Írta: Farkas Molnár Péter
A falu büszkesége, a házi sörfőzde.
Az egykori, téesz által üzemeltetett tej-begyűjtő állomás épületét felújították, újra csempézték, aztán beállították az erjesztőkádakat, főzőüstöket és megindult a termelés. Az üvegek címkéjén ott áll a falu neve, meg hogy házi sör.
A gyártást irányító magas, őszes hajú férfi a kanizsai sörgyártól ment nyugdíjba, aztán itt megtalálta a számítását. Most épp a bejárat előtt áll, és az egyik gépkocsivezetővel ordít.
– A tetű egye meg a nyakadat Ferke! Nem megmondtam tegnap, hogy vigyél haza egy láda sört?
A fiatal sofőr szabadkozik: – De hát hazavittem, Karcsi bácsi!
– Igen, de nem tehozzád mondtam, hanem énhozzám, hogy a kórság vetné fel a hülye fejedet!
***
Az idős plébános a körzeti megbízotti iroda felé lépked, fekete reverendája nyakig gombolva, kezében hivatásának egyik kelléke. Kicsiny imakönyv. Szép fején hófehér a haj, arcán jámbor a mosoly. Köszöntik az emberek dicsértéssekkel, jónapottal, ki-ki pártállása szerint. Ő mindenkinek kedvesen bólint, meg-megáll, beszélget, mond pár szót ennek is, annak is. A pásztor, meg a nyája.
A körzeti megbízotti iroda elé érve magáll, megnézi magának a bejárati ajtót, kopogtat és belép.
A nagydarab, fekete bajszú törzsőrmester, látva, ki a látogató, felugrik, hellyel kínálja a tisztelendőt. Iszonyú zavarában dadogva kérdezi:
– Megkínálhatom egy kávéval, tisztelendő úr?
– Köszönöm, de üzleti ügyben járok.
A rendőr szava elakad, végül csak ennyit tud kinyögni:
– A maga üzlete, vagy az enyém?
***
Idős férfi tántorog végig a falu főutcáján, kerékpárt tol maga mellett. Illetve dehogyis. A bringa az öreg törzsével negyvenöt fokos szöget zár be, gazdája támaszkodik rá inkább, semmint tolja.
A kocsma előtt fiatal férfiak isszák a vacsora előtti korsó sörüket. Egyikük mosolyogva kacsint a többiekre, fejével a nagyon részeg öreg felé intve.
– Jó estét, Imre bácsi. Mér nem ül fel inkább arra a biciklire?
– Nem lehet fiam, mer mostan sietek!
***
Az öreg Katus Ferenc a kerítés mellett fekszik, arccal az árok felé, a poros füvön. Felesége a kerítés túloldalán, a kertben. Nézi öntudatlan urát, aztán magasra emeli a kezében lévő öntözőkannát. Bő sugárban ömlik az áldás az öreg fejére.
Az egy idő után feleszmél, nagy-nehezen felül, bamba arccal mered maga elé, majd kinyújtja kezét, és vizsgálódva figyeli száraz tenyerét. Végül megnyugodva bólint.
– Mán aszittem esik...
