Írta: Kulcsár Attila
Mint az a gyönyörű lány, akit egy pillanat alatt kiszúrtam a tömegből… Először csak a fejét, ahogy hosszú szőke haját félrevetve, időnként megigazítva, himbálózó járással fürdőzött a férfi figyelmek sugarában, ahogy lassan közeledett felém. Mélybarna szemeiben annyi melegség vibrált, és olyan hívogató volt, mint kiutat kereső csalódottaknak a kút mélye, és arcán annyi harmonikus báj lankái egyesültek, mint ritka álombéli tájon, ahová mindig visszavágyunk. – Úgyhogy csak később vettem észre, hogy tekintete kire összpontosul időnként, kit kísér figyelemmel: egy nagyra nőtt Collie-t, skót juhászkutyát, amelyet kiengedős pórázon vezetett. Óvó figyelmében a kisgyermekes anyák készenléte látszott, mint amikor először engedik el csöppségük kezét a parkban, és vigyázó szemük az útjában álló köveket, huppanókat pásztázza, hogy bármely pillanatban segítségére siethessenek...
A kutya is fajának pompás példánya volt. Dobozos eledeleken növekedett, fényes szőrzettel, izmos lábakkal, mellkasa alatt mély árnyékkal, dúsan, zászlós farokkal.
A gyönyörű szuka kiválóan illusztrálta azt a sokak által megfigyelt rejtett hasonlóságot, amely a kutya és gazdája között létrejön az együttélés során. Már tervezgetés idején kezdődik, és az alomból való választáskor folytatódik, amikor is mindenki olyan fajtát vásárol, amely méretei, vérmérséklete, külső jegyei alapján egy kicsit hozzá is hasonlít. A harapós tekintetű vagyonőr buldogot vagy boxert, a disztingvált, pofaszakállas úr csau-csaut, a szikár adóellenőr karcsú dobermannt, az unatkozó szépasszony nyírható uszkárt.
Akkor látszik felborulni ez a harmónia, amikor a gyereknek vásárolt spánielt a nagypapa viszi sétáltatni, mert a nagylány elment a kollégiumba, mert egyetemre jár. Vagy amikor az autóbalesetben elhunyt budy builder pitbullját törékeny özvegye sétáltatja, és a nyugdíjas, de alkoholista rendőr német juhászkutyáját elvált felesége futtatja, mert a bíróság neki ítélte a gyerekekkel együtt.
De itt nincs semmi disszonancia Ez a hosszú sörényű szőke szépség, meg ez a zsemle tarka, selymes szőrű skótjuhász – kiköpött Lassie –, a gazdi és ebe, harmónia két tételben.
De mintha engem is célba vett volna ez a két lábon járó sztakkátó, tekintete álmodozón elengedte szemlélődésének korábbi tárgyát, és egy rövid időre meg is állt. De hamar átsiklott szemvillanása rajtam, és megállapodott a semmiben. És mintha ott se lenne, mintha megszűnt volna körülötte a világ, mintha nem tartozna senkihez, semmihez, ami evilági. Kikapcsolva meditált a város közepén, mint Buddhával való találkozásakor a tibeti szerzetes – belső életet élve lement alfába.
Kutyája ezalatt komótosan leguggolt a város promenádjának közepén, amelyen a mazsorett - lányok cifra csizmája szokott masírozni, és díszszemlék katonáinak fényesre suvickolt bakancsai verik ki a vigyázzmenet ritmusát, és itt ez a kutya leállt dolgát végezni,és egy hatalmas adag kutyaszart rottyantott a gránit burkolatra, mindenki szeme láttára... Majd – mint aki jól végezte dolgát –, illedelmesen kapart kettőt a hátsó lábával, és vidáman tovább poroszkált.
Velencében láttam az istriai mészkőburkolaton végrehajtott hasonló esetben, hogy nejlon kesztyűben, nejlon zacskóba összegyűjti az efféle ürüléket egy őslakó… De itthon azóta se.
A lány erre a pórázfeszítésre tért vissza álomvilágából, abból az alélásból, amelyhez hasonló talán kielégülése csúcsán esik meg kedvese karjaiban, és mintha mi sem történt volna, szemével végigsimogatta kutyáját: „Fifi, ugye most már jobb?” – és büszkén sétáltatta tovább ebét – amely ezzel együtt is csodálatosan harmonizált gazdája minden mozdulatával.
Na, ezzel a félrenéző tekintettel határolta el magát tőlem nejem – akivel pedig oly sok éven át összecsiszolódtunk mi is – legutóbb a színház előcsarnokában, amikor az úri közönség meglehetős viszolygása közepette kiderült, hogy az én cipőm hagy nyomokat a vörös bársonyszőnyegen, és az a penetráns szag attól a kutyaszartól származik, amelybe halkan beleléptem az utcán, a sötétben, a gépkocsiból kiszállva.
És azután jött az a korábban leírt félrenéző tekintet, mintha nem is ismerne, nem is az én karjaimon lejtett volna be a foyer színpadára, mintha nem is hozzám tartozna. Elengedett, mint űrsétán az elrágódott kábelköteg az asztronautát, és szó nélkül felsietett erkélyre. Ott nézte végig az előadást, amíg én az első felvonás alatt a WC-ben sterilizáltam a színházi lakkcipőmet.
Hát ilyenek a nők és a kutyák…
