Írta: B. Tóth Klári
A pályaudvarról hömpölygő utasok húzzák, ráncigálják maguk után bőröndjeiket, nagyot zökken egyik-másik a silány aszfalton. Szemben deszkafal takarja a négyes metró építkezését. A mély munkagödörből úgy emelkedik ki egy hatalmas sárga daru, mint állatkerti ketrecéből a zsiráf. Hosszú nyaka égig érő létraként nyúlik a felhők fölé, hogy boldog vastraverzek, betonelemek liftezzenek rajta kedvükre ég és föld között.
A palánkon embermagasságban kerekre fűrészelt lyukak és gyerekekből, felnőttekből álló, ráfestett figurák. A leskelődő tömeg odavonzza a bámészkodókat. Lélektani hatás. Biztos van mit nézni, ha ennyien tolonganak a palánknál. A kukucskálásra ingerlő figurák megteszik hatásukat, feljogosítanak a csatlakozásra. Most is, mint mindig, megbízhatóan működik a tömegpszichózis.
Egy ötéves forma kisfiú rángatja oda anyját. Bekukkant a lyukon, és azonnal odaszögezi a látvány. Bundakesztyűs keze rátapad a palánk falára, ahogy átdugja fejét a nyíláson. Az odabent egy másik világ.
A markolók, árokásógépek monoton zúgással hasítják a földet, egyenletes csíkokban marnak a testébe. A markoló éles karma hatalmas adagokat választ le a szelvény falából. A földtömb mintha egy pillanatig megállna, hulljon-e, aztán szétfutnak rajta a repedések, majd összeroskad, lecsúszik, szétterül a lucskos talajon. Az agyagos göröngyök szétgurulnak, mint szakadt nyaklánc gyöngyszemei. A gyerek feszülten figyel. Valami megmagyarázhatatlan, mélyről jövő, elfojtott sírást hall, bármekkora a zaj, áthatol rajta ez a szaggatott, sóhajszerű hang.
– Milyen furcsa, mintha a földből ...Nem, az nem lehet, de mégis, figyeld, minden hasításnál feljajdul – motyogja magának a fiú.
A munkások egykedvűen falatoznak a gödör falának dőlve, miközben a földgyaluk egyengetik a talajt. A gépkezelők sóváran lesnek pihenő társaik felé.
A gyereket elbűvöli a munkagépek erdeje.
– Nézd, Anyu, mekkora foga van a markolónak! Vicsorít!
– Ne butáskodj, egy gép nem tud vicsorítani.
– De Anyu, nézd meg, mozog a szája, és milyen hatalmas az agyara!
Az anyja oda se néz, körmét piszkálja, kiveszi a táskájából a rúzst, kipattintja a kis tükör fedelét. Látja, a reggeli szín már lekopott, hát lassú, körkörös mozdulattal újrarúzsozza a száját. Aztán megpróbálja elhúzni a gyereket a kerek nyílástól.
– Gyere, mennünk kell, tudod, vár a Nagyi.
– Jaj, csak még egy picit, ott jön vissza az árokásógép, hadd nézzem, mit mondanak egymásnak, mikor találkoznak!
– Pipi husit főz nokedlivel, tudja, hogy az a kedvenced. Kovászos uborkával.
– Nézd, mindjárt elérik egymást! Valamit kiabál neki, hallom!
– Most már aztán elég legyen a butaságból! A gépek nem szoktak beszélgetni, kiabálni meg pláne nem, gyere, induljunk.
– De igen, nézd, felé hajlik, és hogy vicsorgatja a fogát!
Ekkor ér éppen a markoló az árokásógép mellé. Fémnyakával óriásként magasodik a kis gép fölé. Hatalmas száját kitátva ráhajol, és egyetlen harapással leszakítja a tetejét, a festett fémlemezek úgy gyűrődnek össze, mint a papír. A csikorgó hang túlharsogja a munkagépek zaját.
A gyerek felsikolt:
– Leharapta, nézd, leharapta a fejét! Mondom, hogy él!
– Na, most már elég, gyerünk innen! – rántotta el anyja.
– Épp jön a busz, ezzel elmegyünk.
– Nézd, felénk fordul, hogy vicsorít!
– Gyere, mert lemaradunk, hétvégén ritkán jár. Futás, már csenget is, zárják az ajtót – rántja meg a gyerek kezét, és felcibálja a buszra. Az ajtó azonnal becsukódik. Az anya föllép a lépcsőn, visszafordul.
– Nézd, épp van két hely – mondaná a fiának, de nem látja sehol. Kezében csak az apró bundakesztyűt szorongatja. Vadul dörömbölni kezd az ajtón.
– Álljon meg, álljon meg, lent maradt a gyerek! – ordítja fuldokolva.
A sofőr nem hallja, lassan kanyarodik ki a megállóból. Az utasok undorral mérik végig a nőt, és mereven bámulnak ki az ablakon. Nem az ő gyerekük.
– Jézusom, hol a kisfiam, nem látom! Nyissa ki, nyissa már ki! – dörömböl őrjöngve. Közben lázasan pásztázza végig a járdát, tekintete belefúródik a tömegbe.
Ekkor szeme megakad a deszkára festett alakokon. Az egyik festett gyerekfigura rátenyerel a palánkra, kezén fél pár bundakesztyű...
