Írta: Bódi Katalin
A nyolcéves fiamat ottalvós szilveszteri buliba hívták, őszintén szólva irigyeltem, aligha tudok felidézni az elmúlt évekből önfeledt mulatozást, amikor semmitől nem kellett szoronganom, jó volt osztozni az örömén. Délelőtt a kopogós hidegben elsétáltunk a közeli kisboltba, hogy még kiegészítsük a barátjának szánt apró kis ajándékokat, s mire hazaértünk, összeállt a kép. Nem csak simán viszketett a nagykabát alatt a háta, mire levetkőztettem, már közel ötven kiütés volt rajta, tenyerén, arcán, fejbőrén is bőven: bárányhimlő. Igen, beoltattam kétévesen, nem, nem akartam, hogy elkapja. Körbetelefonálás, biztosan bárányhimlő-e, igen, a délelőtti rendelésnek már vége, igen, és ügyelet csak este lesz, ottalvós szilveszteri buli leghamarabb egy év múlva. Hatkor beülünk a kocsiba, óriási forgalom, mintha ketten indulnánk mulatni, jó nevetni együtt. A rendelőben az előttünk várakozó kisfiú is bárányhimlős, az orvos beletörődve bólogat. A belvárosi gyógyszertári ügyelet este hétkor már csak kisablakosan működik, a talán éppen nagykorú fiatalok már bőven szédelegnek, a gyerekem kicsit riadtan sorol be mögém, amikor egy átjáróban öt fiú várja társát, aki az egyik sarokban kicsit megpihent. Nagyon hideg van. Nem is tudom, mit érzek, talán kicsit irigylem őket is, jó látni rajtuk a reményt, hogy történni fog valami jó ma éjszaka, biztosan úgy lesz, úgy legyen. Kiérünk a karácsonyi vásár maradványaihoz, az árusok mindenféle jelmezt és zajkeltő eszközt árulnak, petárda robban, hosszú válogatás és egyezkedés után kiválasztunk egy méretes, fekete-piros ördög-vasvillát műanyagból, egy csontvázas kesztyűt, egy virágos partyszemüveget és egy porcelán szerencsemalacot, este hétkor már kedvezményt is kapunk rá. Hát így végződik az év, mozgalmasan, nevetéssel.
