Írta: Fülöp Gábor
H. kisváros (egyik) főutcáján sétáltam, vagy talán siettem éppen valahová, amikor centiméterekkel a fejem mellett elhúzva, becsapódott elébem a járdára egy krumpliszsák. Megdöbbenten tapasztaltam (természetesen túl voltam már a katonai kiképzésen), hogy a nagy erejű becsapódás ellenére sem a járdán, sem a cetfogó-hálóba pakolt krumplin nem lehetett észlelni semmilyen sérülést, pedig az olyan erős volt, hogy a légnyomástól a környező épületek ablakai is betörtek. A szomszédos postahivatalból is kiszaladtak a postás- és egyéb kisasszonyok, mondván: „Jesszus Máriám, a NATO ismét leejtett egy krumpliszsákot! ” . Persze, többen is lejöttek a betört ablakú házakból, s főleg arról beszéltek, vajon a biztosító megfizeti-e a kárukat, merthogy nyilvánvalóan nem mindennapi esemény történt H. kisvároskában azon a bizony, bizonyos napon. (Pláne, mivel hétfő volt és kedd is egyszerre, s bár mindkettő hétköznapra esik, mégis furcsállották ezt az emberek.)
Johann bácsi, aki Ausztriából települt át abban a reményben, hogy krónikus reumáját (esetleg krónikusan zsugorodó máját is?) itt orvosolni fogják, döbbenten mondta: „én csak azt látni, kartoffeln potyogni föntről le; én fogni fejem, utána fogni lábam, pincébe le ” . Úgy döntöttem, megnézem magamnak és másoknak ezt a zsákot, mielőtt a hadsereg lezárná a körzetet. (Erre akkor már számítani lehetett, mert a magyar honvédek is krumplihiányban szenvednek.) Odaléptem és elővettem, majd kinyitottam bicskámat (ilyen minden, magára valamit is adó magyar ember zsebében, avagy – újabban - táskájában megtalálható, talán éppen hasonló váratlan helyzetekre időzítve), s. Pont. Némi hezitálás után felvágtam a háló-zsákot, melyben a titokzatos krumplik aludták álmukat. Na – de! A burgonyának kinéző krumplik ezután hirtelen szétgurultak H. kisváros (egyik) főutcáján és az addig bámészkodó postás- és egyéb kisasszonyok, valamint a környező épületek biztosítási ügyeket tárgyalgató lakói ijedten hátrahőköltek. Jómagam csak álltam ott és vártam, mi fog történni, azon kívül, hogy az addig bámészkodó postás- és egyéb kisasszonyok, valamint a környező épületek biztosítási ügyekkel foglalkozó lakói ijedten hátrahőköltek.
De nem történt se BUMM, se bimm-bamm, a krumplik egyszerűen szétgurultak H. kisváros (egyik) főutcáján. Mindenki csak tátotta a száját, s nyilván azt gondolta, hogy „nahát, még ilyet! ”. Ám néma csend volt, ki nem mondta volna senki ezt a népi bölcsességet.
Összecsuktam a bicskám és lehajoltam (miközben a postás- és egyéb kisasszonyok már a telefonokon lógtak, hogy jelentsék a szenzációt a CNN-nek, a Reutersnek, sőt, talán az MTI-nek is). Lehajoltam tehát és felvettem egy krumplit a szétgurultak közül. Beleharaptam. Nagyot reccsent. Eltörött a műfogsorom. Kemény krumpli volt, mintha nem is a NATO ejtette volna le.
A betörött ablakok kereteiből az apró és a nagy fejek csak ámultak és bámultak. Ó, hol volt már addigra a NATO, a nettó, a bruttó és a biztosító. A honvédség ellenben eddigre csakugyan lezárta a körzetet, s civil ruhás emberek körbejárták a házakat, meggyőzni igyekezvén a lakókat, hogy nem láttak semmit, nem is történt itt semmi az ég világon, csupán leesett egy egyszerű krumpliszsák a levegőből, ilyesmi bármikor előfordulhat az Alföldön is. Az emberek bólogattak, hiszen tudták, amit tudtak. Aznap csodát láttak H. kisváros (egyik) főutcáján.
(Megjelent: HÍD LXXII. évfolyam 2OO8. 6-7. szám)
