Írta: Csengődi Péter
Egy hékédi kamaszfiú, míg a nyájat őrizte, nádsípokat faragott. Ahogy teltek az évek, nagy gyakorlata lett benne, egy síp azonban különösen jól sikerült. Faragott másikat is, nem egyet, de játszani már csak azon volt hajlandó, annyira szép volt a hangja. A falubeli lányok, asszonyok ki-kijártak a pusztára, és epekedve hallgatták. Hamar híre ment, és a báró szolgája is elújságolta a bárónak, hogy a hékédi juhász sípja milyen angyali hangon szól. A báró, mikor vendégségben volt az ispánnál, elmesélte, hogy a hékédi juhász sípja olyan szépen muzsikál, hogy az angyalok is azt figyelik odafenn. És amikor az ispán a királynál járt, elmondta neki, hogy él Hékéden egy juhász, akinek olyan sípja van, ha azon játszani kezd, táncra perdülnek az angyalok is.
A király, amint ezt meghallotta, a fiúért küldetett. Az udvarában fogadta, és így szólt:
− Hallom, juhász, hogy van egy csodálatos sípod! Kérlek, add nekem!
− Ó, uram, királyom, nem tehetem. Amióta először kitereltem a nyájat, sípokat faragok, de soha nem faragtam még olyat, mint ez. Isten ajándéka ez a síp, hogy adhatnám oda?
− Add nekem, és meglesz a fizetséged! Akkora földet adok neked, amit egy nap gyalog bejárni!
− Minek nekem föld, uram? A nyájnak most is van hol legelnie.
− Akkor válassz magadnak egy asszonyt! Aki csak tetszik neked! Elrendelem, hogy menjen feleségül hozzád!
− Ó, uram, nekem arra sincs szükségem. Amióta ezen a sípon játszom, a falu legszebb hajadonjai rajonganak körül.
− Ne butáskodj juhász! − mérgelődött a király. − Gazdagságról beszélek, nemesi rangról. Palotát kapsz, szolgálókat, hatalmas vagyont!
A fiú gondolkodott, gondolkodott, végül megadóan átnyújtotta a sípot. A király megfújta, majd körülnézett, csalódott képet vágott. Újra megfújta, és értetlenül bámult. A fiúra ordított:
− Hol vannak?
− Mik hol vannak, jó uram?
− Hol vannak az angyalok?
− Az angyalok?
− Maga az ispán mondta nekem, hogy ha megfújják a sípot, táncoló angyalok jelennek meg.
− Nem értem, uram.
− Te be akartál csapni! − hördült fel a király, és visszanyomta a sípot a fiú kezébe − Ez nem is az a síp! Megvártad, míg mindenféle jót ígérek neked, és gondoltad, hogy rászedhetsz egy másikkal.
− Hidd el, uram, nem mernélek én téged becsapni! Ezen a sípon játszom mindig.
− Hát akkor hol vannak a táncoló angyalok?
− Én, uram, még soha nem láttam őket.
− Hazudsz! Add elő az igazi sípot, vagy a tömlöcben végzed!
A fiú némán, megdöbbenve állt.
− Hát jól van! Vigyétek! − üvöltött a király az őröknek.
Teltek-múltak az évek, és az országot bejárta a történet, miszerint az Úr megjelent a hékédi juhásznak, és adott neki egy csodálatos sípot, és megmondta neki, hogy őrizze azt. A király kísértette őt vagyonnal, fenyegette fogsággal, de a sípot nem adta.
A fiú lassan férfivá cseperedett, esténként bánatában elővette és sípot, és játszott rajta. Az udvarhölgyek ki-kijártak a várbörtön ablaka alá, és epekedve hallgatták.
