Írta: Rimóczi László
Imre egy plasztikserlegnyi latte fölött dicsekedett nekem a Max London bemutató után.
Félig figyeltem, félig irigyeltem. Végre egy hősszemély, akinek bejött az élet: „Nézd meg,
szájrúzst és szemnek spirált adtak ezek ajándékba, ej… Lacikám, bogaram, figyelj ide,
nem vagyok már mai gyerek, nem az enyimé a jövő, de én, kérlek szépen, cirka 16 és fél
éve vagyok újságíró. Hol onlajn, hol nyomtatott, ami jön. Anno még a Színes Nemzeti
Business-ben kezdtem, a Sárfás tanár úrnál, szerettem. De a lényegre − most elmondom neked, hogyan lehet egyik sajtótájról a másikra élni, létezni, táplálkozni. Télen nehezebb. Mert
kevesebbet tartanak, vagy ha mégis, csak pogácsás−ivóleveset. Itt a jóra egy konkrét példa:
Kávéláncbemutató, tegnapdél: műsor gyanánt jött egy férfi keleti karddal, élesen elhangzott
valami katana-tantra, majd komolyan kettévágott carmina buránára egy kávésdobozt, utána
meg egy sárga pécsi néni beszélt a kávé vastagbélbéli hatékonyságáról… Az esemény
házigazdája a Kautzky volt, de a sokak közül a vágó piros a kedvencem, ő a jobb. A Gundel
Takács vagy a Harsányi jó jel, mert utánuk biztos van kaja. Svédebéd!
Félszemmel, periférikásan nézem, mint a róka, a büfépultot, látom, karcsú a viszkikávé,
amolyan csecsemőadag. Spúrolnak. Hiába, fúzió van, meg kell szokni. Aztán, ha kellően
bemutatkozott az alkalom és vége, szólnak, hogy „szeretnénk megebédeltetni Önöket
szívesen”. Na és itt jön a trükk. Mert nemhogy ugrassz egyből, jóebédhez! Hanem csak lazán
ücsörögsz, jegyzetelsz komoly arccal, szurkálod az iPadot, fontos ember vagy, nem prosztó.
De ha, teszem azt, valami ízetlen, mert úgy sikerült, hát egy komplett fűszerkert van a
zakómba varrva: erőspista, kurkoma, curry, szépen sorba. Behajlok kicsit, így a tányér fölé,
mint a galamb, fejvakarok és észrevétlenül már meg is szórtam a pasztát vagy a tyúklevest.
Első szabály: ne lakj jól az előétellel. A másik a sokaság. Ha sok a sokaság, megvárom, míg a sűrűje levonul. A feszültségi kitüremkedés. A másik az állóhely. Nagyáltalában állóhely csak
a gombák mellett van, a rendes asztal ritka, hát istenem még az a legjobb. Én nem eszem az
ölemből, mi vagyok én. A múltkor, a Svábhegy Manufaktúra tamponbemutatón kiköveteltem
az Ibis aulájában, hogy nyissák csak ki az éttermet minekünk.
Hát, ami a felhozatalt illeti, a kaszinó a leginkább nincs…. 10 éve már hűtlen az abroszhoz,
száműzi van, de a sonkatekercs valamiért megmaradt, néha felbukkanni látom. Most
mindenki catering-ízű akar lenni, ez a trend, mert meleg. De nincs azzal baj, még jobb is.
Csak mindig ugyanaz a csomag van: feta saláta, hidegtészta, főtt tarja rizsával, csirkepajtás,
krumplilégió. Én már a szagából megmondom, miaz, csak nem kapom fel az orrom rá, mint
a vizsla. De megmondom most a tanítást neked, hogyan kell úriasan, szolidan leszarkázni
a svéd-sajtóasztalt. Vegyünk egy átlag sajt.-tájit. Kivéve a könyvbemutatók. Az Alexandra
a legcsóróbb, általában hideg lófaszt kapunk ala semmivel. Írjon róla a vámosmiklós, én
minimum lazacos szendviccsel üzemelek. Vágod? Na, jó, ritkán kiraknak a könyvesek is egy
nagyliter kávét, sajtipogival, de akkor is elspártázott ez így. Akkor már lemegyek Fornettiért,
vagy valami. Nem cigánykodom.
De elmesélem neked életem tacsdaunját. Kapaszkodj! Képzeld: egyszer voltam a Ferrari
sajtótáján. Hát, amikor beesett a gravírozott 3D-s pendrive-meghívó a szerkesztőségbe,
tapostuk egymást a kollégákkal, ki menjen! Ez nem egy szaros könyvbemutató, életbevágó
kikönyökölni. Ott aztán lesz domperinyom, minimum, az nem homoki vinkó, sem kocsis
irma. A Kopeki András / sportrovat és én voltam esélyes. Ekkor barátilag félrevontam az
Andrist, és fenyegetés nélkül, lehalkítva kollegiálisan megkértem, hogy bocsássa inkább
rendelkezésemre ezt a lehetőséget, mert valaki száján még netán véletlenül ki talál csúszni
valami, pl. az, hogy honnan szerzi a számláit. Aztán meg csak a szájról-szájra van, tudod,
hogy megy ez a médiákban…
Világos, hogy megjelentem a Clore Palace luxuséttermében. Ünnepélyes kerekek között. Már
a bejáratnál elkunyiztam egy rozsdamentes krómkocsi-kulcstartót, a névjegyakvárium alján
parkolt, a képzeletbeli kislányom javára. A ferrarisan kinyalt hostessek a gyerekemlegetéstől
előírásszerűen alélnak. Na, a lényeg, mi volt a svédasztal: a közepén egy ehető Ferrari, majd
ejakuláltam miatta. Csurig marcipánból! A menü meg… háromszor fordultam a naphallal.
Házinarancs, házisonka, fiesta. Lazackoktél, tudod milyen az? Püspöki! Volt eredeti angol
csokisbrowni is, baszod, ami nem piskóta, és tudod ki volt a Ferrari Keréknagykövete? A
Pindroch Cs. De mi volt a műsor! A Papadimitriu Athina volt a műsor, énekelt egy kocsiban,
ferraris kosztümben, csinosan. De a lényeg, mit kaptam ajiba: szép ferraris zacskóban, ami
már önmagában is presztízs, kaptam egy lejátszót, napszemüveget, sapeszt meg cédrusfriss
after séfet. Mini plexikelyhet, amiben ferrari alakú jégkocka halacskák úsztak. Meg Ralph
Lauren fürdőköpenyt. Ez mind drágaság. Még a Lifestyle limited edition táncoló meggyes
kotonját is überolta.
De néha vízre száll a lakodalom. Hajón voltunk Olifrém sajtájin. Volt ingyen termékminta,
viszki, campari meg valami köptető ízű vajlikőr a csajoknak. Megittam vagy csomót.
Áthajoltam a korláton hányni, és olyan villámgyorsan levitte a dunai szellő a sajtóanyagból
hajtogatott csákómat, csak kamilláztam! Mivel 2 órás volt a hajóka, csak úrisan környékeztem
az asztalt, mert volt idő. Viszont mi garantálja, hogy a többiek nem eszik itt el előlem? Mert
az utánpótlás honnan jönne, ide ki a nyílt vízre?? Mahart komppal? Hülye vagy? Gyorsabban
kellett ennem, de okosan… és most jön a vezércsel. Ez nincs benne a tankönyvekben, ezt nem
tanítják a komm. Főiskolán. Egyszer a Wrangly Kristály sajt.táján volt rakott káposzta, de
én csak a tetejét szedtem le, mert nem szeretem, csak a sajtkabátját. Ami a szájadban van, az
már a tied. Ergo: ha látsz valamit, de zsenánt piszkálgatni a kanállal, nyugodtan kérdezd meg
a többi sertepertélőt, hogy milyen, érdemes-e enni, nem szégyen az, egy tálból csemegéztek,
nem?
És most jöhetnek a kérdések. De őszintén. Egyszer múltkor egy alja bérkérdező a Mébelin
Inc. Frizura-innováción olyan hosszút kérdezett, hogy még a biosampon nagykövet sem tudott
rá felelni. Szopóka volt. Mind álltunk, mert csak 6 szék volt. Üljenek a fiúújságírók ölébe a
lányújságírók.”