Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2011.09.10. 19:07 Ésik

Sárkányok a gyöngyharmatban

Címkék: ésik sándor

 
A júniusi harmat képes annyi csapadékot hozni, mintha egy kisebb eső áztatná a tikkadt földeket. Ott van a levegőben már kora napszállatkor. Megérzi az aratógép. Csavarodik a szalma, és nem törik. Ha nem így volna, még talán éjszaka is járna a kombájn. Mire a nap lebukik, már csurom víz a kalász, az akácbokrok poros levelén pedig megfut a csepp, mint nappal a verejtékező félmeztelen férfiak vállán. Az igazi csoda azonban hajnalban mutatkozik meg annak, aki ezért hajlandó pirkadatkor felkelni. A fasoroknak azon a részén, ahol nem nő más, mint a bokáig érő porcsinfű, olyan fehér az este még zöld szőnyeg, mintha havazott volna. Ez a gyöngyharmat, amelyben a hagyomány szerint érdemes megfürödni, mert selymes-bársonyos lesz tőle a leányok bőre.

Ez utóbbi népi bölcsesség nem volt ismeretlen Pestről érkezett ismerősöm előtt, aki néhány napot töltött vidékünkön élményszerző útján. Ezzel együtt az összes többit hitetlenkedve hallgatta. Annál is inkább, mivel nem a harmat gyöngyözött homlokunkon a naplángban álló nyárban, hanem verejték. Facsarni lehetett volna az inget rajtunk, de én nem tágítottam: lássa csak mi az az aratás, ne csak Arany Jánostól tudja, hogy „ég  a napmelegtől a kopár szik sarja". Becsületére legyen mondva, nem futamodott meg. Olyannyira nem, hogy a hajnali kelés már majdnem az én vereségemet hozta – ő ébresztgetett. Amint elhagytuk a város legszélső házait, és bekanyarodtunk az első dűlőútra, métereket sem kellett hajtanunk, a szélvédőhöz csapódott egy bodzaág. Mintha egy findzsa vízzel locsoltak volna le bennünket. A lassan kifehéredő pirkadatban eddig tartott csak az álmosság. A lecsorgó harmatban külön-külön látszottak a porszemek. Igen, hát valóban... Vendégem elismerőn bólintott. Arra pedig már én kiáltottam fel, amikor megláttam: az út porában a traktor nyomának pereme jól kivehetően sötétebb volt. Átitta a nedvesség.

Ő találta meg a gyöngyharmattól roskadozó porcsinszőnyeget. Mint a gyermek, úgy örült, látva sötét nyomait az ezüst mezőben. Tényleg olyan, mint a hó - lelkendezett. Váltott, hátrafelé haladt, és hosszan húzta lábát. A hosszabb csíkok a rongyként kornyadozó lapukhoz vezettek, amelyeknek a vize aztán fél combig eláztatta a nadrágszárát.

Kijózanodva, kicsit fáradtan állt meg. Arca piros volt, a felkelő nap sugara kezdte megszínezni a tájat. Keresztülvágtunk a fasoron, oda, ahol a minap az aratókat vettük szemügyre. Na, ott akadt el aztán a lélegzetünk. Láttam én már ködpaplant ülni a kaszáló laposában, de ilyet még nem. A tarló teknőjébe fészkelte magát a sűrű pára. Az ott leparkolt kombájnok csak deréktól felfelé látszottak, a pótkocsikból pedig nem több, mint az oldalukból egy-két arasz. Úsztak a nagy fehér semmiben.

Egy rövid sóhajtásnyit elgondolkozott, aztán mesélni kezdett. Tudod, egyszer Vietnamban jártam. Az ottaniak kitettek magukért, elvittek minden szép helyre, amit szerettek, amire büszkék voltak. Mutattak dzsungelt, mutattak rizsföldeket, idomított elefántokat, és még sok minden mást, de a legnagyobb hatást egy tengeröböl tette rám. Tele volt meredek, megmászhatatlan falú nagy sziklákkal. Köztük jöttek-mentek a halászok vitorlás dzsunkái. Amikor lefordította a tolmács az öböl nevét, azt mondtam: ez igen, ez poétika. Úgy hívják, a Leszálló Sárkányok Öble. A hagyomány szerint hajdanában sárkányok szálltak le ott, és valamilyen okból kővé váltak. Talán egy szűzlányt áldoztak fel a helyiek, vagy valami ilyesmi történt. Csodáltam én már meg kék tengert, szürke tengert, de olyan fehéret, amiben a kővé dermedt sárkányok álldogáltak, még nem. Ugyanolyan világító tejfel volt, mint ez itt.

Azt vártuk volna, hogy a lassan előbukkanó nap megszínezi a mi habpáránkat, mint tette azt a horizonttal. Nem ez történt. Hiába vált a mély szürkéből sötét bordóvá az ég, abból lángvörös, és hajnali négy órára már szinte déli verőfény, a mi páratavunk, benne a kombájnsárkányokkal, végig olyan fehér maradt, mint a téli zimankóban egy selyemkendőnyi lehelet. A nagy monstrumok, amelyeknek sokáig csak a körvonalait láttuk, hamarosan részleteikben is megmutatkoztak. Aztán lassan, majd szinte szemmel követhető gyorsasággal kezdett fogyatkozni a mi kis gyöngyharmatos tavunk. Előbb a nagy gumikerekek tűntek elő, majd a tengely, végül hirtelen semmi sem takarta már a szálanként látható tarlót.

Kihúzták a kád dugóját - ölte meg a szép pillanatok varázsát az én messziről jött emberem. Kedvem lett volna kérdezgetni még a Leszálló Sárkányok Öbléről, mert amikor mesélt róla, sokáig csak azt láttam magam előtt, nem a mi ködben úszó mezőnket. De fáradtak voltunk mind a ketten. Látni kellene azt, gondoltam. Ha tényleg olyan szép, mint a ma reggeli tünemény, megérne egy utazást.

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr433216547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kínlódó 2011.09.11. 19:12:20

Kedves Ésik Sándor! Önt ismerve megcsodálja még valaha a leszálló sárkányok öblét! Aztán elmeséli nekünk ilyen csodálatosan az élményeit... Ennek az írásnak hangulata, színe, illata van,szinte érzem a friss harmatot...

Ésik 2011.09.11. 19:17:12

@kínlódó: ó bár a próféta szólna Önből...
süti beállítások módosítása