Írta: Kulcsár Attila
Nem voltam én mindig ilyen peches, de megint engem szúrtak ki tilosban való parkolásért, és megbüntettek 10 000 forintra. Állok az egyik áruházlánc futballpályányi parkolójában, egyszercsak odajön két rendőrnek látszó tárgy, és az mondja az egyik: jogosítványt, forgalmi engedélyt kérek. Csak álltam bambán száz autó katonás sorai között, amikor a biztos úr azt így szól: maga a bevásárlókocsik számára kijelölt útvonalon áll, akadályozza az átmenő forgalmat. Nézem, valóban volt valami kocsi alakú folt a viacolor burkolatból kirakva. Helyszínen tízezer, postán harminc − mondták. Írják nyugodtan, úgyis megfellebbezem, feleltem. Havas volt a burkolat, gyér a világítás.
De nem ez volt az első esetem, amikor méltánytalanság ért. A múltkor meg a parkolóőrök büntettek meg, mert amíg az automatától elmentem a postaládáig, és bedobtam egy levelet, lefényképeztek, mert nem látták a parkolócédulámat a szélvédő mögött. Amikor odaértem, mutattam, hogy még egy fél óráig állhatok itt, ki van fizetve a jegyem. Azt mondták, hogy az nem számít, a kocsiban kell lenni, jól látható helyen. 3600 forintom bánta. Erre bekattantam, és nem hagytam annyiban.
Este kivittem négy talpas oszlopot a térre az egyik parkoló állás fölé, és kifeszítettem közöttük egy „MAGÁZ hibaelhárítás” szalagot. Három napig nem parkolt ott senki. Mikorra kiderítették, hogy nincs is ilyen cég, és nem lesz ott semmiféle aszfaltbontás, háromszor adta vissza a parkoló KFT-nek Ludas Matyi a büntetését.
Elhatároztam, hogy a jövőben nem hagyom magam − mit a jövőben, a múltban sem.
Először is elmentem a volt feleségemhez, és megmondtam neki, hogy igenis, én is fűvel-fával megcsaltam, és nem is akárkikkel. Claudia Schiffer is megvolt, és Angelina Jolie is leszopott. Hát erre nem tudott se köpni, se nyelni, és faképnél hagytam.
Aztán felkerestem a régi főnökömet, és megmondtam neki a magamét, hogyha én kétbalkezes balek vagyok, akkor ő meg egy köcsög, és nézze meg, én még mindig meg tudom csinálni a Hajdú mosógépet, ha le van égve a tekercse, és a szovjet Rakéta porszívó szénkeféit is bármikor kicserélem, amit ő még sohase tudott, és úgy lett a KTSZ-nél főnök, hogy elment hajtónak az Elnök vadászatára, és egyszer fenéken lőtték egy marék söréttel, és kárpótlásul − a hallgatásáért − kinevezték részlegvezetőnek.
De nem értem be ennyivel, elmentem az egyetemi felvételi bizottság elnökéhez is. Még mindig az az akadémikus osztja ott az észt. Kérdeztem, hogy elmondjam-e neki Petőfinek a Hetedik eklogáját hátulról visszafele, és fennakadt a szeme. Bocsánatot kért, és átadta a Magiszter Honoris Causa kitüntetés hiteles másolatát kárpótlásul.
Erre bemenetem régi középiskolámba, kirángattam a tablóképből az osztályfőnökömet. Összeadattam vele még egyszer a számtan jegyeimet, mert rosszul számította ki az átlagot. Mondtam neki, hogy használhat komputert is, ha másképp nem megy, és ne szégyellje beírni a hatost, ha annyi jön ki, mert igenis én voltam a legjobb matekos. És tudja meg, hogy még ma is van egy olyan lottóvariációm, amelyikben garantált minden héten legalább egy négyes találat, csak én fair play játékos vagyok még most is, és nem játszom meg csak végveszélyben, a temetésemre tartogatom a nyereményt.
Aztán becsöngettem ahhoz a korrupt bíróhoz is, aki az utcák és terek bajnokságán elcsalta a gólomat. Azzal megnyertük volna a kupát, de les címén nem adta meg, mert az unokaöccse a másik csapatban játszott. Na nem úgy van az, majd én is lesre állítom − az semmi, hogy szemüveget a bírónak. Írtam az MLSZ-nek, mert az ilyen emberiesség és ifjúság elleni bűntettek nem évülnek el, hogy örökre eltiltsák még a fehér bottól is. Úgy is lett.
Az óvodában bele voltam esve a Zajcsik Pötyibe. Egyszer meg akartam csókolni a mosdóban, de nem engedte, azt mondta, hogy ő inkább a Pók Sanyit szereti, mert neki nagyobb a fütyije. Hát ez már akkor se volt igaz, és most nézze meg. Azóta a Sanyit prosztatával meg is műtötték és tökéletesen impotens. Én meg még négy nőnek vagyok a szeretője ma is.
És nem maradt ki anyám se. Neki is megmondtam a magamét, hogy jobban vigyázhatott volna a gyerekére. Már a kórházban elcseréltek. Valójában az ő fia, vagyis én lehetnék Nagy Feró, a Beatrice egykori frontembere, a ma is sikeres celeb.
Na és az apámnak is megmondtam volna a magamét − szerencséjére már nem él −, aki azzal dicsekedett, hogy engem zacskóban hozott haza a Don-kanyarból. Hát jobban jártam volna, ha a Demján Sándor hozott volna haza az ő zacskójában akárhonnan, akkor most nem lenne gond annak a harmincezer forintos jogtalan büntetésnek a kifizetése.
