Írta: Csengődi Péter
A múzeumot egy hegyoldalba vájták, de a berendezés teljes mértékben újkori volt. Ez a koncepció hűen tükrözte, hogy a kiállítás témája egyszerre a kezdet – az őskor –, és a "vég", pontosabban a jelen világ. Egy apa büszkén kísérte érdeklődő kisfiát teremről teremre. Az egyik vitrinben egy olyan tárgy roncsai voltak láthatóak, ami bejárt több galaxist is hosszú útján a szülőbolygójuk felé. Századokkal ezelőtt találtak rá, de még mindig nem sikerült megfejteni minden titkát.
– Apu, ez micsoda? – kérdezte a kölyök.
– Tudod, fiam, sokan úgy gondolják, hogy a világunk évmilliókon keresztül élettelen volt. Sok szerves anyag volt található a bolygón, de mégis hiányzott az élet esszenciája. Úgy vélik, hogy a fejlődés akkor kezdődött, amikor ezen a csillagközi bölcsőn elérkezett hozzánk az élet magja.
– Bocsánat, hogy közbeszólok – mondta nekik a biztonsági őr –, csak gondoltam, szólok, hogy ha érdekli önöket a téma, most jelent meg egy dokumentumfilm a legújabb felfedezésekről. Minden páros órában kezdik el vetíteni a kis teremben, és mindjárt kettő óra; ha sietnek, pont elérik. Megéri megnézni, a lányom nagyon élvezte.
Megköszönték az információt, és a vetítőterem felé igyekeztek.
A filmet valóban mesterien alkották meg, bár sok újdonságot nem fogalmazott meg, de a látvány újszerű volt. A legújabb grafikai technológiával illusztrálták a bölcsőt, a szerkezet ugyan nem teljesen úgy nézett ki, mint korábban a valóságban, de azért a felvázolt modell működőképes is lett volna, ha elkészítik. A hajó a filmen felbukkant a galaxisban, besodródott a naprendszerbe, végül becsapódott a bolygóba. A hibernációs kamrák kinyíltak, és apró lények másztak ki a felszínre. A talaj bővelkedett szerves anyagban, a légkör megfelelő volt; így aztán a lények elszaporodtak, fejlődtek, egészen addig, míg értelmes civilizáció nem alakult ki belőlük.
A vetítés végeztével mindenki mosollyal az arcán távozott, kivéve a kisfiút.
– Mi a baj? – kérdezte az apuka. – Nem tetszett a film?
– De, tetszett, csak nem fér a fejembe.
– Micsoda?
– Azon gondolkodom, apa, hogy mi van, ha túl sokat képzelünk magunkról? Mi van akkor, hogy mi nem is valami természetfeletti faj vagyunk, akiket egy csillagközi bölcsőn küldtek ide?! Nekem az a tárgy a filmben nem olyannak tűnt. Mi van, ha az csak egy felfedező szonda volt, amin az őseink véletlenül megkapaszkodtak?! Mi van, ha senkinek sem volt szándékában ide telepíteni őket, hanem csak véletlenül idesodródtak?!
– Ha így is van, attól mi nem leszünk semmivel kevésbé kivételesek – mondta az apuka. – Akárhonnan is származunk, attól még büszke vagyok, hogy milyen okos és ügyes kisfiam van – biztatta, miközben ízelt lábaival simogatta gyermeke csótányszerű fejét.
Kép forrása: Facebook
