Írta: Kántor Zsolt
Arra az időszakra gondolt, amikor még volt munkahelye, irodája. Volt dolga ezen a világon. Tárcanovellákat írni. Erotikus glosszákat. Futurista lírát. Most aludni próbált egy munkásszállás vaságyán, de ébren tartotta a gondolkodás, egyre több reménység kezdett felépülni a lelkében. Ez nagyon ritkán fordult elő vele.
És nem hagyta pilláit lecsukódni. Gyanússá kezdett válni neki a hely. Hova hozta őt a barátja? Csak nem elmegyógyintézetbe, ahol még a levegő is át van itatva kábító, lila köddel? Írógépe, fiókja, asztala, radírgumija, saját tolltartója is volt annak idején... Kis füzetei, cetlik, találkák és riportalanyok telefonszámaival. Jeggyel utazott a villamoson, félelem nélkül. Volt kávépénze, apró csörgedezett zsebei mélyén, mint ezüst patak. Hova lyukad ki megint? Őrület vagy líra? Úgy tűnik, egyre megy. Most azt sem tudja, hol hajtja le a fejét holnap. A gondolkodás régen nem hagyta aludni, ez valami jel, futott át az agyán. Azaz dehogy. A gondolkodás nála eleve a depressziót, a frusztráció stációit jelentette. Ezért hagyott fel vele. Elbocsátotta a gondolatokat szépen. De Pirandello Talicska-novellájából megmaradt néhány sor az emlékezetében, egy kalauznő tépte ki valami barna folyóiratból. Abban írta a főhős, hogy ő soha nem élt. Nem volt benne az életben. Olyanban, amit a magáénak tudott volna tekinteni. Rájött, hogy soha nem volt jelen annak a férfinak az életében, akinek a testét most hirtelen kívülről látta meg. Felülnézetből, mintha már nem élne. De élt.
Egyszer a Kőbánya-Kispest metró-végállomáson aludt a földön, és arra eszmélt, hogy fűrészelik a bal fülét. Elektromos körfűrésszel. Két szadista orvostanhallgató volt, akiket azóta elkaptak testrész-kereskedés miatt. Éppen, hogy el tudott menekülni a vagonok alatt gurulva át, helyismerete megmentette. De a bal kagylója azóta is csonka, a cimpa kiszakadt belőle. Mintha azóta kifinomultabb lenne a hallása. Ha fémszázas esik le a peronon, rögtön rábukik. Ha csak húszas, ötvenes, lassabban kap értük. A pénz, jutott eszébe megint és a föníciaiakra haragudott. Az a nép nagyon áldott (vagy átkozott?) lehetett akkoriban, amikor kitalálta a jól bevált bartell helyett a készpénzt. (Viszont Köveskúti Feri, a lelkész szerint a lűdök voltak, akik először pénzérmét vertek fémből.)
De a hajléktalannak nem kell pénz, suttogta, mert amikor már majd megvesz az éhségtől, bebújik egy kapualjon, bezárkózik a lépcsőházba, ha egyáltalán be tud surranni és sír. Amikor kibőgte magát, akkurátusan kukázni kezd. Főleg hétfőn délelőtt jó turkálni, mert hétvégén megtelnek a bádogkannák. Van úgy, hogy egy kicsit penészes marhapörkölt-darab kerül elő, amit a spájzban felejtett a háziasszony, ahelyett, hogy a hűtőbe tette volna. De megteszi egy félbe-harmadába lerágott csirkecomb is. Az nem baj, hogy ráömlött a hamu, a kihegyezett ceruza faforgácsa, esetleg hajszálak szegélyezik vagy hozzáér a babapelenka, az erős gyomor feldolgozza így is. A második fogás: összetört befőttek. De az üvegszilánkokat ki lehet köpni, a meggymaggal együtt. Mitől véres a szája, uram? Ripakodik rá a házmester néni. Nem vér ez, kedves, csak a meggy leve. Ne csináljon kuplerájt a kukák körül, jegyzi meg a fejkendős asszonyka, ő még a rendesebb fajta, aki megtűri a Kátyú Lovagrend árnyék-papírmaséit idebenn. Még öt percet kap, és el kell tűnnie, jön a postás, a gázóra leolvasó, ne keresse a bajt! Nem beszélve a háziúrról. Nem szeretné maga se, ha a gorillái gyömöszölnék bele a kukás kocsiba, ugye? És darálnák kutyaeledellé, fejezte be a sokat hallott verdiktet. Köszönöm, mama, máris elillanok, csak van még itt egy felbontatlan tejföl meg kristályos méz. Csókolom, egyébként nincs egy kis szatyra?
A néni tiszta zacskókat hozott diós bájglival. Tessék, egyen és lépjen le! Ne jöjjön egy darabig! A férfi még begyűjt egy Szokol rádiót meg egy rossz tornacipőt és nyitja a kaput. A csukákból női hajgumik hullanak a mozaikra. Ahogy kilép a fényre, megszédül, csak lenyelt egy üvegszálas rostot a gyümölcspépből, de sebaj, erőt vesz az emlékeiből, és felemeli a fejét a Nap felé. Valamikor volt neki állása meg családja, nem nőtt meg vállig a haja, és paplannal takarózott éjszakánként, nem tévédobozokkal. Az Esti Hírlapnál dolgozott, mint publicista, de a népszerű periodika csődbe ment. Könyvtáros volt a felesége, és rántott májat sütött neki sült krumplival szombatonként meg túrós batyut. Igét olvasott fel neki vasárnaponként az ágyban: „Boldogok a szellem koldusai, mert övéké a Menny Királysága.” Volt lakásuk a Hold utcában, az anyós fogadta be őket kilencvenkettőben. Ötödik kerület, elit utcák, reggelente friss kifli, kakaó, néha még szőlő és eper is. De neki nem volt elég jó, hogy kitartják, folyamatosan ivott, csak veszekedni járt haza. Aztán egyszer csak kitették a szűrét. Az anyósa még fejbe is verte az esernyővel, azóta is van egy púp a koponyáján.
De ő nem koldus, fut át az agyán, annál rosszabb. Főleg nem szellemi, gondolkodni még tudna, ha nem csökkent volna az egytizedére agysejtjeinek száma az alkohol eróziós munkája miatt. De jobb pillanataiban megfésülködik és ábrándozik a Margit híd alatt. Mire jutott azzal, hogy elvégzett egy tanítóképző főiskolát? Logaritmust tud számolni, meg valamikor belépett a hazafias népfrontba. Volt politikai rendőr és konzervgyári munkás. Anyakönyvvezető és személyzeti főelőadó. Rádióriporter meg portás a televíziónál. A szüleit ott hagyta már tizennyolc évesen Dobogókőn, hogy Pesten kezdjen „önálló” életet. Az autonóm törekvések persze nem a Mennybe vezettek. Tanított írni-olvasni hatéves kisfiúkat, kislányokat, onnan is a pia miatt kellett eljönnie. Pedig Ilonka igazgatónő azt mondta neki búcsúzóul: többre lenne érdemes. Senki nem fogta meg a kezét, és nem vitte elvonóba. Hajlamos másokat hibáztatni mindenért, ezt a szokását gondosan megőrizte,
A hajléktalanoknak nem kell pénz, gondolja, ezzel a mondattal fogja kezdeni a publicisztikáját. A MOM székházban megtalálta egy régebbi szomszédját, aki beírja lemezre az írásművet, persze, ha meg tudja ma fogalmazni a Keletiben, ahol egy kalauznő ígért tiszta géppapírt mára. De ahhoz legalább két üveg Kövidinka kellene. Ahhoz meg koldulnia illene, ha nem akar lopni. De most az egyszer belevág anyag nélkül a kreativitás klaviatúrájába. Ó, Istenem, mik jutnak eszébe, villan át az elméjén. Nem létezik, hogy normális. De legalább megpróbálja. Azután beviszi a floppyt a Pesti Atom szerkesztőségébe. Ismeri a Gézát. Kap kölcsön egy tiszta vasutas zakót, igaz, hogy női, de megfelel. Felmegy a páternoszteren, és belép a szerkesztői szobába, fekete cipőt a miskolci mozdonyvezető hoz neki, be is fogja kenni kenőccsel, hogy ne legyen egérszagú, leteszi az íróasztalra a kis lemezt, és vár. Az lesz csak a pillanat-kátyú. Ki kell kerülnie. De most jött rá, boríték is kell, amibe belehelyezi a művet. Leizzadt erre a gondolatra. Mindegy, a kalauznő vesz neki. Egy boríték nem a világ.
A metró ajtajai csukódnak. Valakinek a tojástartóját odazárják, egy svájci sapkás öregúr ordibál, ez Magyarország, vademberek, nézze meg, mit csinált! Az üvegajtók szétnyílnak, a tojássárgája kibuggyan a dobozból, és lecsorog a bácsi fehér nadrágjára. Egy copfos diáklány segít, papír zsebkendőt nyújt oda. Egy postás is odalép, nejlon táskát ajánl föl, kirántja a zsebéből, de azzal együtt aprópénzek peregnek a padozatra. Kész. Szólal meg egy bőrnadrágos fiú. Egy peronőr jön, vödörrel, lustafával. Az utasok fogják a fejüket. Kátyú Egon megrezzen, ebbe a világba akarok én visszamenni?
Gondolja és a kezével már írja is a levegő mintái közé: „Akarom, tisztulj meg!” – ezt is a felesége mutatta meg neki, ezt a szakrális mondatot az evangéliumból. A felesége is összetört egyszer tíz tojást (a fején), amikor már több volt kettőnél. De jobb lesz odébb állni.
Rááll a mozgólépcsőre, fáradt és frusztrált alakok szemébe bámul, rendtársait figyeli, van e ugyanolyan reménységük, mint neki? Egy szembejövő, kövér, szakállas Borvirág átkiabál a mozgó korláton: „Gyere a Délibe, van rumom, pálinkám.” Kösz, veti oda, dehogy megy vissza. Várja a Géza. Várja az átváltozás. A szerkesztői szoba. A boríték, a novella.
Ő már élete végéig publicista marad, a lelke mélyén pedig ízig-vérig optimista alkat. Nincs más választása, valamiben hinnie kell. Ez viszi előre.
Már látja a lapban a nevét, a fejléc alatt. Garamond betűtípus, kurzív. Kulturális rovat. Mellette Mándy,Ottlik, Márai, Mészöly, Nádas és Esterházy. Kemény Pista. És egy Kaján Tibor grafika. Fület ábrázol, amit telepingáltak betűkkel. Még a hallókészülék is beleborzong. Libabőrös lesz a tárcanovellán a hámréteg.
Megalakítja a Tárcanovella Lovagrendet.
