Írta: Zápor György
Szerinted milyen gyakran ébred úgy az ember, hogy az ablakon kinézve első pillantása a holdra esik?
Már világosodik, az éjszakai felhők reggeli lilasága is kezd megszűnni, de a hatalmas sárga folt még ott virít a házak felett, mint egy elkésett fényreklám. Az ébredező hajlana rá, hogy elhiggye, rossz időpontban hagyta abba az alvást, szendereghet még egy órácskát, és már csukná le szemhéjait, ám akkor árnyékos tekintete egy emberre ragad, aki a szemközti ház tetején egy hosszú bottal kezdi piszkálni a holdat. Először csak óvatosan bökögeti, szurkálgatja, majd mikor konstatálja, hogy nem akar eltűnni az a megátalkodott korong, már inkább olyan mozdulatokra ragadtatja magát, mint a dióverők. Egy-két ütése el is találja az égitestet, aki szemlátomást ijedten egy nyárfa mögé próbál visszahúzódni, de a tetőn vitézkedő ember oda is elér botjával, és a lombot sem kímélve vagdalózik tovább. A hold egy ideig tűri, és mint egy béka, felfújja magát, hogy puszta méretével rettentse el támadóját, ám ez most nem segít rajta, így nagy duzzogva ellebeg, és lecsúszik a hegyek mögé. A győztes még egy darabig téblábol a tetőn, majd mikor biztosnak érzi, nem tér vissza ellenfele, lemászik, megtörli cipőjét, odaint az őt figyelőknek, aztán botját kezébe fogva terelni kezdi a fűben békésen legelésző csillagokat.
ESŐ 2011/2
