Az egzotikus receptek valahogy mindig ellenérzést váltanak ki az emberekben, de – mint ahogy azt magamon is tapasztaltam – csak addig, amíg elmesélik. Készen, feltálalva már vonzza a tekintetet az ilyen szemnek orgia látvány. Nem csoda, hogy a közelben elhelyezkedő nyálmirigyek azonnal gerjedni kezdenek.
Nos, így voltam a minap azzal az üdítő desszerttel, amely – most már minek is titkoljam – saját meglepetésemre készült. Egy szelet görögdinnye tejfellel A pontot szándékosan hagytam el, hiszen cím is lehetne egy könyv fedelén, amely egyetlen elégiát tartalmaz, vagy inkább eposzt, egy íz- Odisszeát. Istenemre, nehéz is prózában folytatnom, mert a legszebb szóvirág is szánalmas dadogás érzékeltetni a látványt. A tejfel plasztikus patyolatja gleccserként tör utat magának a dinnyeszelet bíbor lejtőin, ki-kikerülve így egy-egy érces barnás magot, amely úgy marad meg magának büszkén mégis, mint egy jégkorszakból ideszármazott, kitudja honnan idevándorolt szikla.
Mit fokozzam? Még a végén azt hiszik rólam, hogy az ízek rabja vagyok, és ki tudja, meddig töröm a fejem egy rafinált recepten. Ne ítéljenek elhamarkodottan! Az ilyesminek hagyománya van. A dinnyét és a tejfelt már a görögök is ismerték, nem véletlen az, hogy annyi gömbölyű ibriket hoznak fel a búvárok az elsüllyedt gályákról. És még valami: a legmeghökkentőbb ételötletek alapja mindig néhány egyszerű, majd’ azt mondtam, hétköznapi alapanyag. Itt van mindjárt az én tejfeles dinnyém. Akárkinek a hűtőjében ott várhatja az ebédet a tejfel is, meg a dinnye is. Ne várják meg, hogy a felső polcról leboruljon a tegnapról megmaradt fél dinnyére, mint ahogy az velem történt! Öntsék csak rá bátran, azt az ízt sohasem felejtik el!
