellé, mert a tároló, ahová szemétledobón át a hulladék érkezik, zárva van az utca felől, hogy a turkálók ne szemeteljenek vele. A levágott kezet a kiborítás után észlelték a szemetesek. Nagy csődület támadt. A kissé elhízott csuklót a vérben úszó karperecről azonosította az egyik szomszéd − ez a kígyós karkötő csak a Gizikéé lehet, mindig ezt hordta, az apjától kapott emlékként. Beszóltak a rendőrségre, akik azonnal elkezdték a nyomozást, kihallgatták a szomszédokat és a potenciális szemtanúkat.
A bűneset elkövetését megelőző héten többen láttak egy ismeretlen kerekesszékes férfit ólálkodni a ház körül. A mozgássérültek számára kijelölt parkolóban állt meg. A szék régi típusú, kézzel hajtható járgány volt, az anyósülés helyéről emelte ki, átkászálódott rá, majd a rámpán elindult a Henger utca 7. felé. A férfi lábai láthatóan hiányoztak térdtől lefelé, december lévén nagy tarka pléddel voltak letakarva az ülésen csonkolt végtagjai, hogy ne fázzon. Fekete kalapot és sötét szemüveg viselt. Látási problémái is lehettek a szerencsétlennek, mert egy fehér bottal próbált tájékozódni, az útburkolat taktilis jegyeit kitapogatva, így meglehetősen lassan araszolt, de odaért a házhoz. A vakok számára rendszeresített Braille-írásos lakónévsor felcsengető tábláján többször is próbálkozott, de bizonyára nem volt otthon, akit keresett, és ahogy jött, távozott.
A rendőrség a lakásban értékelhető nyomokat talált, a hölgy a fürdőszobában feküdt megfojtva, vérbe fagyva. A szakszerűen kialakított akadálymentes helyiségben a vészcsengőt ugyan letépte a gyilkos, de a kerekesszék és a bot gumis vége az előszobában és a lift padlóján is jellegzetes nyomokat hagyott.
„A rendőrség tanácstalanul áll a bűntény előtt. Kinek állhatott érdekében a gonosz tett elkövetése? Mindenesetre országos körözést adtak ki, minden kerekesszékes látássérültet igazoltatnak a közutakon. A rendőrség feljelentést tett az ügyészségen ismeretlen tettes ellen, aki feltehetően szökésben van, a határokat hermetikusan lezárták. A Hengerkeresztesi Rendőrkapitányság szóvivője, Kis Matild százados hangot adott annak a véleményének, hogy az egyenlő esélyek biztosításával a fogyatékkal élők ma már nem tekinthetők hátrányos helyzetűek az élet egyéb területein sem.” (Keleti Szócső, Kis Benedek)
A hír bejárta a világsajtót. Egyes körök úgy kommentálták, hogy lám, Magyarországon ma már nincsenek faji, etnikai, nemi megkülönböztetések, és a hátrányos helyzetben élőknek is minden lehetőség megadatott, teljes életet élhetnek.
A napokban végre a józan tényfeltárás is napvilágot látott, amikor is − egy félév elteltével − a rendőrség felgöngyölítette az ügyet. Gizikével egy mindenre elszánt hidegvérű gyilkos végzett, fondorlatos módon. Egy postai pénzkivét alkalmával tudomására jutott, hogy Amerikába távozott apjától Gizike jelentős összeget örökölt. Az alkoholista életet élő szülő örök lelkiismeret furdalást érzett lánya debilitásáért, és hatalmas összeggel akarta jóvátenni vétkét. Ezért is mondhatta mindig a bolond lány, hogy „nincs probléma”. A gyilkos a jógások kedvenc pozíciójában, a lótuszülésben bepólyázta lábát, és kerekesszékbe ülve mozgássérültnek álcázta magát. Ebben a töröküléshez hasonló pózban többször megjelent a ház előtt, így vonta magára a figyelmet. A jobb álcázás érdekében még vaknak is tettette magát, sötét szemüvegével és fehér botjával, hogy aztán azon a végzetes éjszakán felmenjen, és kiszedje Gizikéből, hol tartja a pénzét, betétkönyvét. Hogy ne kiabáljon, leragasztotta áldozata száját. De a lány nem emlékezett semmire, és a kínzásokba belehalt. Az elkövető felforgatta a lakást, nem talált semmit, végül is be kellett érnie Gizike karkötőjével, de az se jött le a kezéről, le kellett vágni a könyökénél, nem akart elmenni üres kézzel. Úgyhogy végül is eredménytelenül távozott, ahogy jött, kerekesszéken. A liftben még kínlódott a karpereccel, de aztán pánikba esett, és beledobta az egészet a földszinten lévő szemetes konténerbe.
A rendőrség akkor világosodott meg, amikor tavasszal a közeli tóban megtalálták bűneset kellékeit. Előbb egy fehér botot vetett fel a víz. Aztán megtalálták a kerekesszéket is, az iszapba süllyesztve. A gyilkos azóta is szökésben van. A rendőrség nyomoz, mindenkit le akar ültetni − lótuszülésbe −, mert akik képesek erre, azok között van az elkövető.
