Írta: Kulcsár Attila
A bontásra, vagy átalakításra ítélt házból a lakók kiköltöznek. Elviszik bútoraikat, értékeiket és ott maradnak a falak födémek, ajtók és az a sok értéktelen kacat, amit nem tartottak érdemesnek elszállítani és az utolsó lomtalanítás is felületes volt.
Én szeretek az ilyen házakban felmérni, bóklászni. Évekig látjuk útitársainkat, ismerőseinket, anélkül hogy szóba állnánk velük, csak egy-egy köszönésre futja legtöbbször. Gyűrötten, vagy ünneplőben megyünk el egymás mellett, legfeljebb találgatjuk az okát, de a többre nem igen jutunk a közeledésben. Egy ilyen elhagyott lakás betekintésre ad lehetőséget elköltözött lakói intim világába, ahova talán be se engedtek volna.
Eltűnődsz a szegeken, az üres falon a hámló tapéta felett. Itt lehetett az esküvői kép, itt a gyerek érettségi képe, itt az unokáké. Mindig magadból indulsz ki, te hol függeszted fel ezeket otthon, és az hiszed, hogy más is ott. A hálószobákban legtöbbször a belső fal közepén az alsó sávban vékony pókháló lepedék lóg, ott lehetett a franciaágy, felette kilógó mellű lány, vagy Jézus az olajfák hegyén.
Géza is effélékre gondolt a szomszéd város ismeretlen lakásában ahova kiküldték, miközben lézeres távmérőjével méricskélte a helyiségeket, a belmagasságot. Erre még alkalmas volt nem kell hajlongani, és jól jön a kis nyugdíj-kiegészítés a mérnök úrtól, akinek dolgozik. A régi házból biztosan kihaltak a lakók évekkel ezelőtt, az örökösök eladták, le fogják bontani, és társasház épül a helyére. A bontáshoz is terv kell, ahhoz meg felmérés.
A nagyszoba sarkában egy élénk színű faldarab felidézte az óriás kombinált szekrény helyét. Régi tömörfa bútor lehetett, mert szobafestések idején hozzá se nyúltak. A széléig tapétázták csak két falat. A parketta is világosabb maradt alatta, az eredeti lakozással. A konyha a legbeszédesebb. A gáztűzhely mögött a kifutott szilvalekvár főzés nyomai árulkodnak a háziasszony kísérleteiről. A kávéfőző helyét megtalálni az a gőz páralecsapódásából kisiskolás feladat. De mi lehetett itt az ablak mellett, tűnődött el Géza a furcsa fröcskölődések láttán, amelyekhez itt-ott apró hántolt mag darabok tapadtak. Hát persze, a papagáj kalitka, ugrott be lassan az öregnek. A fürdés közben csinálta ezt a madár takaríthatatlan foltot maga mellett a falon. Aztán a házi áldás helyét is megtalálta a gyúrótábla benyomata felett, és az a nagy kampós szeg, a sótartó masszív akasztója lehetett.
A nappaliban feltehetően a tévével szemben egy thonet hintaszék koptatta ki a parkettát, és falat is. Apró horzsolások jelzik a mozgását. Társtalan lehetett a ház lakója, tévé mellett aludt el.
A hálószobában is csak egy ágy állt a sarokban, a faliszőnyeg szegnyomai L alakban szegélyezték a néhai kuckót a szoba szögletében, a párnája felett falikaros lámpa vezetékei szabadon lógtak ki a falból.
A fürdőszobában a sok kapaszkodó arra utalt, hogy a lakónak gondjai voltak a mozgásával. Ez adott magyarázatot azokra a furcsa sérülésekre a parkettában, amelyek nem fém tűsarok nyomai lehettek, hanem inkább egy járókeret csikarásai, ha évekig úgy használják, hogy leesett az egyik lábáról a gumi alátét.
Amikor az ajtófélfákon megtalálta a macska-dagasztás nyomait, ahogy körmeit élesíti a mázolt tokszerkezeten, megerősödött Gézában a felismerés, hogy itt egy magányos öregasszony vagy vénlány lakhatott, sok macskával.
Erre utalt a naftalin átható szaga is, amit régen a molylepkék ellen használtak anyáink a szekrényekben. Itt is már csak a szúrós szag utalt a sok régi kelmére, kosztümre való gyapjúszövetre, megvarratlan blúzanyagokra. A szekrény fiókjaiban sorakozhattak, évekig ki nem húzott polcain lapultak. A földön kivágott papírmintás szekrénypolc szegélyek utaltak fantáziadús készítőjére, a durva rajzszegekkel lehettek felszúrva.
Az előszobába a beépített szekrények polcain is ilyen díszítmény volt. Az alsó polcon, ahova le kellett volna hajolni, hogy bemérje a mélységét, régi kiadású slágerek dalos könyvében akadt meg a mérőszalag. Nagy nehezen kihalászta, derekát nem hajlítva letérdelt a művelethez. Örömmel ismerte fel diákkora kedvenc dalait. Az első táncdalfesztivál nótái sorakoztak kottával, szöveggel. Szinte a fülébe csengett Szécsi Pál, „csak egy tánc volt mit tőled kaptam én”, és a többiek.
Kedvtelve lapozott az elsárgult füzetben, és egyszerre elállt a lélegzete, mert az egyik oldalon, a lapok között, diákkori fotója nézett vissza rá. A lobogó hajú érettségi képe, arcán az ide nekem az oroszlánt is optimizmussal, akit akkor körülrajongtak a lányok. Hát ez az a fénykép, amelyik hiányzik a gimnáziumi tablóról. Az ötven éves találkozó alkalmával dühösen fedezte fel a hiányt. A pedellus elmondta, hogy nem tudnak ellene tenni, a régi diákok bejárnak és ellopják hajdani szerelmük képét az olyan tablókról, amelyik nincs üveg alatt.
Géza egészen felvillanyozódott. Itt lakott egy régi rajongóm, akit biztos figyelemre se méltattam. És talán örök életére megsebeztem. Ki lehetett? Talán vénlány is maradt miattam: Kati, a Pötyi szeplős barátnője, vagy Gizi, akit sohase kértem fel a bálokon, mert szemüveges volt és egy kicsit molett? Vagy Eszti, akit egyszer haza is kísértem, de nem engedte, hogy megfogjam a mellét, és azzal be is volt fejezve. Lehet hogy Böbe, akinek a bátyjával együtt népi-táncoltam, de olyan csutkarozi volt, hogy rá se néztem? Csak nem Muci…?
Most már sohase tudom meg, zárta le Géza a múltidézést. Már a memóriám se a régi, a szívem se bírja a megpróbáltatásokat, a tavasszal volt a báj-passz műtétem, tavalyelőtt a prosztatámat is megműtötték, és ősszel egy gerincsérv műtét vár rám.
Későn találtunk egymásra szerelmem, morzsolt el egy sóhajt a foga között és beírta a szekrény mélységét, a füzetébe: hatvannégy centi.
