Írta: Ruszó Marietta
Bégetett. Már megint bégetett. Apa szerint csak a baj van vele. Amióta papó idehozta, csak béget. Nem való még ez ide. De a kislány nagyon szerette. Kétségbeesettnek tűnt és magányosnak. Az udvaron nagyon sok állat volt körülötte, ő mégsem találta a helyét. Csak a kislány mellett. Először tőle is félt. De az első lopott simogatás után lelkesen követte mindenhová. Apa nagyon bosszús volt az álló napi bárány sírástól, ezért boldog volt, amikor a kislány végre kiment hozzá, és csendre intette. A bárány engedelmeskedett. Csak neki. Miért sír ennyi Gombócka?, kérdezte a kislány. Azért, mert hiányzik neki az anyukája, felelte apa. A kislány nem értette apa miért haragszik ezért, hiszen ő is biztosan sírna, ha nem lenne anyukája és hiányozna neki.
Gombócka sokszor volt kikötve a kert végén, hogy legelhessen. Kutyának való nyakörvvel, hosszú zsinórral, hogy ne érezze magát rosszul a korlátozás miatt. De a kétségbeesett bégetést ekkor sem hagyta abba. A kislány iskola után mindig kiment hozzá, eloldozta, megsimogatta, hogy megnyugodjon. Úgy döntött, leviszi sétálni a Takta partjára, hogy megnézzék a békákat, szöcskéket, és ebihalakat. Legalább addig is biztonságban érzi magát. A ház alatt hatalmas rét terült el. Megszámlálhatatlan időt voltak képesek itt tölteni. Kergették a szöcskéket, hallgatták a békák kuruttyolását. A pillangókat nem fogták meg, nehogy lejöjjön a por a szárnyukról. Amikor kezdett besötétedni, haza indultak. Anya nem szerette, ha nem értek haza sötétedés előtt. Útközben találkoztak egy bácsival, akinek rengeteg Gombóckája volt. A kislányhoz hasonlóan ő is levitte őket a rétre. Biztos ő is szöcskéket mutatott nekik, és gombákat, amiket nem szabad megenni. Gombócka gondolkodás nélkül futott be közéjük. Ugyanolyanok voltak mind, és a kislány már nem is látta az ő saját báránykáját. Talán ők jobban megértik, és keres magának egy új anyukát, gondolta, de ekkor ismerős bégetést hallott a nyáj felől. Bekiabált a tömegbe. Nemsokára négy vékony lábacskáján visszaszökdelt. A kislány nevetett, és beletúrta arcát vajpuha bundájába. Naplemente illatot érzett, ideje volt hát hazamenni.
Az elhagyatott házhoz értek, ahol idősebb gyerekek játszottak. A kislány nem szeretett velük játszani, és azt sem szerette, ha Gombócka játszik velük. Nem értette a játékukat. Miért kellene Gombóckát megműteni, vagy eltalálni köpőcsővel? Már nagyon közel jártak, úgyhogy innen egészen hazáig szaladtak.
Nem akarta még magára hagyni Gombóckát, ezért leültek a ház előtt az udvaron. Már egészen narancsszínű volt az ég alja. A házi feladat még mindig nincs készen, anya biztosan bosszankodni fog. Gombócka tett néhány bizonytalan lépést, majd hálásan a kislány mellé telepedett. Hűvösödött már, de a bundája meleg volt és barátságos. Melegítette a kislányt. Megvédte őt, ahogyan a kislány is mindig meg fogja védeni a bárányt. Apa közeledett feléjük, nézte őket és mosolygott. Leült melléjük és nézte a vöröslő felhőket. Most nem haragudott a bárányra. Talán azért, mert most nyugodt volt és csendes. A kislány biztos volt benne, hogy igazából nem is haragszik Gombóckára, csak mert hiányzik neki az anyukája. De a bárány sírása tényleg elviselhetetlennek tűnt néha. Nem azért, mert bosszantó a hangoskodás. Azért, mert szomorú volt, hogy nem tudja megóvni minden pillanatban. És azért is, mert Gombócka nem értette meg, hogy most már nincs egyedül, és csak azért, mert nem lehet minden percben vele, még nem hagyta magára. Apa némán átkarolta a kislányt. Füst és méz szaga volt, tehát megint sokáig volt a kertben a méhekkel. A kislány biztos volt benne, hogy ilyen szaga van a biztonságnak. Büszke vagyok rá, hogy ilyen jól gondját viseled Gombóckának, mondta apa. A kislány érezte, hogy apa nem csak ennyit akar mondani. Ugye nem akarod elvinni őt innen?, kérdezte halkan. Nem tudom, felelte apa. Ma volt itt egy bácsi, elvinné a nyájába. Ott találhatna magának egy anyukát, és testvéreket. Boldog lenne ott Gombócka? Biztonságban lenne. Nem akarom, hogy elmenjen apa. Ne sírj, jobb lesz így neki. De ő rá már vigyázok én. El kell engedned.
Eleredt az eső.
Másnap délután a kislány egyenesen a hátsó kertbe szaladt. Valami megváltozott. Csend volt.