Írta: Karádi Zsolt
„Milyen dezodort használ, tanár úr?” – kérdezte incselkedve a minap Julcsi a 11. C-ben. Mielőtt válaszolt volna a meghökkentő, voltaképpen azonban magától értetődően természetes, ám a nevelési folyamatban némileg mégis csak furcsa kérdésre, nevezett diáklány mélyen a szemébe nézett, majd jelentőségteljesen hozzátette: „Mert én ettől mindig beindulok…”
Az eset után a tanerő hosszan töprengett azon, hogy vajon az oktatási törvény mely passzusa rendelkezik az iskolában használható kozmetikumokról, különös tekintettel a férfiak által fújható-nyomható termékekre. A nagyszünetben aztán nem volt ideje már tovább vívódni az épületes problémán, mert hárman keresték a közelgő diáknappal kapcsolatban, meg aztán a tankönyvrendelés izgató ügye is nyomasztotta.
A következő órája a 12. B-ben volt: alig kezdett el beszélni a papucsállatkáról, Kriszti, a szélső padsor elején, harsány köhögésbe kezdett. „Megfáztál?” – kérdezte a tanulót. „Nem, csak borzasztóan irritál tanár úr dezodorja…”
Hm. Erre elmosolyodott. Így van ez, ízlések és pofonok. Még mindig jobb, mintha büdös lennék – nyugtázta.
Hazafelé menet azért elgondolkodott a dolgon. Nem tudta eldönteni, voltaképpen kinek van igaza. Továbbá fogalma sem volt arról, hogy holnap reggel a fürdőszobában mitévő legyen. Fújjon vagy ne fújjon? Ha fúj, Julcsi majd beleszimmant a körötte lebegő légörvénybe, elkábul, s nem fog emlékezni az egysejtű ostoros csapkodó csillóira. Ha nem fúj, Kriszti nyugton marad, mert nem lesz illat, amely megbirizgálja orrának szaglóhámját. Bizony, nagy dilemma ez egy pedagógus számára! Ha fúj, akkor Kriszti az ombudsmanhoz fordul, aki bizonyára megértést tanúsít iránta, s elmarasztalja az iskolát, amiért nem biztosítja az esélyegyenlőséget a szaglósejtek szintjén. Ha nem fúj, akkor Julcsi szomorú lesz, s nevelője tantermi kipárolgása helyett kénytelen lesz a kékmoszatok magánéletével foglalkozni. No hiszen. Megérti ő, igazán megérti tanítványait. Mióta Madách helyett mindenki az Avon-, a nagy francia forradalom eseménytörténete helyett meg az Oriflame-katalógust bújja, s mióta a Joy, a Cosmopolitaine, meg a megasztárok divatja a trendi, azóta minden lehet.
Régen persze másképp volt. A jó Krasznaja Moszkva! Az igen. Attól aztán nem jutottak szóhoz a szocialista tábor hölgyei. Meg az urai sem. Ma azonban? Annyi az eau de toilette, a kölni, meg a spray, hogy csak kapkodja az ember a fejét. Meg a levegőt. Már ha kap, amikor rápillant ezek árcédulájára.
Nem gondolja egyébként, hogy Julcsi és Kriszti eredeti párizsi löttyöket használ. Nem is ez az érdekes. Inkább az, hogy mit meg nem engednek manapság maguknak a fiatalok. Neki, annak idején, az ántivilágban, nem lett volna mersze tanáraitól az iskolai anyagon kívül mást is kérdezni. Pedig, bizonyára lett volna mit. De hol van már a tavalyi eau!
Sebaj. Eltökélte, hogy dacolni fog a múló idővel. Elvégre, a kék Denim több mint harminc éve a kedvence. Az idő szaga. Kinek a teasütemény, kinek a Denim.
Megfogadta, hogy holnap fújni fog.
Lesz, ami lesz.
A Denim örök.
