Írta: Kántor Zsolt
A GPS szerint az égbe felmegy az út. Majd a feje tetejére áll a világ. Így áll talpra a rend. Csupa töprengő virágszirom a víz felszíne az esőcseppek miatt. Szinte beszívja magába az égboltot a tó. Takaros viskó a parton: mese-ól. Az élőbeszédet szétveri a benső némasága. Allűrök. Játszmák. Széttört dió belsejéből ivó bogár. Egy szúette lepke a vízből kinyúló ágon, bogár-váz. Vazallus bútor. Álomi limerick, az asztalból kihulló, lassú szegek. Fragmentált történetek. Iszap a kétely ágyában: dac. Szétbontja a marokra fogott, hideg egyeneseket a tojásdad simogatás. Egy-egy rögbi-labda és semmi kubizmus. Elúszik az egzakt szekér. Csembalók között csempekályha. Ebéd, Librettó-Udvar, Sajt és Pezsgő. Etűdök. Meleg pára. A kulisszák tele paravánokkal, egymásba tolt labirintusok. Struktúrák, célok, idegek. Az élet alaprajza. Metamorfózis. Fehér krómacél fedés. Tükrös karosszéria. A szerelem. Befelé mosolygás, s ki! tolás. A száj zárójelében a szám. Ereklyevariációk. A Pillanatban az Idő visszafordul. Szépen kieszelt rend. A gondolatok áttetszenek egymáson. Minden eltelt perc egy újabb héj, lassan növekvő szirmok rejtik előlünk az éjt. Az idő az erdőbe vezet.