Írta: Rimóczi László
Mary méri a krémest, a Vörösmatyi téren, szépen, nem nyomja meg a tetejét, elvitelre ügyesen fóliázza le a franciát, a rigójancsit, a női szeszélyt meg a sarokházat. Ekkor toppan életébe a férfi. Bácsi. Férfibácsi. Aki szó nélkül tép a vécé felé, de Mary látja ám abban a lopva sandító tekintetben, hogy a bácsi nagyon jól tudja, bűnre készül. Bűnelkövetésre, illegális, fogyasztási szándék nélküli csészehasználatra. Free–ürítésre. Mary már pattan, dobja a Rákóczit, felkapja a felmosót, azzal ugrik az ajtó elé, azzal gátolná a behatolást, mint valami tisztaságmániás svájci gárdista.
– Eeeej, bácsi kérem, cukrászdámba betérni, nem sütizni és úgy ürítkezni? Teccik tudni jól, hogy ide csak a fogyasztóvendég léphet be, egyéb utcanép nem.
– De nagyon kell – nyöszörgi a bácsi.
– Nem baj. Nem érdekel – így Mary.
– De nagyon kell. Nem pisilni. Nagydolog lenne, a vizeletemet kint tudnám hagyni, azzal nem zavarnám magát…
– Ide nem bocsát semmit se. Ha csak nem fogyaszt valamit.
– Nincs nálam a tárcám.
– Nálam meg nem létezik ingyenkaka! Otthon fogyassza a saját vizét.
– Ígérem, nem húzom le…
– Erre nem is mondok semmit.
– … nincs már visszaút – jobbra kettőt, balra kettőt: kakatáncot jár a bácsi.
– Én engedném, de nem tudom, hogy maga jó ember-e. Megérdemli-e? Mert lehet, hogy maga rossz ember, otthon házastársat vagy apróvadat molesztál, a szomszédjait rendre feljelentgeti, akik most nagyon szívesen látnák beszarva magát. Nem tudhatom, milyen karmák irányítják.
– Nézze, kisasszony… tegyen jót.
– …Továbbá, nem csak magával van baj, de a társadalommal is. Az emberiség megérett a pusztulásra, és ha száguld felénk egy világvége, vagy egy aszteroida az űrből, vagy az ufók halálos ionsugara, vagy egy gammasugárzásban gazdag feketelyuk, hát tőlem jöhet, engem nem fog zavarni, csak nyugodtan. Nem bízok senkiben, magában sem. Mi van, ha maga életvitelszerűen szomorítja embertársait, mindenkit fúr, mert magának már csak erre áll fel? Nem tudhatom.
– Akkor megéri magának, ha itt rondítom össze magam? Ha ide nyomok a padlóra? ?
– Az meg fúj!
– Jó, akkor idetojok, bogaram – és a bácsi már sebesen gombolja is a gatyáját
– Azért mert öreg, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy tiszteletreméltó is. Ezt jegyezze meg bácsi, ugye, könyv sem feltétlenül izgalmas, csak azért, mert vastag, lásd a telefonkönyvet. Lehet, hogy maga most nagyon megérdemli, hogy bekakáljon.
A bácsi gatyája és alsója már a bokája körül. Kuporodik. Rákészül. Csücsörít. Nyom. A legközelebb eső asztalnál egy krémest faló kislány megáll a növésben, anyukája szájából kifordul a mignon. A bácsi elkészül, a cukrászda dermed.
Nyomott egy gombóc csokit.
A krémesnő Mary pedig gazdagodott egy tanulsággal.
