Írta: Tornyi Ferenc
Bebuktam a tejforralást – ez egy éve nem fordult elő! Sőt: sohasem!
Mi még nem forraltunk együtt tejet…
Forraltunk Barátnémmal, szőttünk terveket, kifundáltunk ezt-azt, de a tejforralás katasztrófája nálam nem eshetett meg! Miattam nem kellett szellőztetni, platnit súrolni, percekig megvető mosollyal üzenni: „Ne verd magad, te sem vagy tökéletes!”
Én soha nem mondtam: „Átugrom a szomszédba, öt percre, a pörköltet negyedóránként kavard meg!" Nem panaszkodtam a kuktára, hogy akkor sípol bent, amikor én „kimentem”. Mindezt megúsztam ma reggelig.
Forrt, igen, hármason a házi tej. Ott „sasoltam”, mert már pillézett, de nem volt kész…
És ekkor! Ekkor történt a baj.
Belépett a főzőfülkébe a Kedvesem – Szoboszlai Sanyi bácsi szerint a konyhadísz –, és közölte: a csapot úgy kell elzárni, hogy a forgókifolyó és az elzáró egy irányba meredjen…
Félrenéztem – ennyi elég volt a tejnek, meg nekem!
Kifutott…
Vége egy illúziónak, oda a legenda: hogy én tudok tejet forralni… Szellőztetés jött, platnicsiszolás, halvány mosoly-elégtétel – én meg azon gondolkoztam: harakiri?
Késem lenne hozzá!
Barátaim! A konyha – legyen bár nyári vagy főzőfülke –, ott, ha belépsz, belép egy férfi, asszonynak nincs helye!
Dőljünk le, aludjunk inkább – velünk alhat a tej…