Írta: Kántor Zsolt
Határ Győző emlékére
Ahogy kiléptem a lakásból, átkapcsolt a fejem. Megérintette a talpam a küszöböt, és valami nagyon megváltozott körülöttem. Úgy néztem erre a világra, mintha nem lennék a része, és soha nem is lettem volna. Először: a gesztenyék adtak inspirációt. Valakinek bizonyára össze kell szednie ezeket az ártatlan, tüskés burkokat. És az autók? Honnan jön ez a sok zörgő, síkos és négy keréken szaladgáló bádog kezeslábas? Levettem a polcról egy játékot. Az volt a rá írva: színes pecsétnyomók, kofferben. Megtetszett ez a tárgy, gondoltam megmutatom valakinek odakint, olyan intuitív. Akkor jutott eszembe, hogy olvasni viszont folyékonyan tudok már, és valami rémlett az iskolával kapcsolatban. Én jelenleg tanulok valahol. De ezt már nem tudtam végigvinni, ezt az eszmefuttatást, mert a biztonsági őr fülön csípett még a mozgó ajtó előtt. „Ön kikerülte a pénztárt, és távozni akart a pecsétnyomóval, kénytelen vagyok figyelmeztetni, bár látom, az ominózus tárgyat nem rejtette el, hisz a kezei között tartja, jól látható módon, ezért jó indulatúan vélelmezem szórakozottságát, és kérem, fáradjon vissza a kasszához.” Rögtön karon fogott és odakísért, ahova kell. Kérem, keressen a zsebében ötszáz forintot, mondta a hadseregparancsnok, és én engedelmeskedtem. Belenyúltam a zsebembe és kikotortam egy kék papírdarabot, amelyet elfogadtak. Ide járok, ebbe az abc-be hét éve, és soha nem fordult elő velem, hogy rám pirítottak. Akkor eszembe jutott, hol a lakásom és a családom? Beléptem a lakásba a kulcsommal, és elképedtem. Idegen táj fogadott. Egy másik szekrény, egy másik fogas, ismeretlen zakók, kabátok, egy porcelán váza. Egy másik konyha. Ovális tükör, ami nekünk soha nem volt. És a tükör megszólalt. „Én vagyok az idő!” Ebben a pillanatban viszont befutott a menetrend szerinti metró. Tehát másik világban éltem, nem vitás. És beszálltam a beépített szekrénybe, magamra húztam a lányom télikabátját. Álmos voltam. Valaki folyamatosan simogatta a fejem. A fodrász ollója ébresztett. Megszabadultam a szakállamtól.
