Írta: Kulcsár Attila
Az idős ember kiszolgáltatott. Reflexei megkoptak, ereje fogyóban, szépsége − ha volt is valaha −elhanyagolható. Ismerősei, barátai hozzá hasonlók. Memóriája is egyre rosszabb, hallása gyengül, hallása rohamosan romlik. Ezer veszély leselkedik rá, gondolnia kell a túlélésre. Gazdag ember a hiányait pénzéért segédeszközökkel pótolhatja. Sofőr, testőr, ápolónő, tolmács kísérgetheti, vigyázhat rá − neki csak a széf kulcsára kell ügyelni. A szegény embernek viszont legyen családja, hallókészüléke, de legalább szemüvege, a lélek nagyítója.
A távollátás a legrosszabb, mert közlekedni, bámészkodni még tud az ember, de olvasni, részleteket megfigyelni csak okuláréval. Kinek a szemüvege nem lóg a nyakában, az hamarosan elhagyja, ott felejti, nem találja. Ahogy romlik az ember memóriája is, nem árt, ha a fontosabb helyeken tart egy-egy pótszemüveget. A hálószobában, ha azonosítani akarja a feleségét, a TV előtt, ha a műsorra kíváncsi, a WC-ben, ha ott szokott újságot olvasni. Ha hosszabb utazásra indul, akkor alaposabban fel kell készülnie, mint egy Himalája expedícióra.
Én is, mielőtt elindultam Zalaegerszegre az unokaöcsémhez, hetekig készülődtem, utamat az OFOTÉRT szponzorálta. Az ismerős buszon még nem volt semmi gond, az állomáson a hangosbemondó eligazított. Az első baleset az INTER-CITY mellett ért. Próbáltam kisilabizálni a helyjegyemről, hogy melyik kocsiba szálljak, amikor egy elrohanó utas meglökött, szemüvegem a peron kövezetén landolt, és darabokra tört. Van másik − gondoltam ekkor még könnyedén−, és Pestig a tartalék szemüvegemmel olvasgattam.
Egyszer azonban ki kellett mennem a mellékesbe, a szomszédom pedig kihasználva a helyzetet, elkezdett uzsonnázni. Amikor visszajöttem, elnézést kérve elvette bőröndjét a helyemről, de addigra a tartalékszemüvegem az újság lapjai között laposra roppant.
Úgyhogy mikor leszálltunk, már a nyakba akasztós pótszemüvegemet kellett elővenni, de két kezemben a csomagokkal nem tudtam mindig fel-le kapkodni, így aztán elnéztem a villamost, és rossz helyen szálltam le róla. Mire sok tévelygés után a Déli pályaudvarra értem, a vonatom elment. Ahogy a menetrendet böngésztem − biztos a sok rázkódástól −, kilazult a szemüvegem csavarja, és kiesett az egyik üvege. Szerencsétlenségemre azonnal eltűnt egy aknarács mélyén. Amíg próbáltam kipiszkálni, ellopták a bőröndömet, benne a pót-pótszemüvegemmel és a pénzemmel.
Valahogy mégis felkászálódtam a vonatra, de közben a pótszemüvegem másik üvege a tolakodástól a farzsebemben roppant el. Volt még egy vésztartalék pápaszemem az aktatáskámban. Abszolút biztos helyen, a Samsonite-ban, amely csak számzárral nyitható. De ki a fene látja azokat az apró számokat? Gyanús külsejű útitársaimmal nem mertem kinyittatni, úgyhogy csak bámultam ki az alkonyatba, és megkértem a kalauzt, hogy szóljon, mikor kell leszállni. Éjfél után kettőkor érkeztünk meg. Se pénzem, se szemüvegem, így taxi szóba sem jöhetett. Egy idegenforgalmi térkép igazíthatott volna el, ha látom, és egy pénzkiadó automata, ha lett volna kártyám hozzá, és kibetűzhettem volna billentyűzetét. Így megkértem egy hajléktalant, hogy nézze már meg nekem, hol van a Bőrönd utca, és elindultam gyalog. Vagy analfabéta volt, vagy én néztem el az utcatáblákat, de alaposan eltévedtem. Egy hét múlva értem csak a tízemeletes bérházhoz − teljesen elcsigázva −, ahol a rokonom lakott. Akkor már napok óta a kukákból étkeztem, parkokban aludtam. Csorgott a nyálam az éttermek előtt, pedig el se tudtam olvasni a választékot, arról se tudtam, hogy családom az újságokban kerestet. Mégis ott nyuvadtam volna ki a kapu előtt, ha nem találok az egyik kukában egy rossz zseblámpát, és abból kiszerelve a nagyítót el nem tudom olvasni a lakóházi felcsengető telefon névsorát, és az unokaöcsém le nem jön értem. Így aztán megmenekültem.
Azóta még több szemüvegem van. A város és az ország számtalan pontján bespájzoltam egyet-egyet. A zoknimban is hordok és az alsó nadrágom belső zsebében is. Csak így van esélyem a túlélésre. Mert aki nem lát rendesen, azt mindenki félrevezeti, az elesett, másodosztályú állampolgár lesz a látók között. Nekem már jövőbe látó szemüvegem is van − teljesen sötét.
