Írta: Kulcsár Attila

A trecentónál rajtolt                                      
Giottónál még együtt volt
a művelt nagyvilágból
toborzódott mezőny:
az ermitázsi győző
gyors franciák a Louvre-ból
sokan Amerikából
kik a madridi Prádó teremfutását nyerték…
és én kit városunknak
Benczúr emlékszobája edzett.
 

A quatrocentó kezdetén
az élre állt egy angol
tudtam nem bírja végig
a Botticelli Vénusz
szétrázta a mezőnyt
elbambultak sokan
a Primavera mellett
ki görcsöt kapva állt ki,
kit meg körülzárt bámész
amatőrök csoportja.
Leonardónál én is
felzárkóztam az élhez
a szép Medici Vénusz
is biztatóan intett
a cinquecentó termek
legszomorúbb afférja
Giorgione Salamonja
egy németet kizárt,
mert előzésem közben
alattomosan gáncsolt.
A michelangelók előtti
szűk kanyarban
aztán az élre vágtam
a díszpáholyban Raffaello
Stiglices Madonnája
madarát elengedte,
hogy repülni segítsen
Tiziano úr képén
az Urbinói Vénusz
szemérmét is feledve
forró csókokat fújt rám,
csak lábam, mint a szívem
lökődött mind előbbre
szinte szárnyaim nőttek.
 

A képtár megannyi képe
keretjéből felugrált
tombolva ünnepeltek:
Adonis, Afrodité
Luther és Gyula pápa
Niobidák és Jézus,
a szamáriai asszony
egymás nyakába csüngött…
Mondják, hogy Veronése
s valami Tintoretto
s a nagy flamand, Rubens is ott volt
barokkos biztatással
pompásan ünnepeltek…
 

Kit érdekelt ez akkor,
amikor önfeledten
Madonnák kisdedükkel
a glóriájukat dobálták
s durrogtak a büfében
a palackos petárdák
e nagy magyar sikert köszöntve…
- mikor negyvenöt perccel
a zárórának előtte
az UFFIZI régi képtárt 
rakéta-pályacsúccsal
győztesként befutottam
kisdobos igyekezettel
a világot megelőzve.