Írta: Janáky Marianna
Először hatévesen csaltam. A nevelőnőm azt mondta, felsős koromig az Isten megbocsát. A bátyám, Ati vett rá, hogy tapsoljak össze-vissza a zenetanárnőnél. Együtt jártunk volna zongoraórára, de én sem akartam. Apa szerint a hangom angyali volt, és én is úgy láttam, hogy amikor skálázok, a spaletta résein át fénycsíkok szöknek be a tanárnő szobájába. Követtem a szememmel, libegtek a hangjegyek, le-föl bucskáztak, mint a kötéltáncosok. Olyan hideg volt nála, akár a pincénkben, mindig féltem is, például a szellemektől, bár soha nem láttam egyet sem. Csak az őrangyalom egyszer a szobámban, ahogy a parketta fölött lebegett, áttetsző fátyolban, és hosszú haja a plafontól a csillárig ért. Épp megnézte a villanykörtét. Én is meg akartam nézni többször is. A bátyám egyszer széttört egyet. A zsebrádiót is kibelezte. Épp szembecsukósdit játszottam imádkozás közben, és próbálgattam fél szemmel vagy résnyire kinyitva nézelődni, amikor az őrangyalom megjelent. A bátyám nem hitt nekem. Hülye vagy, nincs Jézuska, se Télapó, se Isten, se angyalok. Még Csúnyabácsi se! – mondta a kertben, miközben bottal hadonászott. Nem árultam be.
Hazudtam is néha. Nagymama megkérdezte, hogy szeretem-e. Meg a grízes tésztát. Azért jó volt nála, amikor mesélt. Csak a bibliából, de az „ábel tornyos” tényleg tetszett. Készítettem homokból, sikerült is, aztán leomlott! Egyszer megcsináltam azt a „sómárványt” is hóból az udvaron. Napokig állt. Amikor összedőlt, a bátyám kesztyűje éjszaka didergett az ágyban alattam. Nem ő rombolta szét, állította reggel anyának. Mindegy, visszakapta, mert nagymama temetésén sírt délután. Egymás mellett álltunk, kicsit hozzádőltem, kezünk összeillett, mint felhővel az ég.
Ötödik után összetéptem a kottafüzet lapjait. Egy lábasba tettem, meggyújtottam az erkélyen, leszórtam a hamut, amikor Ati a kapun kilépett. Hamuvá vált kottafejek, meg az ő feje. Gitárórára ment. Én is szerettem volna.
Egyszer hatodikban felébredtem, mert a szobámban „kereste a halakat”. Megijedtem, olyan furcsa volt, pikkelyesre festette arcát a hold. Másnap kiderült, előfordul az emberrel ilyen, hogy éjszaka mászkál, és utána nem emlékszik semmire. Ma már ő sem emlékszik rá, és arra sem, hogy kijelentette, neki mindig három eperrel, cukorkával több jár, a három évvel idősebb jogán. Nem érdekelt különösebben, mert fogyókúráztam.
Hetedikben, amikor egyedül voltam otthon, a köldökömbe tettem egy epret, köré filctollal szirmokat rajzoltam. Másnap Joci újra Kati mellét tapogatta hátul a suli udvaron. Kézi közben fellöktem a Katit. Madeirásra csipkézte tenyerét a salak. A blúza tényleg szép volt.
Apa szerint anya sokat kárált. Például hogy okos enged, szamár szenved. Én engedtem mindig, Ati pedig csúfolt. Iá, nagy szamár, mégis iskolába jár! Tanár lettem. Ő a fizikatudományok kandidátusa. Fia bankár. Az enyém közgazdász. Szoktunk pókerezni. Ritkán. Nyerek. Csalok. A lapok hátulján nézem a szíveket.
