Írta: Kulcsár Attila
A napokban furcsa csomag érkezett a tengeren túlról. Nem voltunk otthon, mint postán maradó küldeményt a központban vettem át. Valami dr. Emili Grabowsky adta fel Kanadában, nagy értékként. Fogalmam se volt arról, hogy ki lehet ez a hölgy.
Otthon felbontottam a gondosan becsomagolt pakkot, és egy hermetikusan lezárt ládika volt benne, mellette egy kézzel írott levél, melyet azonnal olvasni kezdtem.
„Kedves Thomas!
Sokáig kutattam utánad, amíg lakhelyed megtudtam, de az INTERPOL segítségével megtaláltalak. Te vagy az utolsó Grabowsky, a család felvidéki ágából.
Családunk a múlt század húszas éveiben vándorolt ki Amerikába. Nagyapa itt kezdett új életet. Zálogházi becsüs szakmájában nem tudott elhelyezkedni, de nem volt válogatós, mindig megfogta a munka végét. Kezdetben takarított, majd egy krematóriumban lett fűtő. Apám kitartásával és megbízhatóságával már feljebb lépett a társadalmi ranglétrán, a Chicago Hope Kórházban húzott le harminc évet, mint boncsegéd.
Amerika a lehetőségek hazája, aki nem mexikói és nem keveredik semmibe, az érvényesül. Már nagyapa is jelentős vagyonra tett szert, és ezt apám tovább gyarapította. Apus ’85-ben elment anyám után... Egyetlen gyerekük voltam én, és a sors úgy hozta, hogy én is korán elvesztettem két kisbabámat, és kettesben éltük le életünket Dezsővel, akit Zbigniewnek hívtam a híres színész után – de öt éve ő is itthagyott. Én is abbahagytam már a szakmát, pedig úgy ismertek, mint Unciás Gold Emilit, a nyugati part leghíresebb fogtechnikusát.
Sikerült kinyomozni a családi levéltárban kutakodva, hogy nagyapának volt egy testvére Mikepércsen, bizonyos Grabowszky Witold, akinek a családja ugyan meghalt a háború alatt Varsóban, de egy fiúcska valahogy túlélte a város pusztulását. És az Te vagy, kedves Thomas vagy Tamás, vér a vérünkből, sors a sorsunkból. Múltunk méltó örököse."
Teljesen elképedve olvastam a családregényt, anyám mesélt ugyan valamit lengyel eredetünkről, de a nevünkön kívül semmi sem utalt már erre, azt is Gáborszkira magyarosította apám. Csak annyit tudtam lengyelül, amennyit mindenki, hogy wegry polski dwa bratanki.
„– Nekem már meg vannak számlálva napjaim – folytatódott a levél –,valamilyen furcsa sztrók támadta meg az agyamat, amelynek hatására nem tudok nyelni, nem működik a nyelő izmom a gégecsövemben. Az orvosok nem tudtak rajtam segíteni. Csak annyit tehetnek, hogy már hónapok óta egy csővel, a gyomromon át közvetlenül táplálnak. Lehet, hogy ez Isten büntetése egy fogászra szabva. Nincs szükségem már a fogamra, nem érzem az ízeket, csak vegetálok. Pedig a fogsorom – persze már régóta kivehető protézis – igazi remekmű… Mesterségem címere. Nagydíjat kaptam egy fogászati konferencián érte. Afféle Okos Protézis, amelyik automatikusan ínyedre idomul. Ha jól számolom, Thomas, te is túl vagy már a hetvenen. Vagy már neked is van ilyen, vagy nemsokára szükséged lesz rá. Ez olyan okos, hogy rágás közben képes felidézni a régi ízeket. Jó étvágyat kívánok hozzá!
A fogsor első darabjait még nagyapám szerezte. Gyűjteményét apám gyarapította, és én formáltam valamennyit koronaként a porcelán alapra. Megvan mind a harminckettő. A 18 karátos arany szövetbarát, baktériumölő, és gátolja a fogak szuvasodását – akinek még van. Viseld egészséggel! Szerető nagynénéd: Emili néni”
Ezután kibontottam a kis ékszeres ládikát, és egy csodálatosan megmunkált protézis villant ki belőle, az alsó metszőfogakban gyöngyház berakásokkal, a szemfogakban két brill. És még egy kis cetli további szöveggel.
„Ha még megvannak a fogaid, akkor is érdemes lecserélni. Ma már mindenkinek fehér műfogsora van nálunk, nemcsak a filmsztároknak. Persze egy se igazi. Az ékszerberakás is divatos. Ez számít különlegességnek.
Ha mégis a meglévőkre akarod igazítani, az sok pénzbe kerül. Találsz a dobozban jó néhány eredeti aranyfogat is. Ha értékesíted egy ékszerésznél, az árából egy fogorvos, meg a technikusa az állkapcsodra pászítja. A legnagyobbakat még nagypapa szerezte a krematóriumból, ahol néha egy-egy indián törzsfőnök fogát is ki lehetett mezgerélni a hamuból. Mások a proszektúrából valók, amikor ott már nem volt szüksége rá senkinek.”
A fogsort megcsodáltam – mestermű volt, a cárok híres Faberge tojásai lehettek ilyen mívesek.
Hálás szívvel gondoltam Emili nagynénémre a távolban, de aznap este csak joghurtot vacsoráztam. Álmomban a protézis így is megjelent, és azt dörmögte a fogai közül: uff…, uff…
A kép forrása: http://www.hogyan-kell.com/articles/skys-strassz-twinkle-dlszltesek-fogak-foto-ar.html
