Írta: Dinók Zoltán
Kora délután volt, borongós téli nap. Zoli a fiatal író, most nem írt, hanem a tudását gyarapította – olvasott. Arra gondolt, régen vett már új könyvet kedvenc antikváriumában.
Ezért fogta magát, s azt mondta Adélnak, az anyjának:
– Szétnézek a könyvesboltban!
– Jó, de ne maradj sokáig!
– Valószínűleg veszek egy könyvet!
Adél felelet nélkül bólogatott, s fejének biccentésével elköszönt, majd ment mosni. Zoli meg ahogy kiért a Március 15. utca végére, megpillantotta a boltot. Bekopogtatott, majd benyitott.
– Jó napot Sanyi bácsi!
– Szia Zoli!
– Valami új olvasnivalót szeretnék!
– Válogass csak, nézz szét, ahogy szoktál!
– Oké!
Majd Zoli nézte a falnak nekitámaszkodott könyvespolcokat, és sok érdekeset talált. Közben Sanyi bácsi megkérdezte:
– Mit írsz most?
– Sokfélét!
– De mégis… Ami a legjobb…
– Novellákat. Sok a befejezetlen. Nem győzöm agyam gondolatait leírni!
– Csak abból jó novella is szülessen! – mondta a könyvkereskedő.
Közben Zoli levett a polcról egy könyvet, s olvasgatni kezdte. Sanyi bácsi hátradőlt a széken, szemeit megdörzsölte, s megkérdezte:
– Nem is hoztál nekem valami olvasnivalót?
– Most nem, de ne haragudjon Sanyi bácsi!
– Kíváncsi vagyok az újabb elbeszélésedre!
Zoli mosolygott.
– Azt elhiszem! – mondta.
Az öregedő férfi éppen egy nőkről szóló könyvet forgatott.
– Ez izgalmas! – mondta a könyvet olvasva Zoli
– Mit olvasol? – kérdezte Sanyi bá, mert a székből nem látta.
– Gorkij életrajzát – mondta Zoli
– Hiszen az már megvan neked! Tőlem vásároltad!
– Igen, de ez olyan jó, hogy többször elolvasom.
Sanyi bácsi nevetett. Majd Zoli egy másik könyvet vett a kezébe a polcról. Egy ismeretlen író novelláskötete volt. Zoli egyből meg akarta venni.
– Ez mennyi lesz? – kérdezte az író
– Az háromszáz forint.
– Megveszem – felelte Zoli
S a boltos becsomagolta neki.
– Ha erre jársz, hozd magaddal a legújabb folyóiratodat! – kérte Sanyi
– Oké.
Majd egy pillanatra elgondolkodott, miközben a könyvet s a visszajárót átvette.
– Mi jutott eszedbe? – kérdezte Sanyi
– Goethe nem kapható?
– Most nem. De várj csak… Holnap érkezik a Faust.
Zoli elgondolkodott.
– Ez nem igaz! – mondta az író
– Mi nem igaz? – kérdezte Sanyi
– Épp olyan magas gondolataim voltak ma, hogy valósággal – persze naiv és hiú módon – arra gondoltam, hogy drámát írok, ami a Faust tartalmához hasonlítható.
– Akkor gyere, holnap vedd meg ezt!
– Jó, s hozom a lapot.
– Viszlát! – mondta Sanyi
– Holnap találkozunk! – búcsúzott Zoli, s kisétált a boltból.
Hazaérkezve neki is látott új művének, a drámának az írásához. Csak lassan írta, könnyedén. Este előkészítette a folyóiratot, amelyet Sanyi bácsinak tervezett megmutatni. Egy színvonalas elbeszélés volt abban. Másnap már kora reggel készült a boltba. Mikor Zoli megérkezett a folyóirattal, Sanyi bácsi mosolygósan várta az asztalán a Goethe kötetekkel.
– Na, meghoztad a lapot?
– Persze. Látom a Goethe is megérkezett.
– Igen. Válogathatsz közülük.
Zoli kezébe vette a könyveket, s olvasgatni kezdte, de még előtte Sanyi bácsi kezébe adta a lapot. Az is bújni kezdte azt.
– Ez tetszik! – mondta a boltos. – Páratlan fantáziád van.
– Ezek a Természettudományos írások is tetszenek nekem. Azt hiszem, ezt veszem meg, nem a Faustot, hiszen azt betéve tudom.
– Te tudod!
S mikor becsomagolta a Goethe könyvet, a folyóiratot is vissza akarta adni, de Zoli azt mondta:
– Magánál maradhat!
– Meddig? – kérdezte Sanyi bácsi
– Én tőlem sokáig!
Sanyi bácsi nevetett. Hiszen tudta, hogy a saját szerzeményeit mindig nagy becsben tartja.
– Holnap gyere érte! – mondta mosolyogva. – Én már elolvastam.
– Oké, hiszen itt a közeli papírboltba is mennem kell.
– Na viszlát, és jó alkotást!
– Köszönöm. A Goethés könyvről meg majd véleményt mondok.
Sanyi bácsi válasz helyett bólogatott. Elbúcsúztak. De Zoli nem másnap, hanem csak két hét múlva ment a lapjáért, mert hisz nagyratörő álmai voltak. Ha az átlagember nem olvas – legalább az irodalom után érdeklődők hadd olvassák az ő lapját… – gondolta.
