Írta: Piro M. Péter
– Hát ez így nem megy! – emelte fel a hangját Pistabá. – Az még rendben vóna, hogy Komárlaci befogja, de így nem lehet kártyázni!
– Ugyanmá! Maragyonmá! – rivallt rá Jutka, a pultoscsaj, mert eléggé idegölőnek találta amúgy is, hogy gyertyákat kell gyújtogatnia. – Azt a gyenge kontrapartit majd lejátsszák világosban!
– Gyenge?!
– Kontraparti?! Erre a húszszáz piros ultira?
– És nekem is?!
– (Hümm???)
– Nem úgy van az! – keménykedett tovább Pistabá, aki mellesleg az esetenként (na, jó, általában) itt tartózkodó kártyacsapat doajene volt. – Egyszer így vesztettem el kétharmad országot!
Puff.
Néhány légy leült egy kicsit vakarózni, és még ők is feszülten figyelni kezdtek. Grubemájer kocsmájában elhangzott már néhány nagy dolog, de ez húzósnak ígérkezett.
És ezzel az öreg még magán is túltett. És ráadásul túlfeszítette a pultok vöröshajú úrnőjét is.
–Nemá! Tudom, hogy volt maga minden, ács, favágó, mittudomén, de ekkorát azért ne tódítson, mert van elég bajom, hogy a…
(Ezt itt kihagynám. Legyen annyi elég, hogy Jutka összefüggéseket állapít meg az áramszolgáltatók és a lovak szexuális élete között.)… Na!
– Megértem – vonult vissza egy kissé az országvesztő –, de ha kihozna egy négyszeresen kétszer kisfröccsöt, akkor elmondanám életem nagy titkát. Ahhoz nem kell áram. A fröccshöz.
Jutka gondolkodott egy kicsit.
Egyszerűsített, szorzott, osztott, aztán megvonta a vállát. Végül kiöntött négyszer kétdeci rizlinget és felnyomta azokat két-két deci szódával. Kevesebb mosogatás!
Kivitte, és leült ő is a csapathoz, a percegő gyertyák közé. Bólintva nyugtázta, hogy mesélhet a vén kártyás.
– Az úgy volt, hogy… – gyújtott egy zárjegymentes cigire. – Szóval, úgy volt, hogy rám bízta a rendszerváltás utáni első kormány a magyarországi erdősítést.
– Kontra! – vágta rá Géza, szinte automatikusan. Ismerős volt neki ez a révedező tekintet. Olyasminek tűnt, mint párszor, egy-egy húzósabb betli előtt.
– Nincs kontra! Államtitkár voltam, erdő- és pusztaügyi! Amikor maguk még a pattanásukat nyomkodták az orrukon!
(Ez betett. Akkoriban tényleg csináltak ilyesmit.)
– Notehát – szívott a cigiből egy slukkot –, a kiemelt cél az volt akkoriban, hogy az ország 52%-át erdő borítsa, illetve 98%-át puszta.
– Izé… – vetették közbe ketten is, mert az ultisok jól számolnak.
– Tudom – legyintett az ex államtitkár. – Nekem is kihívást jelentett, de sajnos a célkitűzés vitathatatlan magasságból érkezett.
A gyertyák sercegése összeolvadt az agysejtek alig hallható zizegésével, mely utóbbi hang lassan elenyészett. A végső vereség beismerése előtt szinte egyszerre húzták meg a poharukat, és vigyázó szemüket, izé, Pistabára vetették.
– De…, de, hogy?!
– Nos, a cél úgy jött ki, hogy a rendszerváltás előtti nagy sietségben sok papírt ledaráltak a minisztériumban. A biztonság kedvéért egy jó régi dátumnál húzták meg a határt, hogy ne legyen baj. Semmiféle. Nem kezdhettük össze-vissza a rendszerváltást! A sok dokumentumból azonban csak elkeveredett néhány métermázsa. Áramszünet volt akkor is, hogy a fene essen belé! Még az Aranybulla egy eredeti példányát is megtaláltuk. Mondom! Ne vigyorogjon! Na. Nekünk meg valahogy bizonyítani kellett, hogy a kitűzött célt, hm, voltaképpen már el is értük.
– De az lehetetlen – szögezte le az eddig fejben számolgató Jutka. – ÁFÁ-val se jön ki.
– Eh, eh, talán kéne még egy tálcácska fröccs a magyarázathoz – somolygott az öreg, miközben az asztalra dobott kártyákkal játszadozva gúlákat épített.
Jutka pattant, és pillanatok alatt kihozott egy bármilyen arányú fröccsadagot. Majdnem lerakta az kártyaépítményekre, de Pistabá lefékezte.
– Nono! Ne olyan szelesen, itt a magyarázat!
– Itt???
– No, mutatom a megértést, mert látom, hogy van még hova fejlődnötök a törzsfán – kortyolt egy óvatost a tálcáról leemelt pohárból. – Egy okos, matekos emberem összeadta az összes felületet az alapterülethez viszonyítva, figyelembe véve a hegyeket, dombokat. Ráadásul azok a leginkább erdősült területek. Vetületek kérdése minden.
Szemléltetésül az asztalra és a rajta jelentős mennyiségben elhelyezkedő gúlákra és kupacokra mutatott, majd egy mozdulattal kisimította mindegyiket. – Így már stimmelt az arány – dőlt hátra elégedetten.
…
– Zse…zseniális – sóhajtott az egyik kerettag.
– Az – értett egyet Géza, de valami nem hagyta nyugodni –, de ha ilyen flottul ment minden, akkor miért nem vagy még most is államtitkár, Pistabá?
– Mert lebuktam, fiam.
– Hogyan?
– Az úgy volt – ereszkedett meg az eladdig büszke váll –, hogy bár a százalék is jó volt, meg mindenki elégedett, de az első helyszíni ellenőrzésnél…
– Igen?!
– Hiányzott Mezőkövesd alól a Dinári-hegység.
