Írta: Zápor György
Ki vette már észre, hogy az egyik kereszteződésnél újságot osztogató hajléktalan egy fát tanítgat olvasni?
Amikor a jelzőlámpa sárgára vált, hogy pillanatokkal később szabadjára engedje az autókat, a kopott ruhás férfi a haját turkálva fellép a járdaszigetre, ahol a fa áll, odabotorkál az ágak alá, és egy fekete kartonból kivágott betűt kotor elő a zsebéből. Kiválaszt egy levelet, egy olyat, amelyikre rásüt a nap, ráilleszti az írásjegyet, és halkan, mintegy magának, kimondja annak nevét, majd kissé megemeli a papírdarabot, de csak annyira, hogy annak árnyéka ne lógjon túl a falevél szélein, és újra elsuttogja a hangzót. Azután kiszemel egy másik levelet, előkeresi a következő betűt a zsebéből, és megismétli az előbbi procedúrát. Addig folytatja, míg végig nem ér az ábécén, minden jelet külön levélnek tanítva. Az autók meg csak zúgnak, az utazók nem is figyelnek oda, mi történik mellettük, csak mereven nézik a lámpát, és azon drukkolnak, hogy lenne már mihamarabb zöld a jelzés, és ne kelljen felhúzott ablak mellett nemet inteni annak a szerencsétlennek. Néhányan az előző kereszteződésnél vásárolt lapot rakják jól láthatóan a szélvédő és a műszerfal közé, így jelezve, hogy őket mostantól illetlenség zaklatni, mert mára már kiadakozták magukat. De most nem kell tartani a kuncsorgó tekintettől, mert folyik az oktatás, éppen a feleltetés kezdődik, a levelek megmerevednek, a férfi kiválaszt egy betűt, és most a fa törzsére vetíti annak árnyékát. A falevelek közül egy, amelyik ezt a jelet tanulta, megrázkódik, mint mikor a szellő fújja. A hajléktalan pedig már a következő árnyképet vetíti és figyeli, melyik levél rezdül, és mikor konstatálja, hogy épp az, amelyiknek kellett, akkor kicsit elmosolyodik, és már adja is a következő feladatot. Mire végigér, könnyezik a boldogságtól, kabátja ujjába törli az orrát, egy félig szívott cigarettát húz elő a belső zsebéből, meggyújtja, és nagyot szippant belőle, felnéz a napba, belefújja a füstöt, és egyedül marad egy picit. Azután karjára fekteti az újságokat, odaballag az éppen ott veszteglő teherautó vezetőfülkéjéhez, és ellenszolgáltatást nem várva beadja az egész köteget. Azzal megfordul és visszasiet a fa alá. Leguggol, egy ággal belefirkál a porba és elkezdi várni a telet, mert akkor tanulnak a fák írni.