Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2013.12.30. 19:07 Ésik

Kutyabőr

Címkék: ésik sándor

Írta: Ésik Sándor

millet.jpgAz öreg Karcsay szolgálati járműve az az ócska Pannónia volt, amelyiket még az agitálás után vettek az első tsz-elnöknek. A nagy kort megért és még ma is mutatós, fényes jármű annak idején legalább akkora becsnek örvendett, mint ma a Volga. Nem sokáig járt az első elnök motorral, hamarosan kocsit szerzett maga alá. Azóta nyűvi egymást az ős-Pannónia és az öreg Karcsay. Ő persze nem vesz tudomást a motor koráról, mint ahogy a sajátját sem érzi. Ma is úgy ül rajta, mint húsz évvel ezelőtt. Igaz, a világháborúból származó örökéletű bőr pilótadzseki és az ugyancsak elkoptathatatlan halszálkás szürke posztó csizmanadrág, no meg a gojzervarrott fűzős birgedlicsizma sem változott. Az öregnek csodálatosképp a haja és a bajusza is éppolyan tömött, mint fiatalkorában lehetett. Csak jócskán megőszült mind a kettő. De az asszonyok közül azoknak a száma, akik emiatt a kútba is készek lennének beleugrani… Nos, azoknak a száma nem változott. Legalábbis az öreg Karcsay szerint nem.

*

A Gyárfás-tanyán – ahogy a tsz majorját az egykori bérlő után ma is hívják –, nem okozott feltűnést az öreg megérkezése.

A Pannónia ritkákat pöffentve gurult be a kapuban lévő mérlegház előtt. A bömböm motort – így hívta a tanyagazda félig süket felesége a Pannóniát – a szokott helyére támasztotta, ahol nem érte a nap. Megállt egy kicsit, megnyújtóztatta a derekát. Hunyorogva nézett az udvar másik oldalán emelkedő magtárra.

Régi, fehérre meszelt falú épület volt, sok apró ablakkal, amelyek felett szemöldökként piros téglaívek húzódtak. A tágas udvaron a seregnyi vadgalamb, veréb és a jóisten többi éhes madara nem törődött a jövő-menő teherautókkal, a pótkocsis traktorokkal, ugrálva, tipegve szemelgette a rozsot. Csak akkor rebbentek fel, amikor az öreg Karcsay döngő léptekkel elindult a magtárépület irányába. Nagyon büszke volt súlyos, határozott járására, ezért úgy oda-odavágta a patkós birgedlicsizma sarkát, hogy azt egy katona is megirigyelhette volna. Sarkig tárta a magtárajtót, de nem lépett be azonnal, mert megállította a kiáramló por és a tisztítógépek sivító zaja. Hatalmas rosták dohogtak odabent. A kombájnoktól behordott rozsot szórták rajtuk, különválasztották az ocsútól és a benne termett szöszösbükköny gömbölyű magjától.

*

Ingatag falépcső vezetett fel az alacsony plafonú emeletekre. Mindegyik padlóján tágas lyuk nyílt, hogy egy zsákos ember vállán a teherrel könnyedén felhaladjon rajta. Az öreg Karcsay lassan indult felfelé. A deszka reccsenéseit elnyelte a zakatolás, alakját pedig a félhomály és por. Az első szinten csak a fejét dugta ki a feljárón, és úgy tekintett körbe. Senkit sem látott, csak két gép szíjának csettegését hallotta. Ezek mellé nem kellett ember, mert felülről kapták a magot, és amint átment rajta, a földszintre bocsájtották. Felnézett a plafonra, ahonnan pici súrolások zaja szüremlett. Az öreg Karcsay érezte, hogy ma célhoz ér.

A második emeleten egyedül kapargatta a szétgurult bükkönyszemeket Rózsi, a kis cigánylány. A bükköny úgy pattogott szét a lapát elé, mint a sörét. Rózsi halkan dudorászott, de ezt a mellette sivító gép miatt rajta kívül nemigen hallhatta senki. A lába alatt apró barna tacskó ugrándozott, az egyik lány hagyta itt a munkacsapatból. A többiek elmentek kávét inni a tanyagazda feleségéhez. Rózsi nem vette észre, ahogy az öreg Karcsay felóvakodott a tágas nyíláson. Csak arra lett figyelmes, hogy a tacskó nem körülötte ugrál, hanem cérnahangon ugatni kezd. Amikor már megfordult késő volt. Az öreg kitépte kezéből a lapátot, és oldalra dobta. Megkarolta a lány derekát és egy mozdulattal a kövér zsákok mellé penderítette. Nagy, dongás mellkasával odaszorította Rózsit, aki ijedten vinnyogott.

– Jaj, Laci bácsi… mit akar? – fulladozott a súlyos test alatt.

– Tudod te azt – szuszogta az öreg. Ekkora már nem volt szoknya a lányon. Az öreg Karcsay lába támasztékot keresett a simára kopott deszkákon. Ebből lett a baj. A bükkönymagon úgy szaladt hátra a gojzervarrott fűzős birgedlicsizma vastag bőrtalpa, mint nehéz ágyúk támasztéka lövés után. Elestében a feljáratnál megpillantotta az időközben visszaérkező lányokat. Csak a nyakukat dugták ki, úgy leskelődtek és vihogtak szertelenül. Köztük volt a juhászok brigádvezetőjének felesége. Rá is régen fájt már az öreg foga. Most mintha az ő hangját hallotta volna.

– Nézzétek már… Az öreg csak szagolja, másra nem futja neki az erejéből. – Karcsay horgas orra valóban végigszántott Rózsinak ama szép bársonyos-bolyhos testrészén, amellyel különben sokkal kellemesebb céljai lettek volna. Nehezen támaszkodott fel a kárvallott ember. Dadogva káromkodott.

– Mi az anyátok istenit bámészkodtok itt? Dologra, lusta némberei! Ha nem néznék rátok, egész nap kávéznátok.

Az asszonyok elszéledtek, de kacajuk égette az öreg büszke lelkét. Felment a legfelső szintre, és az ablakba könyökölt. A poros vasrácson tigriscsíkos sárga kecskedarazsak döngtek. Itt fent tiszta volt a levegő és a zajnak is csak egy része hallatszott. Lent az udvaron jöttek-mentek az emberek, gépek. A mérlegháznál állt a juhászok brigádvezetője, erről eszébe jutott az öregnek valami. Már majdnem elindult lefelé, amikor észrevette, hogy a brigádvezető felesége átrohan az udvaron. Az alacsony növésű fekete ember mozdulat nélkül, szenvtelen arccal fogadta a nyakába boruló szép asszonyt. Rövid ideig beszéltek, ezalatt a juhász egyszer nevetett, de akkor olyan hangosan, hogy felhallatszott az öreghez. Karcsay zavartan lépett hátra az ablaktól, pedig jól tudta, hogy a fényről nem látni a félhomályba.

Az első szint előtt a lépcsőfordulóban pergőtűz gyorsasággal kopogó lábbal felfelé indult valaki. Az öreg fel sem ocsúdott a meglepetéstől, amikor a harminc körüli, kissé megizzadt asszony már előtte állt. Majdhogy el nem sodorta lendületével. Az öreg Karcsaynak elállt a lélegzete. Csak nézte a szép juhászné arcát, amelyen először kényszeredett mosolyt, utóbb irtózatot látott. Karikára tágult szemekkel lépett előrébb és reszkető kezekkel húzta magához az ijedt nőt.

– Gyere, teee… – csuklotta, és szőrös keze megindult a piros munkáskabát alá. Az asszony lélegzete végigcsapott az öreg Karcsay arcán. A forró lehelettől még erőszakosabb lett a támadás. A gépzaj azonban elnyelt minden hangot. Aztán hasadt az ing. Öt éles köröm tépte fel az öreg őszes szőrzettel borított mellkasát. Fájdalmasat horkantott és eleresztette a nőt, aki ugyanolyan fürgén iramodott vissza, ahogyan jött.

 *

Most aztán nem tudta az öreg Karcsay hová menjen. Fent a nők, lent a juhász, akinek biztos beszámolt a felesége… Sziszegve tapogatta magán az átvérzett inget. Néhány másodpercig tétován toporgott. Úgy érezte, rendeződnek vonásai, begombolta magán a dzsekit és álldogált még egy kicsit. Közben aprókat imádkozott:

– Jaj, csak most egy kicsit ne jöjjön senki. – Nem is jött, volt ideje magához térni. A félhomályban bajuszát pedergette – mindig ezt csinálta, ha tanácstalan volt –, és visszagondolt a régi szép időkre. Az apjára, akinek még intéző úr titulus járt, és egyetlen asszony sem kockáztatta volna meg, hogy ellenálljon, ha az intéző úrnak kedve kerekedett hozzá. Igaz, tette hozzá magában, nem volt nála snájdigabb legény se közel, se távol. Nemes, nemzetes, vitézlő karcsai Karcsay… De hát mit ér ma a kutyabőr?

 *

A vénséges Pannónia – mint mindig – pöccintésre beindult. A gazdája megszokott elegáns mozdulatával két ujja közé csippentette a csizmanadrág élét, hogy amint a csizma sarkát a sebességváltóhoz érinti, változatlanul a combja közepén maradjon a szövet vasalt vonala. Felnézett. Tekintete a szép juhásznééval találkozott, aki a férjével együtt bukkant elő a mérlegházból. Mögöttük jött az idősebbik fiuk, láncon türtőztetve egy borjú-nagy ebet. A hatalmas tarka kutya vicsorogva próbált szabadulni, majd ledöntötte a lábáról a fiú apját. Az öreg Karcsay tekintete nyugodtan siklott az asszonyról az urára. Közömbös hangon mondta, mielőtt a motorkerékpár gurulni kezdett volna:

– Este kimegyek az akolhoz, ott legyetek! – Látta az asszonyon, hogy mindent elmondott, ami a magtárpadláson történt. A férfi arcáról azonban semmit sem tudott leolvasni. A Pannóniával kikerülte a tanyagazda félig süket feleségét, és hazafelé indult.

 *

Ha az öreg Karcsay megmondta a juhászoknak, hogy kimegy hozzájuk a meglehetősen távoli hodályokhoz, az egyet jelentett valami játékkal. Létezett ugyanis egy íratlan szerződés közte és a juhászok között, ami szerint a birkák őrzői időnként elvághatták a torkát egy-egy szép ürünek. No, nem azzal a céllal, hogy megvendégeljenek valakit a tsz fontos vendégei közül, hanem csak úgy saját maguknak. Ebbéli jogukban sehogy sem engedték magukat csorbítani. Ha valaki megtiltotta volna, hát csinálták volna még nagyobb titokban. Megtalálnák a módját.

Az öreg Karcsay sohase beszélt velük erről a dologról, ellenben kiszimatolta, hogy mikor kerül sor az ügyre, és akkor feltétlenül arra vetődött. A soros áldozat rendszerint ott függött megnyúzva és kizsigerelve az akol hátsó ajtajára szegezve. Miután adott a módnak és úgy ítélte meg, hogy eleget beszélgetett a juhászokkal, egyszerűen hátrament a megnyúzott ürühöz, és az egyik combját éles görbe bicskájával lekanyarította. Utóbb már nem várta meg az alkalmat, hanem üzent, ha birkapörköltre éhezett.

A délutáni szendergése, amihez néhány éve már hozzászokott, nemigen sikerült. Eszében járt, ami napközben történt. Felkelés után összeveszett a feleségével. Többször is próbálta magában elintézni egy „eh, sebaj” sóhajtással, de nehezen gyógyult a seb. Régi-régi sérelmek fájtak valamikor ennyire elmúlhatatlanul.

 *

Az akolnál halálos csend támadt, amikor a Pannónia morgása elhalt. Egy hang sem hallatszott. Sehol sem látta az öreg a máskor láncon vicsorgó kutyát, a Gyilkost sem. A juhász is egyedül jött elő a kis földes padlójú házból.

– No, mi újság, Mihály? – Köszöntötte az öreg. Nyugtalanul nézett jobbra-balra, inkább szerette volna, ha a többiek is itt vannak. A juhász borostás arca ijesztően sápadt volt a lemenő nap sárga-vörös fényében. Nem fogadta az öreg köszöntését. Villogó szemmel húzta össze nyakán a zsíros gallérú esőmentes kabátot, és csak nézett.

– A többieket tán megette a Gyilkos? – kérdezte az öreg, hangja rekedtségén maga is meglepődött.

– Attól kitelt vóna – hangzott a válasz. A juhász ujjai megmozdultak a hosszú bot végén, és szorosabban fonták körül a réz bikafejet.

Az öreg szabályosan megijedt, de azért erőt vett magán. Megigazította a Pannónia tankján a bukósisakot, feljebb húzta a nadrágját, és sarkon fordult. Lassan, egyenes léptekkel indult szokott útján a hodály hátsó vége felé. Mögötte nyikorgott, majd csapódott a házikó ajtaja.

Nem nézett hátra. Csodálkozott magán, hogy erőt vett rajta a félsz. Ugyan, heherészett félhangosan, próbálna velem ujjat húzni. Megelégedéssel látta, hogy a megnyúzott tetem a szokott helyen függ. Mindkét combját levágta egyetlen dühödt mozdulattal a keresztcsont táján. Az ösztövér gerincet ráhúzta az egyik szegre. Amikor visszament a motorhoz, még mindig nem látott egy lelket sem. A húst belerakta az erre a célra magával hozott műanyagszatyorba, és a csomagtartóra kötött táskába dugta. Amikor a bukósisakot a fejére tette, a melegedő ablakában meglátta a szép juhászné arcát. Olyan boldogan mosolygott, mint aki az angyalát látja. Az öreg Karcsay zavarában majdnem átesett a motorkerékpár másik oldalára.

 *

Másnap fehér volt az öreg Karcsay, mint a meszelt fal. A szeme kialvatlan, az arca gyűrött, a kedve, mint a kivert kutyáé. A Pannóniára sem mert felülni, még mindig úgy kóválygott a feje. Hatalmas pörköltöt főzetett az asszonnyal az este, és hiába lett egy kicsit rágós, annyit evett belőle, hogy éjjel csak forgolódott, álom nem jött a szemére.

Lassú léptekkel ballagott a Fő utcán a Gyárfás-tanya irányába. Még a csizmája patkóját is elfelejtette a járdalaphoz verni. Alig tudott kitérni a juhász fia elől, aki biciklijét tolta vele szemben. Egy nagy tábla bőrt vitt, amely keretre volt feszítve. Az alja a pedál tövén támaszkodott, s közepe az ülésnél csúszkált fel és alá. Még frissnek tűnt, émelyítő volt a szaga. Az öreg Karcsaynak nagyon csavarta az orrát. Nem állt meg szó nélkül.

– Honnan van ez a nagy borjúbőr fiam?

– Nem borjú ez, Karcsay bácsi – állt meg egy pillanatra a gyerek. – Apám tegnap meglövette a Gyilkost. Nem bírt már vele, nagyon bolond kutya volt. A bőrös azt mondta, megveszi a bundáját.

Ezért nem volt hát sehol tegnap ez a randa eb, mondta magában az öreg Karcsay. A következő gondolata az ajtón függő megnyúzott tetem volt. Ekkor megmozdult vele a világ. Összeakadt szemekkel, vadul öklendezve rohant az útszéli orgonabokrok közé.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr295712229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása